Bejelentették a DesignEuropa-díj döntőseit és az életműdíj nyertesét. 

¬    Nyolc formatervet válogattak be a döntőbe, amelyek a legjobb formatervezési mintákat és termékterveket vonultatják fel az EU minden részéről, de azon kívülről is.
¬    A legendás autó-formatervező, Giorgetto Giugiaro lett az életműdíj kitüntetettje.
¬    A kis- és feltörekvő vállalatok kategóriájában a magyar formatervező, Szőnyi Anna IDO padja került a döntősök közé.
¬    Az első DesignEuropa díjátadó ünnepséget november 30-án rendezik Milánóban.

Ma jelentették be a DesignEuropa-díjak döntőseit az ipari, valamint a kis- és feltörekvő vállalatok kategóriában, illetve kihirdették az életműdíj nyertesét is.

A kis- és feltörekvő vállalatok kategóriájában a Szőnyi Anna által tervezett IDO pad került a döntősök közé.

kép © Szőnyi Anna

A DesignEuropa-díj az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) díja, amellyel a formatervezési minták és azok menedzselése terén tanúsított kiválóságot tüntetik ki a lajstromozott közösségi formatervezési minták (RCD) jogosultjai körében.

A döntősöket és az életműdíj kitüntetettjét a DesignEuropa-díj zsűrije választotta ki. A nagytekintélyű zsűri tagjai az üzleti életből, valamint a formatervezési minták és a szellemi tulajdon területéről érkeztek.

Az ipari, valamint a kis- és feltörekvő vállalatok kategória nyerteseit november 30-án, a DesignEuropa díjátadó ünnepségén jelentik be Milánóban.

Ekkor adják majd át az életműdíjat is a legendás formatervezőnek, Giorgetto Giugiarónak

A zsűri elnöke, Robin Edman a következőképpen kommentálta a döntősök kiválasztását:

„Örömünkre szolgál, hogy ennyire színvonalas pályamunkák érkeztek az első DesignEuropa-díra. A döntősök és a győztesek kiválasztásakor többféle szempontot mérlegeltünk, többek között a termékek piaci hatását, azt, hogy a formatervezési minta miként járult hozzá a vállalat teljesítményéhez, az esztétikumot, a szellemi tulajdon kezelését, valamint a formatervezési minta társadalomra gyakorolt hatását. Mindez igazán hasznos tapasztalatot jelentett mindannyiunk számára.”

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának ügyvezető igazgatója, António Campinos a következőket mondta:

„Legyen szó nagyvállalatról vagy nagyon kis vállalatról, minden döntősünk megmutatja, hogy a lajstromozott közösségi formatervezési minta oltalma mellett milyen erőt képvisel a formatervezés a piacon, és hogy a formatervezési minta milyen hatást fejthet ki gazdasági, társadalmi és esztétikai szinten. Életműdíjunk nyertese egy igazi európai formatervező legenda, aki hosszú szakmai pályafutása alatt tehetségével nagyban hozzájárult az iparága sikeréhez és fejlődéséhez.”

A döntőbe került formatervezési minták az ipari kategóriában:

Pulcina presszókávéfőző (RCD tulajdonosa és gyártó: Alessi S.p.A., formatervező: Michele De Lucchi):

A zsűri értékelése szerint a Pulcina megmutatta „a kis dolgokban rejlő szépséget”. A Pulcina döntőbe kerülése kapcsán a zsűri felhívta a figyelmet arra, hogy az Alessi mennyire pozitívan menedzseli a szellemi tulajdont, illetve hogyan használja a lajstromozott közösségi formatervezési minták rendszerét. Az Alessi által a tehetséges külső formatervezőkkel folytatott együttműködés fontos eleme egy olyan, hosszú múltra visszatekintő politikának, amely a formatervezési innovációt és kiválóságot helyezi a középpontba. 

Raval biciklitároló (RCD tulajdonosa és gyártó: Escofet 1886 S.A., formatervezők: Gerard Arqué és Martin Caneda):

A Raval biciklitároló egy olyan vállalat megoldása a modern városi mobilitásra, amely már 130 éve folytat üzleti tevékenységet. A zsűritagok a Raval befogadó jellegét, fenntarthatóságát és empátiáját díjazták, és kiemelték, hogy a vállalat jól használja a lajstromozott közösségi formatervezési minták rendszerét. 

Thule Urban Glide babakocsi (RCD tulajdonosa és gyártó: Thule IP AB, formatervezés: házon belül, a Veryday designstúdió támogatásával)

A Thule formatervezői a svéd Veryday designstúdióval együttműködve azon dolgoztak, hogy a Thule formanyelvét átültessék a Thule Urban Glide sport babakocsiba, még a 2013-as piaci bevezetés előtt. A zsűri a formaterv eredetiségét, jó műszaki konstrukcióját, praktikusságát, társadalmi érzékenységét és a különböző életstílusokhoz való alkalmazkodását emelte ki. 

XDiavel motorkerékpár (RCD tulajdonosa és gyártó: Ducati Motor Holdings S.p.A., formatervező: Ducati Design Centre)

A 2015-ben bevezetett XDiavel modellel a Ducati sikeresen lépett be a sport cruiserek piaci szegmensébe. A nevezés értékelésekor a zsűri kiemelte a formaterv komplexitását és általános esztétikai minőségét, és megállapította, hogy a vállalat által a komplex tervezés és fejlesztés terén követett megközelítés lehetővé teszi, hogy alkalmazkodjon a piaci tendenciákhoz, de ugyanakkor új irányt is szabjon a trendeknek. 

A döntőbe került formatervezési minták a kis- és feltörekvő vállalatok kategóriájában:

Aria lámpa (RCD tulajdonosa és gyártó: Slamp, formatervező: Zaha Hadid Design)

A nemzetközileg elismert, híres építész, Zaha Hadid által tervezett Aria lámpa formatervében a zsűri a kézműves megmunkálás és a technológia emocionális, rugalmas elegyítését értékelte. A Slamp jól használja az RCD-rendszert, és jó példája az olyan designorientált vállalkozásnak, amely következetes szellemitulajdon-oltalmi stratégiát folytat. 

Flap hangelnyelő panel (RCD tulajdonosa és gyártó: Caimi Brevetti, formatervezők: Alberto és Francesco Meda)

A Flap hangelnyelő elemeket apa és fia, Alberto és Francesco Meda tervezte a Caimi Brevetti számára. A zsűri tagjai különösen azt értékelték, ahogy a termék vegyíti a vizuális és tapintható elemeket, és összekapcsolja az ipari formatervezést a beltéri designnal. A zsűri azt is kiemelte, hogy a vállalat szellemitulajdon-menedzselési stratégiája keretében „kifinomultan és intelligensen használja az RCD-rendszert”. 

IDO pad (RCD tulajdonosa és gyártó: Szőnyi Anna)

Az IDO-t köztéri padként tervezte meg az alkotója mindössze két alkotóelemből – fából és acélból. A zsűri értékelésében kiemelte, hogy a termék rendkívül sokféle magatartás- és interakciós formába illeszthető bele. Az IDO egy olyan termék, amely a lajstromozott közösségi formatervezési minta által biztosított oltalom mellett került a fiatal formatervező rajzasztaláról a piacra. 

kép © Szőnyi Anna

Mooove lámpa (RCD tulajdonosai és gyártók: David Saupe és Aaron Rauh)

A Mooove szabadalmi oltalom és lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom alatt is áll, ami azt szemlélteti, hogy a fiatal vállalat igen hatékonyan használja megalapozott és jól menedzselt szellemitulajdon-stratégiáját. A zsűri a termék elegáns vonalait és rugalmasságát, valamint a funkcionalitás és esztétikum közötti finom egyensúlyt díjazta. 

Az életműdíj nyertese: Giorgetto Giugiaro

A DesignEuropa első életműdíját Giorgetto Giugiaro, az ipari formatervezés egyik legnagyobb neve kapja, aki hat évtizedes pályafutása alatt több mint 200 autó formatervét alkotta meg. Olyan autók formatervét készítette el, mint a Volkswagen Golf, a Lotus Esprit, a Fiat Panda és a Maserati Bora 3200 GT. Karrierje során a világ szinte mindegyik nagy autógyártójával dolgozott már. Vezetői készsége és a munka iránti elkötelezettsége fiatal formatervezők nemzedékeit ihlette meg.

Giugiaro nevét világszerte a gépjárműipar egyik legsikeresebb formatervezőjeként emlegetik. Különböző gyártóknál közvetlenül irányította több mint 300 sorozatgyártású modell és több mint 200 kutatási prototípus elkészítését. A világ közútjain a vezető autógyártók mintegy 60 millió olyan járműve fut, amelyek mind az ő kreativitásának köszönhetően készültek el. 
A DESIGNEUROPA-DÍJRÓL
A DesignEuropa-díjat az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) szervezi az Olasz Szabadalmi és Védjegyhivatallal (UIBM) partnerségben. A díjjal a formatervezési minták és azok menedzselése terén tanúsított kiválóságot tüntetik ki a lajstromozott közösségi formatervezési minták (RCD) jogosultjai körében, legyenek azok magánszemély jogosultak, kisvállalkozások vagy nagyvállalatok.  A lajstromozott közösségi formatervezési minta (RCD) az Unió mind a 28 tagállamában érvényes szellemitulajdon-jog, amelyet az EUIPO kezel.
AZ EUIPO-RÓL
Az EUIPO, az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala az EU egyik decentralizált ügynöksége, székhelye Alicantéban (Spanyolország) van. Az intézmény kezeli az európai uniós védjegyek (EU védjegy) és a lajstromozott közösségi formatervezési minták (RCD) lajstromozását, amelyek az EU mind a 28 tagállamában szellemi tulajdoni oltalmat nyújtanak, valamint az EU nemzeti és regionális szellemi tulajdoni hivatalai közti együttműködést segíti. 2016. március 23-ig az EUIPO neve Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (BPHH) volt.
 

szöveg:sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Elhunyt Luigi Feltrin, az Arper bútorcég alapítója

Elhunyt Luigi Feltrin, az Arper bútorcég alapítója

A 85 éves designer a koronavírus áldozata lett.  

Elkészültek a nemzeti lobogók karantén verziói

Elkészültek a nemzeti lobogók karantén verziói

Maradjunk otthon és küzdjünk együtt a vírus ellen!

Greta Thunberg nyomán tüntető kollekciót készített egy magyar tervező

Greta Thunberg nyomán tüntető kollekciót készített egy magyar tervező

Vecsei Réta ruháin megjelennek a Fridays For Future mozgalom üzenetei.

Hirdetés