Nagy László korábban a Nielsen és a MOL nemzetközi csapatát is erősítette.

Megújulásának részeként most először nevezett ki HR-igazgatót a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Nagy László korábban a Nielsen és a MOL nemzetközi csapatát is erősítette, és meghatározó szerepe lesz a MOME belső folyamatainak fejlesztésében.

Nagy Zsombor kancellar és Nagy László – Fotó: Lakos Máté

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2020-tól alapítványi formában működik. A megújulás egyik fontos lépéseként, az egyetem története során most először nevez ki az emberi erőforrásokért felelős igazgatót. Nagy László feladatai közé tartozik majd a belső folyamatok és a szervezeti kultúra fejlesztése, valamint a teljesítményalapú bérezés részleteinek kidolgozása is.

Nagy László a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végzett. A prémium orvostechnológiai eszközökkel foglalkozó Straumann Group kelet-európai HR igazgató pozíciójából érkezik a MOMÉ-ra, ahol ő felelt a “High Performance Culture & Mindset” program bevezetéséért. Korábban dolgozott a Nielsen nemzetközi piackutató régiós emberi erőforrás vezetőjeként, valamint támogatta a MOL Csoport közel-keleti HR-operációját is.

„Az emberi erőforrásra, az egyes munkatársak elégedettségére, motiváltságára és előmeneteli lehetőségeire való odafigyelés minden szervezetben kulcsfontosságú. Sem az új campus, sem a modellváltás nem ér semmit korszerű HR nélkül. Most ennek a felépítésébe is belevágunk” – fogalmazott Böszörményi-Nagy Gergely, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Befejezetlen művészet | UNFINISHED

Befejezetlen művészet | UNFINISHED

Alternatív színező kortárs művészek vázlataival

Megvannak a Hello Wood Diplomadíj idei nyertesei

Megvannak a Hello Wood Diplomadíj idei nyertesei

Díjnyertes építészeti diplomák

Hirdetés