Hörmann: stratégiai globális terjeszkedés, piacvezető szerepet erősítő innovációk. (x) 

„Stratégiai globális terjeszkedés, piacvezető szerepet erősítő innovációk - 2017 a Hörmann számára a dinamikus növekedés éve volt, 10%-al tudtuk növelni bevételünket.” – összegezte a mérföldköveket Szujó László, a Hörmann Hungária cégvezetője a vállalat évzáró sajtóeseményén. Ez alkalomból a legújabb Hörmann innovációt, a SmartKey rádiós ajtózár-meghajtást is elsőkézből lehetett megismerni, majd Kömlődi Ferenc író, jövőkutató az intelligens otthon jelenéről, jövőjéről tartott érdekes előadást.



Megfontolt globális terjeszkedés – Olaszország, Észak-Amerika

A Hörmann olaszországi jelenlétét erősítette azzal, hogy megszerezte a Pilomat nevű vállalat részvényeinek 70 százalékát. A Pilomat  világvezető beszállítója az automata és fix forgalom-gátló oszlopok, úttorlaszok, illetve biztonsági útzárak tekintetében. A minden piaci igényt kielégítő Pilomat-útelzárók különböző mechanikai erősségűek, hidraulikával működnek, és maximális védelmet biztosítanak, amint ez referencia-filmjükből is kiderül. Világszerte egyre nagyobb az igény az egyedi Pilomat-megoldásokra – igen komoly teszteken ellenőrzik a minőséget. Itt egy 7500kg-s, 80km/h sebességgel száguldó kamiont állít meg egy Pilomat oszlop.

Olaszország után Észak-Amerikában terjeszkedett a Hörmann: itt a szintén családi tulajdonban lévő TNR Industrial Doors-t vásárolta fel, ez piacvezető a kereskedelmi és ipari nagyteljesítményű ajtóiparban. A TNR által gyártott speciális, tömörgumiból készült ajtókat főként a bányászati szektorban használják robosztusságuk, és hosszú élettartamuk miatt. Ezzel a stratégiai lépéssel 28-ra emelkedett a Hörmann világszerte elhelyezkedő gyár-egységeinek a száma, és egy rendkívül niche-piacon erősítette a jelenlétét. 2006 óta a TNR a negyedik cég, amelyiket a Hörmann az amerikai piacon felvásárolt.

LPU67 Thermo garázskapu – innováció a hőszigetelésben

A magyar közönség a Construmán ismerhette meg a Hörmann legújabb fejlesztését – ennek a garázskapunak a hőszigetelése akár 50%-al jobb az LPU 42 szekcionált garázskapuhoz viszonyítva, és ráadásul kívül-belül ujjbecsípés elleni védelmet biztosít! Hőhídmentes lamellái 67mm vastagok, a csavarok tartományában háromszoros a lemezerősítés. A lamella átmeneteknél dupla ajakos a tömítés, akárcsak az aljzatban. A maximális kapuszélesség 5000 mm, a maximális kapumagasság 3000 mm. A 42 mm-es vastagság összes, három-rétegű betéttel ellátott üvegezése kapható, az üvegezőkeret hőhídmentes alumíniumból készült. A kapu tandem futógörgőkkel van felszerelve, a vasalatok, tokok, futósínek és összekötő sínek RAL 9002 törtfehér színűek. A kötéldobok és a meghajtássín horganyzott felületű. További nagy előnye, hogy az LPU42 (BR40 sorozat) kapukról egyszerű a felújítás, csak a kapulapot kell cserélni. 

SmartKey – mérföldkő a rádiós ajtózás-meghajtásban

Ez a teljesen automatizált rádiós ajtózár-meghajtás alkalmazható ház-, és lakásbejárati ajtókhoz, kéziadó, rádiós belső nyomógomb vagy BiSecur App segítségével. Kényelmes, rugalmasan beállítható reteszelést kínál: automatikus 30, 60 vagy 120 mp után, illetve késleltetve - 10, 20 vagy 30 mp - a gombnyomás után. A végállások akusztikusan és optikailag is visszajeleznek. Illesztése az ajtó belső oldalára javasolt rászorítással, felragasztással, vagy felcsavarozással. Maga a meghajtás a bedugott kulcsra van szerelve, a hengerzárnak 7 – 12 mm-t ki kell nyúlnia. Napi 8 ciklussal számolva 4db × AA elemmel 1év az üzemideje. A nagy érdeklődésre való tekintettel a SmartKey szállítható 2017.10.01-jétől fehér, vagy ezüst színben!

BiSecur – a biztonságos rádiós rendszer

A Hörmann a bochumi Ruhr Egyetem szakértőivel közösen fejlesztette ki ezt a komplex titkosítási eljárást használó rendszert, amelyet egyébként az online bankolásnál is használnak. A rendszer másik különlegessége, hogy a BiSecur két irányba kommunikál. Így a rádiós kéziadón keresztül, egy gombnyomással bármikor meg lehet bizonyosodni arról, hogy a garázskapu valóban be van-e zárva. Ha nyitva lenne, elég egy újabb gombnyomás, és a kapu bezáródik. 

https://www.youtube.com/watch?v=r9hAmJDWvas – ebben a kisfilmben személyesen a fejlesztő mesél érdekességet a rádiósjel titkosításról, fejlesztéséről, a biztonságról.

BiSecur App – az intelligens alkalmazás

Ezzel az alkalmazással a Hörmann ajtók és kapuk a világ bármely pontjáról egyszerűen, biztonsággal ellenőrizhetők és működtethetők: a BiSecur App segítségével egy gombnyomás, és a kapu nyitható, vagy zárható. Sőt, a garázs-megvilágítása, és a külső fényforrások is irányíthatók. Az app „Tartós KI” funkciójával lehetőség van arra is, hogy az ajtó kulcs nélkül, annak megnyomásával kinyíljon. A funkció deaktiválása után az ajtó ismét reteszelődik.

MI, IoT, DDoS – a közeljövő

De hogy mi vár ránk a közeljövőben a mesterséges intelligencia (MI) egyre szélesebb körű terjedésével? Kömlődi Ferenc író, jövőkutató adott erre választ, előadásában először az intelligens otthon legfontosabb kritériumait hangsúlyozta, mint például: környezetbarát; biztonságos; maximálisan hatékony, a minimális kiadások mellett; az egy fedél alatt elérhető rendszerek, szolgáltatások és az energiafelhasználás optimalizált. „2020-ra már 20 milliárdnál is több IoT(Internet of Things=Dolgok Internete/Internet ember nélkül) eszköz lesz forgalomban, a következő 5 évben pedig az előzetes becslések szerint 6billiárd („trillion”) lesz a globális költés az IoT eszközökre.”– fogalmazott a jövőkutató, majd hozzátette: „A biztonságtechnológia egyre jobban felértékelődik, már nemcsak magába az eszközbe, hanem a szoftveralkalmazásba és a hálózati kapcsolatba is biztonsági megoldásokat kell beépíteni. A hackerek kihasználnak minden lehetőséget, egyre gyakrabban követnek el DDoS támadásokat (DDoS=Szolgáltatásmegtagadással járó, vagy más néven túlterheléses támadás) éppen ezért az IoT eszközök alacsony biztonsági szintjét ki kell küszöbölni, a mindenki számára elérhető bemeneti pontok (pl:router) biztonságán lesz a hangsúly, és ezt az olyan ultra-biztonságos algoritmusokkal lehet megoldani, mint amilyennel a Hörmann SmartKey rendszere is működik.” (x)

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ajtómeghajtással egy világjárvány ellen (X)

Ajtómeghajtással egy világjárvány ellen (X)

Érintésmentes megoldással csökkenthető a fertőzések terjedése.

A megérkezés helyszíne (X)
  • 2021-11-03 07:00
  • Deco

A megérkezés helyszíne (X)

Milyen garázskapun vagy bejárati ajtón jutunk be egy házba? Egyáltalán nem mindegy.

A Hörmann termékek BIM modelljei a világ egyik legnagyobb építőipari piacterén

A Hörmann termékek BIM modelljei a világ egyik legnagyobb építőipari piacterén

A több mint kétmillió regisztrált felhasználóval büszkélkedő bimobject.com oldalon.

Hirdetés