Cikkünk a 204-es, 2025/8-as lapszámunkból közöljük.
Megvan-e Sugár Mici táncosnő és Rozsnyai Sándor legendás varieté bűnbarlangja? A Nagymező utcai Moulin Rouge nagy konkurenciája? Ahol még a páholyok is mozogtak, a csillárról női lábak ficánkoltak, a lépésedre zenélő üveglépcső fogadott? Ahol elektromos legyezők hűtöttek, össze-vissza mozgó színpad kápráztatott el, a műsorban hajók vagy épp igazi állatok, köztük elefánt is járt vendégeskedésedért? Érdekes, hogy az ember akkoriban ilyen látvány-orgiákat kapott élőben. Most viszont, amikor a vizuális sűrítményt a kezünkben lévő kis képernyőn kapjuk meg, a való világban hűlt helye lett az intenzitásoknak, már csak anyagi szempontok miatt is.
Épített környezetünkben, a belsőépítészetünkben is kihűlt a glamour, ez tény. Kevés tervező dolgozik impulzív, inspiratív eklektikával, afféle kortárs historizmussal. Nyilván egyrészt azért, mert nagyon nehéz műfaj – könnyen tévútra lehet vele tévedni. Régi stílusokból ihletődött formákkal és textúrákkal dolgozik ez az ösvény, viszont meg kell találni az arányt az absztrakcióban és nem a másolásban. Varró Zoltán itthon ennek nagy mestere, kicsit ezt a rég elhagyott, pedig amúgy mindenki által visszavágyott bársony neobarokkot, szalonvilágot és dús elegancia miliőt hozza vissza a vendéglátóhelyekre (is). A Mystery Hotel Budapest az egyik zászlóshajója ennek az útnak, de nemrég volt szerencsénk bemutatni a Nuvole Garden szállodát is, amely szintén az ő elképzelései szerint varázsolja el a Comó-tóhoz érkező vendégeket.
Ám a fent említett legendás hely, amire gondolok, az Arizona mulató volt, amely a tervező legújabb hotel projektjének inspirációjaként is szolgált. Ennek az orfeumnak semmi köze a szóban forgó épülethez, de még az utcához sem (a mulató a Mai Manó Házban működött), mégis a Bajcsy-Zsilinszky tengelyén túlra kell menni ahhoz, hogy végre valaki megemlékezzen erről a kétségkívül turisztikai, történelmi és kulturális téren is fontos magyar revüházról.
Mi most a Mérleg utcában járunk. A Hotel Mamaison Chain Bridge elindulását – mint oly sok más projekt esetében – a Covid és az azt követő recesszió nehezítette meg, de megérte a várakozást e hiányzó láncszemre. A koncepció ugyanis merész és abszolút érthető: egy sarokra tud konkurenciája lenni a Four Seasonsnek, amire minden adottsága meg is van. A lokáció ugyanaz, de a Mérleg utcába kanyarodva alakul némi intimitás, amit a francia típusú udvarkialakítás még bensőségesebbé tesz. Árban is megengedhetőbb lesz a Greshamnél, azonban még felsőkategóriás hotelnek számít, ráadásul a szokásosnál jóval nagyobb szobákkal.
100 méterrel arrébb tehát csábító lehetőségként kínálkozik, mivel ugyanúgy a Lánchíd mellett van, de még közelebb a Deák Ferenc térhez. A brand a CPI Hotels Mamaison Collection nevezetű, 4-5 csillagos családjába tartozik, a kiválasztott épület pedig egykor a Pesti Kereskedelmi Bank épülete volt és Münnich Aladár tervezte 1937-ben. A rigorózus stílus, és a hozzá illő funkció után, az 1930-as évek egyik bohém világát becsempészni szálláshelyként érdekes kontraszt, és talán ez a tervezői feladat legérdekesebb problematikája is egyben.
Ugye, a ’30-as évek világa egy egészen sűrű és egyébként sok aspektusból eléggé feldolgozatlan halmaza az építészettörténetnek. Ekkor tombolt még a két világháború közötti neobarokk vagy a neoromán is, teret nyert a Bauhaus, és nem sokkal később az olasz modern és a novecento is, valamint ott volt az Art Deco. Ez a sokszínűség, a párhuzamosan futó stílusvilág illik ahhoz, hogy egy modernista épületbe végül szertelenebb elegancia rendezkedjék be. Ellentmondásos – pont, mint az 1930-as évek stílusvilága.
A szobák átlagon felüli méretűek, inkább már lakosztályok minden esetben, hiszen a legkisebb is több mint 30 négyzetméter, a penthouse lakosztály pedig már 95. A kettő között is több méret van, tehát abszolút nem az átlag szabványokról beszélünk. A hotelben minden részlet az Arizona időszakát, az 1920-as és 1930-as éveket idézi a függönyöktől a bútorkárpitokig, a szőnyegektől a párnákig. A legerősebb momentum mindebben a metálfényű tapéta, amelyen a Varró Zoltán által tervezett figurák és minták láthatóak.
Találkozunk rajta mindennel, ami zsigerileg piszkálja fantáziánkat az Art Decóban: az 1920-as években dübörögtek az ásatások Egyiptomban, melynek felfedezései elvarázsolták Európát. Az ókori világ atmoszférája a belsőépítészetet is meghódította, valamint az öltözködést is akként, hogy bennük még az Art Nouveau íze felsejlett – az ugyanis nem hűlt ki teljes egészében a századforduló óta. Varró mintáiban ott van mindez a keretekben, közben pedig felbukkan az Anubiszt észbe juttató kutya és hózentrógeres férfigazdája, vagy a szipkával, hátul kivágott ruhában a rekamién heverő femme fatale-ok sora.
Építészettörténészként mindig azokért a kiegészítőkért fáj a szívünk leginkább, amik gyorsan változtathatóak, és ezért alig marad belőlük mementó az évszázadok elteltével. A tapéta is pont ilyen műfaj. Olyan szívszorító, hogy legnevesebb neobarokk palotáinkban nincs nagyon már eredeti selyem falikárpit, és mondjuk a krakkói Wawelben látható, többszáz éves marhabőr tapéta konkurenciája sincs meg hazánk műemlékvédelmében. Izgalmas, hogy napjainkban van olyan, aki művészi és jegyzett szinten kísérletezik ezzel a különleges részlettel: növeli ennek a hotelnek is az értékét, és védendő, mentendő dologgá avanzsálja egy olyan gyorsan változó kategóriában, mint amilyen a belsőépítészet.
A tapéta után kiemelendő még a textilhasználat is. Az ágyak szürkéskék és mustársárga borításai a láncszemek sorozatait mutatják – ez is Varró egyedi tervezése és a közeli Lánchídra, s a hotel nevére kacsint velük vissza. Maguk a bútorok is integrálódnak ebbe a világba, főleg azok, amelyek az egyedi textíliákat viselik: például az ágyak grandiózus háttámlái, melyek egyúttal térelválasztóként is működnek vagy a kör alakú, baldachinos heverők a tapéták figuráival ékeskedő díszpárnákkal. Az egyedi berendezéseket és egyedi borításokat olykor egy-egy berendelt, de híres mobilia vagy lámpa fűszerezi meg, ilyen például a recepciós pult felett lebegő Ingo Maurer birdie fényforrás.
Varró értelemszerűen egy teljesen sajátos világot épít, amelyet egyre nagyobb és nagyobb épületekben valósított meg. Egy Comói-tó melletti Nuvola Gardenhez képest jelen esetben más léptékről beszélünk, mégis érdekes megfigyelni, miként működnek bizonyos karakterek, design-gének egy teljesen más méretű és teljesen más stílusú épületben. A varázslat dübörög, az Arizonáról pedig külön öröm, hogy a külföldi látogatók kapnak egy kis történelmet és emléket, hiszen annak idején az igazi mulató csodájára is a világ minden tájáról jártak.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
