Hirdetés

Családi ház Budán.

Magától értetődő, mennyire fontos a jó kapcsolat megrendelő és tervező között – azonban az már kiváltságos helyzet, ha a belsőépítész olyannyira ismeri a család szokásait, igényeit, hogy lényegében szabad kezet kap. A cikkeredetileg a DECO 2018/4-es lapszámában jelent meg.

Varró Zoltán belsőépítészt régi ismeretség fűzi a ház tulajdonosaihoz, Szilárdhoz és Nikolhoz, akik annak idején, 2007- ben, első lakásukat is az ő elképzelései alapján valósították meg. Az időközben barátsággá alakult kapcsolat miatt nem is volt kérdés, hogy új házuk tervezésére is őt kérik fel. Mivel a család második gyermeke éppen az építkezés ideje alatt született, ezért különösen szerencsések voltak, hogy tökéletesen rábízhatták magukat a tervezőre. Bár előzetesen természetesen többször is konzultáltak, ám az egy évig tartó kivitelezés során a belsőépítész szabad kezet kapott. 

A 80-as években épült, budai ház eredetileg tésztagyárnak készült. Amikor megvásárolták, az épület műszakilag jó állapotban volt, de nagyon rosszul festett, ezért az átépítés során igyekeztek a szerkezeti elemeket megőrizni.

Zoltán mindent maga tervezett: a kertet, a ház új külsejét, beleértve a nyílászárókat is, és természetesen a belső tereket is ő formálta át a négytagú család igényeinek megfelelően. Mivel a tulajdonosok életében fontos szerep jut a barátoknak, ezért kitüntetett figyelmet kapott a földszinti, hatalmas, összefüggő terület kialakítása. Itt helyezték el a nappalit, a kényelmes konyhát, és a tágas étkezőt. Valamelyest elkülönítve alakították ki a tévéző sarkot, valamint a dolgozót, a földszint egyik legizgalmasabb része mégis a tükörfallal körbevett, hatalmas gardrób lett.

Bár az emelet már szigorúan a család magánszférája, racionálisan elrendezett alaprajzzal, szülői hálóval, gyerekszobákkal, és fürdőszobával, a házban a földszinti közösségi tér kapta a főszerepet.

Tavasztól őszig különleges meglepetéseket tartogat ez a többfunkciós helyiség. A jó időben szélesre tárt nyílászárókon át a kertre látni, de a konyha felől is közvetlen kapcsolatot alakítottak ki a külvilággal: az ajtón át a teraszra jutunk, ami a nyári hónapokban az étkezések és a baráti összejövetelek külső színtere.

A  függönyökkel nem a nyílászárókat, hanem az őket közrefogó falakat takarta el a tervező, mögöttük tárolókat bújtatott el, hogy ne terhelje meg a tágas, nagyvonalú teret. A kényelmes étkezőben akár tíz főnek is akad hely. Az elegáns emeleti fürdő a gyerekszobák és a szülői háló felől egyaránt könnyen megközelíthető központi helyre került. A három oldalról ablakokkal körülvett szülői hálóban íves fal takarja az emeleti lépcsőházat. A földszinti, extra méretű gardrób több irányból is megközelíthető, tükrös és homokfúvott válaszfalán sejtelmesen világítanak át a LED fénysugarak.

A gyerekszoba bútorai pillanatnyilag játékok tárolására szolgálnak, de úgy válogatták és alakították ki őket, hogy később, tinédzser korban is megállják a helyüket, még akkor is, ha időközben a dekoráció lecserélődne.

 


Octogon Deco Magazinunkra itt tudsz online előfizetni.

A magazin a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Otthonos eklektika: lakás a Bazilikánál
  • 2020-06-29 09:00
  • Deco

Otthonos eklektika: lakás a Bazilikánál

Éppúgy helyet kaptak benne a vintage bútorok, mint az indusztriális stílus, vagy épp a retro. 

Eladó a majdnem legnagyobb lakóház, amit Frank Lloyd Wright tervezett

Eladó a majdnem legnagyobb lakóház, amit Frank Lloyd Wright tervezett

Azért csak majdnem, mert az építész szellemi örökségét kezelő alapítvány nem ismeri el Wright alkotásaként.

Multifunkciós terek: a HubHub co-working irodája a Király utcában

Multifunkciós terek: a HubHub co-working irodája a Király utcában

A jó érzékkel kialakított terek elősegítik a jól működő innovatív közösség fejlődését, ezáltal pedig olyan munkakörnyezetet teremtenek, amelyben mindenki otthonosan érezheti magát.

Hirdetés