Új építészeti díj talált gazdára

A 75 éves Középülettervezési Tanszék jubilemi kiállításán először adták a Weichinger Károly díjat.

Művészgyanta kódex laikusoknak is

A járványhelyzetben sokan újra elővették a kézműves kreativitásukat, de azok is kipróbálták az újdonságokat, akik csak le akarták kötni magukat. Abonyi Alma képzőművész számára a különböző műgyanták már egyetemi évei alatt az alkotásai meghatározó alapanyagaivá váltak. Bevezetés a művészgyanták világába című könyve a kezdők és a már rutinosabbak számára is tartogathat új információkat, hasznos trükköket és tanácsokat a különleges anyaggal és technikával kapcsolatban.

Tipográfiával folytatódik a Brandguide könyvsorozat

Serfőző Péter tavalyi első kötetét máris újabb követi. 

Ne haladjunk el ilyen budapesti értékek mellett

A város összes franciaudvaros bérháza egyetlen könyvben, kilenc sétaútvonal mentén.

Utazz a világ körül Kovács Lehellel!

Jules Verne világa színes, egyedi módon átrajzolt Google Street View képeken.

Díjat kapott a Franciaudvaros bérházak Budapesten című kötet

 A szerző, Mártonffy Melinda pedig máris a folytatásra készül.

TypoHungry – a hazai tipográfia elmúlt húsz éve

Az internet és a digitalizáció merőben új irányokat hozott a hazai tipográfiában, ezt a korszakot mutatja be a könyv.

Megjelent a legjobb magyar logókat tartalmazó könyv

Vasvári Péter Aranyrajzszög-díjas tervezőgrafikus kötetbe szedte az elmúlt évtizedek ikonikus magyar logóit.

Civilizációs gyomrosok

Stephen Lee: A táplálkozás százmillió éves története – könyvkritika.

Boldogsághoz vezető kalauz

Hogyan lett világsiker Ole Thorstensen norvég ács kibővített munkanaplójából? Váncsa István kritikája.

Kengo Kuma tervezett bővítést Gaudí egyik mesterművéhez

Gaudí barcelonai épülete 2000 m2 új térrel bővült.

Bemutatták a Mestermű születik - 45 izgalmas történet a budai Várból című könyvet

Sal Endre könyvében a budai Vár legendás épületei, helyszínei elevenednek meg a hozzájuk kapcsolódó élettörténetekkel és alkotókkal. 

Franciaudvaros bérházak Budapesten

Mártonffy Melinda könyve az ARTEM/BOOKS kiadásában

Rendezetlen bolygónk kormányzása – élő, online könyvbemutató

Lehetnek-e a határaink akadály helyett a nemzetközi együttműködés katalizátorai?

Gondolatok az emberről, a városról és a világról

Megjelent Körmendy Imre Urbanisztikai reflexiók / Gondolatok az emberről, a városról és a világról című kötete. A könyvet június 10-én délután 4 órakor mutatják be az érdeklődőknek.

Kis magyar snassz és neociki

Könyvbemutató, kiállítás megnyitó, autóbuszos neocikitúra.

Budapest rejtőzködő téri világát tárja fel egy új könyv

Szövényi Anna Budapesti terek című könyve a Terc kiadó gondozásában jelent meg.

„A design önmagában nincs” – Ernyey Gyula designtörténész

Ernyey Gyula designtörténésszel a Designisso beszélgetett.

Íme a bizonyíték, hogy van kapcsolat a techno zene és a modern építészet között

A Techno erotika Valencia építészetében című kiállítás tanulsága szerint.

Nehéz ütősebb designt találni a könyvbe foglalt kotyogósnál

A Bialetti Bookban még valódi kávét is lapozgathatunk.

Hirdetés