Stephen Lee: A táplálkozás százmillió éves története – könyvkritika.
Hogy a táplálkozásantropológiára magára akár diszciplínaként is lehetne tekinteni, az csak az utóbbi nagyjából ötven évben és jellemzően az északi félteke jóléti államainak polgárai előtt vált nyilvánvalóvá. A világ többi részén, amely egyébiránt a népesség mintegy négyötödét is lefedi, a táplálékbevitel jellemzően nem szertartásos körülmények között, afféle gasztrotemplomokban történik, hanem megmaradt annak, ami évmilliókkal ezelőtt is volt: a bendő megtöltése az élő szövet működéséhez szükséges energia előállításának céljából. Szira Péter könyvajánlója az OCTOGON 169-es (2021/5-ös) lapszámából.
Persze könnyű kenyér és olcsó zsurnaliszta-fogás a hanyatló nyugat egy újabb hóbortjaként leírni a táplálkozástudományt, ráadásul nem is lenne tisztességes. A főemlősök evolúciója során a környezet változásához tökéletesen alkalmazkodó génállományunk viszont alig tudott adaptálódni az ipari civilizáció gyomrosaihoz, jelesül annak táplálékfeldolgozást érintő hatásaihoz. A kanadai biológiai antropológus, Stephen Lee gyakorlatilag bejárta és végigette – beleértve az „Ízletes ízeltlábúak” fejezetcím alatt tárgyalt ehető dolgokat is – a világ minden tájékát, hogy kiderítse, miért vált ez a tulajdonképpen ösztönös tevékenység, az evés, oly sok baj forrásává.
Csak egy példa a sok közül: a kelet-afrikai maszájok napi koleszterinbevitele akár hatszor annyi is lehet, mint egy átlagos nyugatié, koleszterin-szintjük mégis jóval alacsonyabb a mienknél, a génjeik ugyanis jól alkalmazkodtak a magas koleszterin-tartalmú étrendjükhöz.
Arról viszont fogalmunk sincs, hogy főemlős őseink miért vesztették el a C-vitamin-szintetizáló képességüket úgy nagyjából 60 millió évvel ezelőtt. És a változás csupán egyetlen génen (GLO) múlt, amely a folyamat utolsó lépésében részt vevő enzimet állította elő. Lee – a pompás hasonlatok mestere – erre az esetre azt mondja, ez olyan, mintha egy rock-banda a koncert előtt kirúgná a dobosát.
Ezeket az eseményeket nevezhetnénk akár érdekes evolúciós variabilitásnak is, a magyarázat azonban nem ott, mármint az evolúcióban, hanem a környezeti hatásokhoz való alkalmazkodásban keresendő, hiszen jóval gyakoribb, hogy egy-egy efféle – amelyekből jó párat tárgyal is a kötet –jelenség csupán „mellékhatása” volt az evolúciónak.
Még egy akadémikus alapossággal megírt könyv sem lesz maradandó konklúzió nélkül, így hát, e jó szokáshoz igazodva, a szerző a kötet végén tíz érthető és egyszerű pontban összefoglalja a helyes táplálkozásról és a jó élet szabályairól vallott tanácsait a táplálkozásból eredő ezer és egy nyavalyától sújtott embertársainak. A kitűnő és helyenként minden túlzás nélkül tényleg bravúrosan megírt kötet a kiadótól megszokott pontossággal, gördülékeny és érthető fordításban – Varró Zsuzsa – látott napvilágot.
A jól áttekinthető tükörméret és a tördelés Fodor Gábor grafikust, a mutatós borítóterv pedig Somogyi Pétert dicséri. Egyetlen szívfájdalmunk, hogy a majd’ ötvenoldalnyi irodalomjegyzékben egyetlen magyar vonatkozású hivatkozást sem találtunk.
(Fordította Varró Zsuzsa, lektorálta dr. Wunderlich Lívius. Typotex, Budapest, 2021, 296 oldal)
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
