A Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozata elkötelezett a világítástechnika ügye mellett.

A tavaly első alkalommal meghirdetett A Fény Mestere – Master of Light díj pályázata nagy sikerrel zárult. Idén a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozata támogatóként csatlakozott a díjhoz és különdíj odaítélésével jutalmazza a szakterületükön kiemelkedő eredményeket felmutató szakembereket.

A Kamara aktívan képviseli mérnökei érdekét. A Kamara közösség, hagyományt, értéket képvisel, és értéket teremt. Minden egyes mérnök több azáltal, hogy a mérnöki kamara közösségéhez tartozik. Az MMK ELT, mint szakmai szervezet a különdíj támogatásával is mutatja elkötelezettségét a világítástechnika és a magas szintű mérnöki tevékenység mellett.

„Az MMK ELT tavaly már kommunikációs partnerként segítette a Fény Mestere díj minél szélesebb körű megismertetését. Ennek is köszönhetően a pályázatra nagy számban érkeztek színvonalas pályaművek. Épp a pályázat sikere buzdított minket arra, hogy a Fénytechnikai tervezés Különdíj támogatásával teret adjunk a világítástechnika értékeinek széles körű bemutatására és a kiemelkedő szakértelem díjazásával hozzájáruljunk a hazai mérnöki tevékenység színvonalának emeléséhez.” – mondta Pelei Imre, aki a Kamara részéről a különdíj koordinátora.

A különdíj értékelésének szempontjait az MMK Elektrotechnikai Tagozata az alábbiakban foglalta össze:
-    Az építészeti-belsőépítészeti elképzelés és a választott műszaki megoldás összhangja
-    Az alkalmazott világítástechnikai eszközök korszerűsége, környezetbarát volta, energiatakarékossága
-    A világítási megoldás terveinek kidolgozottsága, színvonala
-    A megvalósult világítási berendezés  és a terv egyezőségének mértéke , a megvalósítás színvonala, a környezettel való kapcsolatának minősége
A pályázatok benyújtási határideje 2016. december 16.

Minden A Fény Mestere – Fénytechnikai tervezés Különdíjjal kapcsolatos részlet a nívódíj honlapján, a http://www.afenymestere.hu oldalon olvasható.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A MUT 2021. évi Diplomadíj Pályázata várja a jelentkezőket

A MUT 2021. évi Diplomadíj Pályázata várja a jelentkezőket

2022. január 10-ig lehet feltölteni a pályázatokat.

Ügyvezetőt keres a MUT

Ügyvezetőt keres a MUT

a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont (MUTK) élére.

Kiírták az Ybl-, Forster és Schönvisner díjakra szóló pályázatokat

Kiírták az Ybl-, Forster és Schönvisner díjakra szóló pályázatokat

Megjelentek a 2022-es miniszterelnökségi pályázatok az építésügyben, régészet területén illetve örökségvédelemben tevékenykedők elismerésére.

Hirdetés