Itt az új IKEA-katalógus, amelynek témája a konyha és a konyha köré szerveződő tevékenységek. (x)

A 2016-os IKEA-katalógusban idén is az otthon minden területét átfogó új termékajánlatok, lakberendezési inspirációk és praktikus megoldások várnak. Ebben az évben az IKEA a konyhai tevékenységekre, az étkezésekre és az azokhoz kapcsolódó pillanatok fontosságára irányítja a figyelmet.

fotó © IKEA
 
Míg a konyha korábban elsődlegesen a főzés színtere volt, mára egyszerre több funkciót is betölt, mint számtalan otthoni tevékenység helyszíne – itt élvezzük a családunk és barátaink körében töltött vidám órákat, a gyerekek itt készítik el házi feladatukat, itt hódolunk hobbijainknak, és a jeles napok és ünnepek alkalmával is itt gyűlik össze a család.

fotó © IKEA
 
Mint mindig, a katalógust most is azzal a céllal készítettük el, hogy érdekes és hasznos lakberendezési inspirációt nyújtsunk olvasóinknak, tippeket és ötleteket adjunk, és történeteket osszunk meg arról, hogy az első látásra jelentéktelennek tűnő apró dolgok is mekkora hatással lehetnek a mindennapjainkra.

fotó © IKEA
 
„Az emberek élete otthonuk falai között kiemelten fontos az IKEA számára, és gyakran a kis dolgok számítanak igazán. Tudjuk, hogy mennyien szeretik idejüket a konyhában és annak környékén eltölteni, és ha ezek a helyiségek praktikusak és megkönnyítik a napi tennivalókat, több időnk és energiánk marad a minőségi pillanatokra, amelyek igazán megszépítik az életünket. Az IKEA-katalógusban tehát a főzés, a tálalás, a befőzés, az otthoni növénytermesztés és az ételtárolás áll a középpontban” – meséli Varga-Nagy Eszter, a magyarországi IKEA PR specialistája.


 
A 2016-os IKEA-katalógus olvasóinak 324 oldalnyi inspirációt nyújt, 219 000 000, FSC-minősítésű papírra nyomtatott példány készül belőle, és 34 nyelven jelenik meg 49 országban. Az új IKEA-katalógust elsőként Marokkóban és Dél-Koreában vehetik kézbe a vásárlók. A nyomtatott katalógust az IKEA-katalógusalkalmazás teszi felejthetetlen élménnyé – aminek köszönhetően a katalógus oldalain fellelhető ötletek és termékek virtuálisan az olvasók otthonába vándorolnak. Ebben az évben a kiterjesztett valóság segítségével megnézheted, hogyan mutatna több mint 400 termék az otthonodban, a „Járd be a helyiséget” funkció használatával beleshetsz két bemutatott szobába. A katalógusalkalmazással továbbá megtekinthetsz több mint 50 videofilmet, a galéria képeit, valamint különféle szobákat, 360 fokos rálátással a berendezésükre. (x)

forrás: sajtóközlemény
 
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy kiállítás arról, mi marad a kiállításokból

Egy kiállítás arról, mi marad a kiállításokból

Katalógus Katalógus az ISBN Galériában.

Tulipánból paprika

Tulipánból paprika

A felhasználók mindenkori igényeihez alakítható bútorsorozatot tervez az IKEA.

Hackelj IKEA termékeket!

Hackelj IKEA termékeket!

Öt újabb elemmel bővül az Uppgradera kollekció.

Hirdetés