Kiegészítőkkel együtt a sorozat harminc darabból áll, melyek egyelőre csak Kínában kaphatók.

Az IKEA bemutatta gamer kollekcióját, melyben a számítógépes játékokhoz készült bútorokat a Republic of Gamers-szel közösen fejlesztette ki. A kollekcióban négy íróasztal és hozzájuk tartozó székek kaptak helyet, olyan árképzéssel, melyek a bútormárka szerint „demokratizálják” majd a piacot és egy szélesebb demográfiai réteg számára is elérhetővé teszik a profiszínvonalú játékélményt. 

„A játékosok milliárdjainak igényei világszerte nagyon eltérőek, a jelenlegi kínálat pedig meglehetősen technikai jellegű, és gyakran férfias designnal kapható, annak ellenére, hogy a játékosok körülbelül 46 százaléka nő. Úgy gondoljuk, sokat kell tenni a játékélmény demokratizálásáért”

– mondta el a Dezeennek Ewa Rychert, az IKEA globális üzleti vezetője.

Kiegészítőkkel együtt a kollekció több mint 30 termékből áll, melyek klasszikus fekete, valamint kifinomultabb fehér és szürke opciókban kaphatók. Az IKEA a Republic of Gamers (ROG) céggel (az ASUS játékokra specializálódott márkájával) közösen hozta éltre az Uppspel nevű asztal. Ez a technikailag legszínvonalasabb verzió, amiben az íróasztal magassága az optimális játékfeltételek megteremtése érdekében elektromos motorral állítható. Rendkívül széles asztallappal rendelkezik, amire két képernyőt is egészséges és kényelmes szemmagasságban el lehet helyezni, valamint beépített USB-töltő portja is van. 

Az Uppspel asztal és a Matchspel szék

A sorozatban elérhető kiegészítők – például fejhallgatók és controllerek – egy erre a célra kialakított, elegáns fekete fiókban tárolhatók, vagy a fali panelen, a beépített mágnescsíkok és csavarok révén felakaszthatók. A proceszorokhoz az IKEA és a ROD kifejlesztett egy állítható szélességű fémállványt, amely állításuk szerint több számítógépes torony tárolására alkalmas, mint bármely más jelenlegi termék a piacon. A Matchspel széket úgy készítették, hogy  kövesse a felhasználó mozgását, és gyakorlatilag minden része szabályozható az ülés és a háttámla dőlésszögétől, a fej- és kartámaszok magasságáig. 

Az Utespelare-család tagjai valószínűleg a női vásárlók körében lesznek majd népszerűek.

Az IKEA gamer bútorainak többi darabját különböző terekhez és árkategóriákban alakították ki. Így például az Utespelare termékcsalád kézzel állítható, vékony asztallal rendelkezik, fém hálós betétje pedig lehetővé teszi a levegő keringését a számítógép körül, megakadályozva ezzel annak túlmelegedését. A hozzátartozó szék fekete és szürke műbőr borítást kapott, hátulján pedig egy zsebet alakítottak ki, amiben minden alapvető kiegészítő elfér. A legolcsóbb árkategóriás Huvudspelare sorozat egy matt fekete íróasztalt tartalmaz és egy hálós háttámlájú széket. 

A bútorok mellett az IKEA kiegészítőkből is széles választékkal állt elő: a Lånespelare-családban extra nagy egérpadoktól kezdve nyakpárnákig, fülhallgató-állványokig és az asztalra szerelt pohártartókig találni izgalmas dolgokat, mint például a telefontartóval ellátott lámpát, amit azoknak ajánlanak, akik élőben akarják streamelni a játékot.

A kollekciót jelenleg még csak az IKEA China forgalmazza, de várhatóan még ebben az évben a világ összes pontján elérhető lesz. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Otthonaink megvilágítása

Otthonaink megvilágítása

Egy videóban minden, amit a LED világításról tudni akartál.

Lakóterek modern világítása

Lakóterek modern világítása

Egy videóban minden, amit a LED világításról tudni akartál.

Maacraft X Grindesign pop-up a NOS-ban

Maacraft X Grindesign pop-up a NOS-ban

Látogass el hozzájuk te is május 18-20-ig 

Hirdetés