2015/7 123
Fotó: Bujnovszky Tamás
 

Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon

Gyerekkoromban a hűvösvölgyi végállomásig elmenni igazi boldogság volt. Igaz, hogy a villamosút utolsó pár száz métere, a kacskaringós szakasz volt igazán érdekes, de Hűvösvölgy, az erdő, a Nagyrét, az Úttörővasút mind kívánatossá tették a helyet. Aztán eltelt pár év, én felnőttem, a végállomást odébb rakták, az odavezető utakon zsibbasztóvá vált a forgalom, a domboldalak beépültek, Hidegkút és Máriaremete arca megváltozott, még a neve is a semmitmondó II/a-ra.

Fotó © Bujnovszky Tamás

A terület a Szép házak kísérleti laboratóriumává vált, teljesen átformálva addigi képét, nem kímélve semmit, ami a múltjára, értékeire utalt. A beazonosíthatatlan életstílust megtestesítő családi házak, a felső középosztály – Magyarországon talán nem túlzó a meghatározás – lakhelye. Végignézve a házakkal teleszórt domboldalakon, a fák felett ki-kivillanó, változatos oromzatokon, formákon, színeken, azt érezhetjük, hogy a hétköznapokon alvó-település, hétvégenként fűnyírózajtól hangos vidék elsősorban az anyagi világról, a külsőségekről szól, az itt lakók lélekben inkább belső-Budapesten tartózkodnak, még ha testileg meg is pihennek egy jó órás dugóban eltöltött idő után a kétméteres tuják árnyékában megbúvó szobákban. 

Fotó © Bujnovszky Tamás

Csodaszép családi házas környezet, mert leszámítva a néhol bántó emberi beavatkozásokat, tényleg az. Mégis, belépve a Sarepta szeretetotthonba átlépünk valami valódiba, ami hiányzik a környező utcákról, meg lehet érezni valamit a valódi otthonból, ami nem csak a pénz utáni hajszából áll. Nem a tulajdonunk változatosabbnál trükkösebb bemutatásából, hanem – akármilyen elcsépeltnek is hangzik – a szeretetről, közösségről, belső értékek ápolásáról szól. Ha kell, puritán, meszelt falak között, díszek nélkül. Ez nem igazán építészeti karakter, nem ítéleti szempont, mégse tudok elszakadni attól az állítástól, amit ez az intézmény itt megtestesít, arról, hogy a mai társadalmunk peremén élő szellemi vagy testi fogyatékkal élő emberek itt, a Budai hegyek oldalában, családi házak között lelnek otthont. Nem eldugva egy külvárosi volt laktanyában, nem egy tanyán, hanem Budapest egyik frekventált részén, ami egyértelműen a szeretet megkapasz-kodása, a belső harmónia, a csend győzelme a harsányság és anyagi kiüresedés felett. 

Fotó © Bujnovszky Tamás

A Sarepta-ház a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában fog működni, a beruházás tisztán magánadományokból valósult meg, állami vagy uniós pénzek felhasználása nélkül. Valóban egy közösség koncentrációja, ami fogyatékkal élő emberek segítéséről, otthonuk megteremtéséről szól. 

Fotó © Bujnovszky Tamás

Az épület története pályázattal indult, igaz, akkor még egy másik telekre, amit Krizsán András nyert meg. Az intézmény jogszabályi kényszerek miatt végül itt, a Máriaremetei úton valósult meg. A környezetéhez képest jelentős méretű épület ötven embernek nyújt otthont. Krizsán a kortárs szellemben megrajzolt tömeget környezetéhez, a családi házakhoz szakmai fogásokkal finomítja hozzá. Egyrészt az épület tagolása segít ebben: H-alakban, két szárnyban osztja ki a szobákat, az összekötő épületrészben pedig a kiszolgáló helyiségeket helyezi el. Másrészt formai trükkökkel oldja meg: ilyen az attikafalakat lemetsző fémlemezzel burkolt ferde felületek, amik magas tetős épület benyomását keltik. Az ablakok szabályos, katonás kiosztását sem hagyta érintetlenül: a nyílások köré elhelyezett sötét foltokkal oldja, amik kissé szellemképessé, elmosódottá teszik a homlokzatot. Díszekről, esztétikai megoldásokról van szó, mégis úgy érezhetjük, helyénvaló ezek használata. Az épület puritánságát, szikár, tömbszerű megjelenését ezek a gyakorlatilag egyszerű építészeti furfangok olvasztják, simítják a terepbevágás és az utca, a családi házak közé. 



Igaz, hogy körbenézve a vidék közelmúltja érezhető itt leginkább, de jelen van Máriaremete régmúltja is. A német telepesek, akik a török kiűzése után tették újra lakhatóvá Hidegkutat. Jelen van a szakralitás is, ami a városrész nevét is adta: Máriaremete, egy csodatévő Szent Mária képre utal, ami Svájcból, Mária-Einsiedlerből került ide. Ezt a képet, ki tudja miért, egy, a mai templom helyén állt fa ágára akasztották ki a község szélén, ahová idővel a környékbeliek elkezdtek kijárni, fohászkodni. A kép csodákat tett, feljegyezték például, hogy egy budai vak asszony a kép előtt imádkozva visszanyerte a látását. A képnek kápolnát építettek, ami híres zarándok- és kegyhellyé vált. A templomot a megnövekedett zarándokok miatt bővíteni kellett, amire egylet alakult és valószínűleg ez volt az első olyan magyar templom, amit nem a püspök vagy a kegyúr, hanem a hívők adományaiból, magánadományokból építettek fel. Íme, ez az a hagyomány, ami él és jelen van. Történhetett bármi, eltelhetett kétszáz év, ott van a fák lombjai között, megül a völgyekben, felszáll a dombok tetejére, újra és újra megjelenik, és a legváratlanabb pillanatokban csodát tesz.



Építész: Krizsán András DLA (MODUM Építésziroda Kft.)
Építész munkatársak: Kőmíves Ildikó, Nagy László 
Megbízó: SAREPTA Budai Evangélikus Szeretetotthon
Tervezés éve: 2012-2013
Átadás éve: 2015
Összes bruttó alapterület: 2484,35 m2

Szöveg: Árvai András
Építész: Krizsán András DLA
Fotó: Bujnovszky Tamás

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/7-es lapszámában.

MAGAZIN

MUTASS TÖBBET

építészet

design

tér

trend

SZERKESZTŐI AJÁNLAT

2016 január 19.

Ikrek hegye - Családi házak Budapest szélén

Az ikerség inkább erős kapcsolatot feltételez, mintsem egyformaságot, ha létezik egyáltalán az építészetben vagy az életben egyformaság. 

Telepi srác - Családi ház Kelenvölgyben

Szokott sétám közben szemet szúrt egy különös, érdekes épület: a környék szorosan egymás mellé épült családi házaitól merőben eltért.

2015 december 02.