Lenka és David. Párok az életben, harmincasok, építészek. Prágaiak. Közös az építészstúdió, a családi ház, sőt, e kettő lényegében egyazon helyet jelent, egy régi-új házat, aminek renoválása és kibővítése Lenka diplomatémája volt 2008-ban, a prágai Művészeti, Építészeti és Design Akadémián. 
\r\n 

Szöveg: Hagyó Eszter
Építész: Lenka Křemenová, David Maštálka
Fotó: David Maštálka

Prága központjától néhány kilométerre található Hloubětín. 1922 óta, amikor is létrejött Nagy Prága, a cseh főváros egyik kerülete, éppen a kilencedik. Nem mellesleg a világhírű Tesla cég főhadiszállásáról ismert ez a városrész. Itt talált 2003-ban egy kicsi házat az építészpáros, olyan régit, közel 200 éveset, ami még az új millennium idején sem kapcsolódott a városi infrastruktúrához, hogy mást ne mondjunk, egy legalább száz éves latrinát is találtak a kertjében.

Fotó © David Maštálka

Cseréppel rakott nyeregtetős, tapasztott vegyes-falas (közel 1 méter vastag faltesttel), egyszerű szerkezetű vidéki ház. Hat apró ablakkal megnyitott, bent két, bolthajtásos „szép szobával”, amelyhez kicsi, központi előtér és konyha csatlakozott. Hamisítatlan rurális hangulat, ami egyértelmű kiindulópontja volt a terveknek, avagy, idézve Davidot:” jól tudtuk, hogy ezt a páratlan atmoszférát meg- és tiszteletben tartva fogunk egy abszolút kortárs lakó és munkahelyet létrehozni.” 

Fotó © David Maštálka

Az új épületrésszel, kereszt alaprajzúra kibővített együttes az a1house nevet kapta, jelezve, hogy itt valóban egy tető alatt az élet és a munka – az ódon házrész a család rezidenciája, az újabb szárnyakban működik a stúdió, 2-3 állandó kollégával. Ha kívülről tekintünk az épületegyüttesre egyértelmű, hogy szinte műemléki szemlélettel, „olvasható” homlokzatokat alkottak: a régi részek hófehér, homogén – a nyílászárókat vakolatarchitektúrával vagy keretezéssel nem elkülönítő – vakolatúak, az új részek natúrszínű deszkaborítást kaptak. Belsőépítészetük is hasonló elvek mentén alakult, eszerint a régi házbelsőben a „nagy forgalmú” helyiségeket epoxy-padló egyesíti, a falak a tégláig-kőig visszakapartak, ezeket egészítik ki a nyersbeton-felületek és helyenként a deszkázás. A munkaterek jellegzetes anyaga – falburkolat és bútor esetében egyaránt – a nagytáblás rétegelt lemez.  Az teraszos épületrészek körül és között (az átjárókban) hamisítatlan dzsumbúj-kert, régi szárazon rakott kőfal maradványaival, 40-50 éves termő cseresznyefával. És még a bevezetőben említett latrina is megmaradt, persze új funkciót kapott, kerti tároló ma már. 

Tervezés: Lenka Křemenová, David Maštálka (A1Architects)
Tervezés éve: 2008
Megvalósítás éve: 2010-2014
Összterület (nettó): 220 m2

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 117 - 2015/01. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Családi ház Minszkben és Prágában, Gettofal-emlékmű, Prezi, Emarsys, Galax, National Instruments irodák, Sáo, Alap, Dob3 ... 


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

2019/4-es lapszám

- 2019/4

Pasaréti társasház, Bauhaus lakóház és kőbányai lakóparki otthon is bekerült a Deco utolsó nyári lapszámába, amelyben már a hűvösebb időkre is gondolunk. Fókuszba került Paller Eszter, az őszinte, empatikus terek alkotója. A Bazárban közelebb hozzuk a Távol-Keletet és méltatjuk a székérzéket, az Újdonságok közül a mosdókra és a garázskapukra figyeltünk, gasztronómiáról Tabányi Gábort, a Corvin Gastropub konyhafőnökét kérdeztük. 

Horizont

153 - 2019/5

Széles perspektívát kínál az augusztus elején megjelent számunk, így nemcsak az utolsó nyári hónap minden egyes napsugarát szívhatjuk magunkba a vízpartokon vagy a világ elől elbújva, de különböző világokban is elmerülhetünk az Octogont olvasva.

152

152 - 2019/4

Múlt, jelen és jövő - ezek az Octogon Magazin 2019/4-es lapszámának legfontosabb kulcsszavai.  Megmutatjuk a szoftverfejlesztésnek otthont adó Hortonworks irodát, a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőt, de olvashattok a Brunszvik-kastélyról is.

Hirdetés