Százmilliót költhet nemzetközi marketingre a KÉSZ Csoport tagvállalata.

Ötvenmillió forintos pályázati támogatást nyert a KÉSZ Metaltech, amelyet a cég nemzetközi jelenlétének erősödéséhez és a külföldi projektek megvalósításához használhatnak fel. A KÉSZ Csoport tagvállalata szinte bármilyen acélszerkezet-szerelési és homlokzatépítési munkát képes megvalósítani, kivitelezési megoldásainak része a parametrikus tervezés és a Design&Build kivitelezés is. A cég a támogatásnak köszönhetően tovább erősíti nemzetközi jelenlétét a DACH régióban, valamint a skandináv országokban. 

Az Agora augusztusban – Fotó: KÉSZ Csoport

Összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást osztanak szét a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség együttműködésében elindított pályázaton, ahol az elsők között a KÉSZ Metaltech nyerte el az 50 milliós támogatást. Az összeg a külpiacon való megjelenésre, a nemzetközi ismertség és pozíció erősítésére, ezzel kapcsolatos marketing és sales tevékenységre fordítható. Az odaítélt összeg a teljes támogatás fele, a fenti célokra költött százmillió forint ötven százalékát a cégnek önerőből kell finanszíroznia.

A 30 éves tapasztalattal rendelkező KÉSZ Metaltech számára nem idegen a külföldi piaci jelenlét, a cég ugyanis már az elmúlt években is kapott külföldi megrendeléseket.

Dolgoztak például Riga legújabb látványos kulturális központjának szerkezetén és a leobeni (AT) hulladékkezelő technológiai épület acélszerkezet-gyártásán és kivitelezésén, valamint több gyárat és technológiai toronyépületet is megvalósítottak.

A KÉSZ Csoport - az iparágban egyedülálló módon - a Magyar Állam KEPP partnere (Kiemelt Exportőr Partnerségi Program), mely együttműködés támogatja a cégcsoport nemzetközi ismertségét, a most elnyert támogatásnak köszönhetően pedig folyamatos lehet a Metaltech határon túli jelenléte: a cég határozott üzleti célja 2021-re, hogy a DACH régióban, valamint a skandináv országokban is jelentős piaci szerephez jusson.

Az Agora augusztusban – Fotó: KÉSZ Csoport

„A vállalat egyik fő célja, hogy a termelési volumen 30 százaléka a következő 2-3 éven belül exporttevékenységből valósuljon meg. Szeretnénk a magyar mérnökök munkáját 3-5 éven belül Európa több országába is eljuttatni, és bízunk benne, hogy pár éven belül több ország fővárosában is emblematikus épületek fűződnek majd a nevünkhöz” – fogalmaz Barócsi Róbert, a KÉSZ Metaltech Kft. ügyvezetője.

A Metaltech legfrissebb hazai referenciái között szerepel több befejezett, illetve kivitelezés alatt álló, nagy léptékű acélszerkezeti és homlokzatfejlesztési projekt is - az Agora HUB a Váci úton, a Pillar és a GCO irodaház, az OFFICE GARDEN 4, valamint a Hungexpo F1 és CK épülete. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tovább bővítheti szolgáltatási palettáját a KÉSZ csoport

Tovább bővítheti szolgáltatási palettáját a KÉSZ csoport

Sáray Zoltán, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. vezérigazgatója az Octogon podcastben.

Közös kutatás-fejlesztésbe kezd a Szegedi Tudományegyetem és a KÉSZ Csoport

Közös kutatás-fejlesztésbe kezd a Szegedi Tudományegyetem és a KÉSZ Csoport

Összehangolják az oktatást és a munkaerőpiaci helyzetet.

Több hely a kézilabdának

Több hely a kézilabdának

Tatabányán elkezdődött a tornacsarnok építése, melyen ahol a pályát a diákok és az utánpótlás-nevelés résztvevői is használják majd.

Hirdetés