Eredmény három év múlva várható.

Egyre bővül a napelemes megoldások piaca: a napelemes tetőcserepek mellett nemrégiben egy magyar cég napelemes térkővel rukkolt elő, ami tartósabb a betonnál, miközben újrahasznosított PET-palackokból készül. Ausztria, Németország és Svájc ennél is tovább menne, közösen tesztelik annak lehetőségét, hogy napelemmel fedjék le az autópályákat.

Fordulóponthoz érkeztünk Európában, a nap- és szélenergia előretörésének köszönhetően ugyanis 2020-ban a megújulók a történelem során először nagyobb részét biztosították az Európai Unió áramtermelésének, mint a szén, a földgáz és az olaj együtt. A napelemes rendszerek előretörése leginkább

a technológiai fejlődésnek és az azzal járó alacsonyabb egységárnak köszönhető, nem véletlen tehát, hogy mindenki jó üzletet lát benne. 

Az ausztrál Coles szupermarketlánc például 43 millió dollárért telepített banánérlelő rendszert az egyik áruházának tetejére, Bécsben pedig elrendelték, hogy a kialakított klímavédelmi zónákban minden negyedik háztartásnak napelemmel kell működnie 2030-ra. Az egyetlen kérdés, amely gátat szabhat a rendszerek gombamód szaporodásának, rendelkezésre álló beépíthető területek aránya.

Ezt a problémát is orvosolná napi.hu beszámolója szerint az Osztrák Műszaki és Technológia Intézet (AIT), a német Fraunhofer ISE, illetve az osztrák infrastruktúra fejlesztő, a Forster Industrietechnik, amelyek a közúti infrastruktúrában látták meg a lehetőséget a napelemek elhelyezésére. A kísérleti projekt abból az egyszerű és már Németországban, Ausztriában, illetve Svájcban igazolt megoldásból fejlődött ki, hogy az autós pihenők vagy alagutak kivilágításának villamos energia igényét akár teljes egészében ki lehet elégíteni helyben, napelemes rendszerek telepítésével és bekapcsolásával. Innen jött e kérdés, hogy mi lenne, ha megvizsgálnák, miképp működnek a háztetőkre szerelhető napelemcellák az autópályán?

Németország teljes területének az autópályák ugyan alig 0,026 százalékát fedik le, de az elméletben kiszámolható potenciál így is óriási. A 13 ezer kilométeres hosszúság, az átlagosan 24 méter szélességgel számoltan elképesztő méretet produkál:

pusztán 180 watt / négyzetméter termelési kapacitással számolva is kiad 56 gigawattot - ez több, mint amennyivel Németország tavaly év végén összesen rendelkezett (49 GW).

Ráadásul a hároméves kísérleti projektről a kutatók úgy gondolják, hogy lesznek további pozitív eredményeik is. Megvizsgálják például az útfelület védelmének kérdéskörét (a csapadéktól és/vagy a túlhevüléstől a zajvédelemig számos indikátort mérni fognak), ugyanakkor azt is ellenőrizni fogják, hogy az utazási élményhez képes-e hozzáadott értéket teremteni ez a koncepció. Elemzik azt is, hogy az ilyen megoldások műszaki és gazdasági értelemben hogyan, milyen méretben, sűrűségben válhatnak üzletileg megtérülő beruházásokká.

Forrás: Szabó M. István/napi.hu




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Magyarország legnagyobb napelem erőművét adták át

Magyarország legnagyobb napelem erőművét adták át

A MET Kabai napelem erőmű 23 ezer háztartást láthat el árammal.

Hamarosan megérkezik a bármire felkenhető napelem?

Hamarosan megérkezik a bármire felkenhető napelem?

A Hongkongi Városi Egyetem munkatársai komoly előrelépést tettek a fejlesztés terén.

Elkészült Győrben Európa legnagyobb, tetőn kialakított napelemparkja

Elkészült Győrben Európa legnagyobb, tetőn kialakított napelemparkja

Közel ötezer háztartás éves energiaszükségletét termeli meg.

Hirdetés