Hivalkodástól mentes luxus családi ház a Svábhegyen. Cikkünk az Octogon magazin 172-es (2021/8-as) lapszámából.

Budapest XII. kerületének régóta népszerű városrészében, a Svábhegyen, egy csendes, erdővel övezett zsákutcában szokatlanul modern lakóházra bukkanhatunk a műemléki épületek között. A rábukkanás ez esetben nagyon is helytálló kifejezés, mivel a környezetébe belesimuló, letisztult, minimalista, valóban 21. századi, nyugat-európai épület egyáltalán nem hivalkodó, nem akarja mindenáron magára irányítani a figyelmet.
 

A mai kor villaépítésére jellemző trend, hogy az építészek túlságosan gyakran a műemléki épületek korhű megőrzését helyezik fókuszba, olykor mindenáron; itt viszont jól láthatóan szembe mentek ezzel a – talán – túlhaladott elképzeléssel. Ez a ház mer újító lenni, szakítani a hagyományokkal, és a modern építészeti megoldásokat ülteti át előremutató módon a klasszikus budai környezetbe.
 



A telken erőteljesen jelen van a természetközeliség, elöl dús növényzetű kert, a ház mögött pedig egy kis erdő található, ahová egy keskeny lépcsősor vezet fel, melynek tetejéről igazán impozáns látványt nyújt a ház hátsó homlokzata – ugyanis az épület egyik kuriózuma, hogy teljesen körbejárható. Azonban nem meglepő módon ebben a változatos domborzatú városrészben – ami bár fantasztikus panorámát eredményez – építészeti szempontból jelentős nehézséget okozott a terület meredeksége. Korábban egy elhanyagolt ház állt itt, amelyet ugyan teljes egészében elbontottak, azonban hatalmas teraszának elhelyezkedése kijelölte az új létesítmény határait, helyét a térben, valamint az egyes szintek magasságát.

Végül az adottságokat kihasználva úgy rajzolták meg a ház vonalait, hogy az belesimuljon a természetbe, szinte eggyé váljon vele, miközben a belsőépítészeti kialakítás a szellős, tágas telek közvetlen folytatásává, meghosszabbításává válhatott. A ház építészeti és belsőépítészeti koncepcióját a DIIM (Bényei István és Halmos Sarolta) készítette, amely hitvallása szerint nem házakat tervez, hanem értéket teremt azáltal, hogy a rendelkezésre álló telekrész minden adottságát igyekszik maximálisan kihasználni, a ház előnyére fordítani. Ez pontosan így történt ebben az esetben is.

 A homlokzatra jellemző szögletes formákat az elülső falon egy különleges, áttört lemez enyhíti, mely dinamikus térbeli játékot hoz létre kétrétegű, önmagát „kifordítva” megkettőző kialakításának köszönhetően

Az utcafrontról szemlélve úgy tűnik, az épület csak nagyon visszafogottan mutatja meg magát, finoman belesimul a hegyoldalba, felfekszik rá, egységet alkotva a meredek környezettel. Rögtön szembetűnik azonban a cseppet sem hagyományos kialakítású tető, mely a ház egyik legkülönlegesebb részletévé válik mind kívülről, mind belülről szemlélve – utóbbira később még visszatérünk. A tulajdonos eredetileg a minimalista stílusba illeszkedő lapostetőt szeretett volna, azonban a helyi építési szabályozások ezt nem tették lehetővé. Végül áthidaló, köztes megoldásként alakították ki ezt az építészetileg igencsak egyedi formavilágú, kristályszilánkhoz hasonló megjelenésű tetőt, melyen a speciális anyagú homlokzatburkolat végigfut, majd átfordul, erősítve az épület egységét. Egyébként a homlokzatra jellemzőek a szögletes, megtört formák, amelyeket az elülső falon egy különleges, áttört lemez enyhít. Ennek a kétrétegű, tulajdonképpen önmagát „kifordítva” megkettőző kialakításának köszönhetően egy dinamikus, térbeli játék jön létre.

Az épület egyfajta letisztult egységérzetet áraszt, de nem nélkülözi az otthonosságot.

Az első pillanatban egyértelmű, hogy nem csak látványosságnak szánták, de itt valóban egy család él és használja a házat. A harmonikus atmoszféra minden bizonnyal főként annak köszönhető, hogy bár a tulajdonosnak volt néhány igen határozott elképzelése, jellemzően a funkcionalitást és a belső anyagok felhasználását illetően, de ezen túl, a design tekintetében szabad kezet adott a tervezőknek.
 

A ház mögötti kis erdőbe vezető keskeny lépcsősor tetejéről igazán impozáns látványt nyújt a hátsó homlokzat: az épület egyik kuriózuma, hogy teljesen körbejárható

Az egységes, tiszta építészeti koncepciót a kifinomult részletek teszik különlegessé. Az otthonos hangulat megteremtése a kapun belépve rögtön elkezdődik, a garázsbejáró szinte a természet részévé válik, a kert élővilága „belefolyik” az épített környezetbe, egybeolvad azzal. A félig a földbe süllyesztett garázst üvegfal választja el a közlekedőtől, már a megérkezéskor felvillantva a ház egészére jellemző tágas térérzetet és transzparenciát. A legalsó szinten található egy vendég lakrész, a rekreációs helyiség és a szauna. A földszinten kaptak helyet a tágas közösségi terek – a nappali és a terasz egyaránt alkalmas arra, hogy nagyobb társasági összejövetelek színhelyévé váljanak.

A terek benapozottságát hatalmas, nyitható üvegfelületek – a speciális, hazánkban még ritkaságnak számító, rendkívül vékony CERO keretszerkezetű nyílászárók – biztosítják. Ezeknek köszönhetően

a kint és a bent fogalma szinte elvész, elmosódik köztük a határvonal.

Az árnyékolásról pedig a hátsó udvarban található kis erdő természetes módon gondoskodik. Az előteret egy sávosan áttört látványfal választja el a nappali és étkező résztől: ez a mindkét oldalán nyitott, szabadon álló szerkezet szinte csak jelzésértékű, és persze esztétikai szerepet, designfunkciót is kapott.
 

 A tágas, de minden elemében otthonos nappali a családi élet legfőbb színtere


A legfelső szint közlekedőjében szokatlanul nagy a belmagasság annak köszönhetően, hogy nem zárták le a teret álmennyezettel, hanem hagyták, hogy kirajzolódjon a tető egyedi formája. Ez a kristályszerkezet egészen speciális látványvilágot eredményez. Mintha ténylegesen is a tető alatt állna az ember, amely így bent is a ház ékévé tud válni.

Az emelet a lakók privát tere, hálószobák, fürdőszobák és egy hatalmas gardrób található itt. Kuriózum, hogy a telek meredekségéből fakadóan lehetőség nyílt arra, hogy szinte minden helyiség kertkapcsolatot kapjon ezen a szinten is, ráadásul a fő hálószoba kiemelt pozíciójának, kétoldalról panorámás üvegfelületekkel határolt kialakításának köszönhetően olyan érzést kelt, mintha egy hídon állna az ember, mely a házat a természettel elválaszthatatlanul összekapcsolja. A kétrétegű, perforált, külső homlokzati díszlemez a hálóhoz tartozó fürdőszoba ablaka előtt futva a designszerep mellett betekintésgátló funkciót is nyer.
 


A ház egészére a nemes, tiszta anyaghasználat és a letisztult formavilág jellemző, azonban az összhatás mégsem válik hűvössé, unalmassá. A fehér falak monotonitását minduntalan megtöri a szürke különféle árnyalatainak megjelenése burkolati elemeken, gyakran betonfelületekként felbukkanva; az aprólékos, minőségi részletek pedig igazán otthonossá teszik az enteriőrt. Minden helyiségben különleges design lámpák, falba süllyesztett világítótestek találhatóak, melyek ellensúlyozzák azt, hogy a hatalmas üvegfelületek éjszaka sokkal sötétebb, nyomasztóbb hatást keltenek, mint a hagyományos falak és a kisebb méretű ablakok. A ház automatizált vezérlési rendszerének köszönhetően különféle világítási képek, fényarculatok hozhatók létre, melyek amellett, hogy a harmonikus hatást fokozzák, igazodnak a lakók aktuális igényeihez. Az épület természetesen környezettudatos, rendkívül modern gépészetet kapott, geotermikus fűtés és speciális szellőzési rendszer gondoskodik a kényelemről.

Egy prémiumkategóriás épület a végeredmény, amely

úgy előkelő, hogy mégis valódi otthonként tud funkcionálni.

A ház e sajátosságának létrejöttében a minőségi anyaghasználat és a legmodernebb szerkesztési elvek követése hozta meg a kívánt eredményt. Nem ragadtatja magát túlzó luxusra, sokkal inkább a fejlett, felsőkategóriás európai építészetet tükrözi, mely talán már hazánkban is kezd meghonosodni.
 

Tervezés: 2017–2018
Kivitelezés: 2018–2020
Telekterület: 2158 m2
Bruttó terület: 670 m2

Vezető tervezők: DIIM | BÉNYEI ISTVÁN és HALMOS SAROLTA



Még több és nagyobb fotók a képgalériában! 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lebegés Budapest fölött

Lebegés Budapest fölött

A Tóth Project Építésziroda családi háza a természetes felületeket a geometria tiszta szépségével ötvözi.

Családi ház workshop

Családi ház workshop

Hat építész hat családi házat tervezett kötetlenül, merev szabályok és költségplafon nélkül.

Ez a ház megoldást jelenthet Afrika lakhatási válságára

Ez a ház megoldást jelenthet Afrika lakhatási válságára

Olaszok nyerték a nemzetközi pályázatot.

Hirdetés