Sok város régóta szerette volna megtenni, a járvány felgyorsította mindezt.

A világ nagyvárosaiban elindult egy folyamat, amelyben a járványra reagálva a kerékpárosok és a gyalogosok javára egyre több teret vonnak el az autósoktól. A koronavírus idején ugyanis a fontossági sorrend némileg megváltozott: az utcákat átalakítják annak érdekében, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok a távolságtartás szabályainak betartásával biztonságosan közlekedhessenek. Megnéztük, milyen intézkedések születtek a világ nagyvárosaiban. 

Április végén érkezett a hír, miszerint ideiglenes kerékpársávot létesítenek a Nagykörúton, ezért az autós közlekedés egy sávra szűkül várhatóan szeptemberig. A felfestés azóta megtörtént,  az autósok egy része persze tiltakozik, de mint jól látható, a világon mindenhol élnek ezzel a lehetőséggel.

A WHO már a járvány kitörésekor javasolta a a városoknak, hogy vegyék fontolóra a kerékpáros infrastruktúra bővítését, a környezetvédők mellett pedig a lakosság jó része is üdvözölte ezt az elképzelést. 

London

Londonban a napokban mutatták be a Streetscape nevű akciótervet, melynek keretében kerékpársávokat alakítanak ki, illetve egyes utcákat lezárnak az autósforgalom elől.  Sadiq Khan polgármester a Transport for London (TfL) közlekedési vállalattal közösen jelentette be, hogy ideiglenes kerékpársávokat alakítanak ki a város fő útvonalain, az utcai parkolóhelyek és a személygépkocsi sávok elvételével pedig szélesebb járdákat hoznak létre.

A TfL úgy számol, hogy a tömegközlekedési rendszer a járvány előtti kapacitás egyötödén fog majd működni, tehát azok a lakosok, akik nem tudnak otthon dolgozni, kerékpárral vagy gyalogosan fognak munkába járni.

A közlekedési társaság szerint a tömegközlekedés használata most ideiglenesen esik vissza, de könnyen elképzelhető, hogy állandósulhat a járvány elmúltával is. 

New York

New York-ban hiába kérlelték hosszú heteken keresztül közlekedési szakértők és városi tisztviselők New York polgármesterét, Bill de Blasio-t, hogy a világ több nagyvárosához hasonlóan zárja le az utakat az autók elől és fessen fel új biciklisávokat, a polgármester nagyon nehezen adta be a derekát. Végül sikerült meggyőzni, így májusban

60 kilométernyi utcát nyitnak meg a gyalogosok előtt, az elkövetkezendő hónapokban pedig 160 kilométerre szeretnék ezt a számot feltornászni. Ezzel párhuzamosan átmenetileg kerékpáros sávokat festenek fel és bővítik a járdákat. 

Párizs

A francia főváros kidolgozott egy közlekedési tervet, amelynek fő eleme az autómentes belváros kialakítása. Ennek első lépéseként Párizs egyik leghíresebb bevásárlóutcáját, a Rue de Rivoli-t már április 30-án lezárták az autók elől, és egész nyáron csak a gyalogosok és a kerékpárosok használhatják. Hogy csökkentsék a metróvonalak terhelését, gondolkodnak azon, hogy a metrómegállók között kerékpársávokat alakítanak ki, összességében pedig 650 kilométernyi ideiglenes sávot festenek fel a kerékpározóknak városszerte. 

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere már a koronavírus kitörése előtt a főváros zöldítésén dolgozott, első lépésben a környezetszennyező autókat vezetnék ki fokozatosan a városból, aztán városi erdőket hoznának létre. 

Milánó

Milánó, amely ezen a héten kezdte meg a korlátozások lassú feloldását, azt tervezi, hogy a nyár folyamán 35 kilométernyi szakaszt ad át a kerékpárosoknak, valamint néhány úton és hídon elrendeli a 30 km/h maximális sebességet. Egyes utcákat átmenetileg teljesen lezárnak az autók elől, illetve fontolgatják, hogy továbbiakban

a közterület nagyobb darabjait átadják a vendéglátóhelyeknek, hogy valamennyire ellensúlyozni tudják azt, hogy az éttermek és kávézók belső terei továbbra is zárva maradnak a korlátozások miatt.

Berlin

A berlini döntéshozók a járvány kitörése után szinte azonnal döntöttek az ideiglenes kerékpársávok létrehozásáról, melynek következtében az autóforgalom mintegy 40 százalékkal csökkent.

Az ideiglenes sávok mellett a meglévőket egy méterrel kiszélesítették, hogy a kerékpárral közlekedők a biztonságos távolság megtartása mellett mozoghassanak.

Bogota

A kolumbiai főváros a válság idején kulcsfontosságú szektorban dolgozó munkavállalókra gondolt akkor, amikor több mint 300 km-en festett fel ideiglenes kerékpársávokat. Akik ezt használják, védőfelszereléssel tehetik csak meg, maszkban, kesztyűben és védőszemüvegben kell biciklizniük.

Forrás: dezeen




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Szobanövényeknek adott koncertet a barcelonai operaház vonósnégyese

Szobanövényeknek adott koncertet a barcelonai operaház vonósnégyese

Az eseménnyel a természet fontosságáról emlékeztek meg.

Világszerte egyre több utcát adnak át a biciklistáknak és a gyalogosoknak

Világszerte egyre több utcát adnak át a biciklistáknak és a gyalogosoknak

Sok város régóta szerette volna megtenni, a járvány felgyorsította mindezt.

Íme az IKEA ötlete arra, hogyan kössük le a gyermekek figyelmét a karanténban!

Íme az IKEA ötlete arra, hogyan kössük le a gyermekek figyelmét a karanténban!

Otthoni tárgyakból kiváló bunker építhető.

Hirdetés