És új kerékpársávokat festenek fel.

Hiába kérlelték heteken keresztül közlekedési szakértők és városi tisztviselők New York polgármesterét, Bill de Blasio-t, hogy a világ több nagyvárosához hasonlóan zárja le az utakat az autók elől és fessen fel új biciklisávokat, a polgármester nem adta be könnyen a derekát. Most azonban megtört a jég és azt tervezi, hogy az elkövetkezendő hónapokban egyre több kilométernyi utat ad át a gyalogosoknak és biciklistáknak. 

A Városi Tanáccsal kötött megállapodás értelmében a Bill de Blasio adminisztráció

májusban 60 kilométernyi utcát nyit meg a gyalogosok előtt, az elkövetkezendő hónapokban pedig 160 kilométerre szeretnék ezt a számot feltornászni. Ezzel párhuzamosan átmenetileg kerékpáros sávokat festenek fel és bővítik a járdákat. A polgármester heteken keresztül ellenállt, de most stratégiát váltott.

Márciusban kísérleti jelleggel New York egy nagyon kicsi, alig 2 kilométeres szeletét lezárták az autók elől (miközben Oakland meg sem állt 120 km-ig). A kísérletezgetést azonban 11 nappal később de Blasio már le is állította arra való hivatkozással, hogy alacsony volt a terület kihasználtsága. A városi tanács elnöke, Corey Johnson azonban nem hagyta ezt annyiban: a tanács a múlt héten megalkotott egy törvényjavaslatot 160 kilométernyi terület megnyitásáról. Ezt kikényszerítette az is, hogy egyre nagyobb lett a zúgolódás a nyilvánosság körében is: a New York Times szerkesztősége nyílt levélben szólította fel a városi tisztviselőket, hogy hozzanak létre nyilvános tereket a New York-i lakosok számára.

A polgármester a héten kiadott egy közleményt, amelyben kifejtette, hogy miután személyesen bejárt több parkot, közteret és tett egy kört a városban, rájött arra, hogy a város szűk utcáin nagyon nehéz betartani a társadalmi távolságtartás szabályait, márpedig az utcákon a nyár beköszöntével egyre többen lesznek.

Az nem várható el, hogy az emberek a lakásaikba bezárva kényszerüljenek élni az elkövetkezendő hónapokban, így a városnak kell meghozni a szükséges intézkedéseket, jelen esetben az utcák megnyitását a járókelők előtt. 

A múlt héten Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is bejelentette, hogy ideiglenes kerékpársávot létesítenek a Nagykörútra, az autós közlekedés ezért egy sávra szűkül. A kerékpáros felfestés a Nyugati és az Üllői út között lesz, az ideiglenes állapot várhatóan szeptemberig marad fenn.

Forrás: Curbed New York




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ezt a vicces Instagram oldalt is a karanténnak köszönhetjük

Ezt a vicces Instagram oldalt is a karanténnak köszönhetjük

Edvard Munch Sikolya avokádóval nem is annyira félelmetes.

Hasít Észak-Amerikában az autistákat foglalkoztató magyar legós startup

Hasít Észak-Amerikában az autistákat foglalkoztató magyar legós startup

A We Love What You Build nemcsak ötletben erős, egyúttal a társadalmi felelősségvállalásban is példát mutat.

Építkezéses színezők gyerekeknek

Építkezéses színezők gyerekeknek

A gyerek rajzol, apa mesél, így jobban telik a karantén.

Hirdetés