TOP TRIÓ elnevezésű sorozatunkban mindig egy-egy általunk felkért építésziroda fejti ki a véleményét három kedvenc épületéről – építészek építészekről.

Építészek méltatják kortársaik munkáit, kiemelve a 2022-ben, illetve a közelmúltban megvalósult három kedvencüket – ez a TOP TRIÓ. Ezúttal Korompay Attilát, illetve a Térhálózat építészeit kérdeztük. 

„Kedveljük a meghökkentő, szellemes építészetet, intuitív tömegformálást és okos részleteket. Az építészetben is meg tud mutatkozni a humor és a lazaság, sőt akár a pimasz fricska, odaszúrás, ettől egy épület még lehet a múlt iránt tisztelettudó.

Ha az anyagok, melyekből építünk vagy amelyeket régebbi korokból örököltünk nyersen, kendőzetlenül mutatkoznak meg, akkor a tervezés és építés folyamata nehéz viszont őszinte, erős és nyitott, az út akár lehet az »imperfekt building« paradigmája.

Ha ez sikerül, akkor a tartalom képes elemelni minket a megszokottól, az unalmas kliséktől, sőt kedvesen, de határozottan rábírni minket arra, hogy megértsük, mi zajlik a világ rajtunk kívül eső sarkaiban, mi történik az ott élő emberekkel. Így válhat az építészeti nyelvezet a közös megértés egyik fontos eszközévé.

Úgy gondoljuk, hogy az általunk TOP TRIÓ-ba meghívott projektek ebbe a gondolatkörbe tartoznak, tervezőik dinamikusan, szabadon és tisztelettel fordultak az építés nyersanyaga felé. Nem volt könnyű feladat, köszönet érte!” – jegyzi meg Korompay Attila.

 

1. M3-as metró Corvin-negyed állomásának felújítása
Kivitelezés: 2022
Építész tervezők: sporaarchitects Kft. – Hatvani Ádám, Dékány Tibor, Czigléczki Attila
Építész munkatársak: Botta László, Ungerhoffer Dániel, Pomázi Dorottya
Megbízó: BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatóság
Kivitelező: SWIETELSKY Építő Kft.
Generáltervezés: FŐMTERV – Kovács László, Pap Zsuzsanna
Építészeti generáltervezés: PARAGRAM Stúdió Kft. – Csapó Balázs, Germán Tibor
Fotók: Danyi Balázs

„A hármas metró belsőépítészete a ‘70-es, ‘80-as évek designikonja volt úgy, hogy még nem is létezett maga a fogalom. A maga idejében korszerű, popos, vidám, futurisztikus megoldásokat, színeket, formákat, felületeket, berendezési tárgyak világát azóta a permanens retróhullám is a hátára vette. A faltól-falig rekonstrukció műszaki vasfegyelme ezeket a részleteket teljes megsemmisülésre ítéli. Mit lehet tenni?

A visszaépítés már nem opció, nem létezik már a technológia és az akarat sem hozzá. A lebontás folyamatának logikáját követve egy másik út sejlik fel. A lamellás álmennyezeteket, fal- és oszlopburkolatokat eltávolítva megmutatkozik a metró igazi arca, az eddig csak alagutakban, üzemi terekben látható igazi szerkezetek, az alagutak, a tübingek, az acéllemez szigetelések, a shotcrete, a Mannesmann ágyúcső. Tulajdonképpen készen vagyunk. Ami visszakerül, nem takar, csak kiemeli a szerkezetet, utalgat, új dinamikát hoz. Semmi nem ér össze semmivel, minden lebeg, elfut, megáll, gyorsul, lassul, mozog.”
 


A M3-as metró Corvin-negyed állomásának felújításáról írt, „Retrómetró_4 – a körúton kívül” című cikkünket erre a linkre kattintva olvashatjátok.
 



2. Tektum-irodaház
Tervezés, kivitelezés: 2016-2018
Kivitelezés: 2018- 2021
Főtervező, építészet: Tektum Arhitectura
Vezető tervező, urbanista, műemlékes szakember, belsőtervező: Tóthfalusi Gábor
Tervező munkatárs: Péter Eszter
Fotók: Alexandru Fleseriu

„Kolozsvár történelmi belvárosában vagyunk, a történelmi szó szoros értelmében. A városfal, a középkor, az urbánus remények, az újkori tévedések kavalkádja ez. Hogy lehet ebben a zajban egyáltalán szóhoz jutni? Ki tudja itt felemelni a fejét akár egy rövid korszak erejéig is? Milyen építészhabitus képes ennek a vitának, fecsegésnek a jogos hozzászólójává válni?

Ez az épület, az általa bitorolt földdarabon sikeres, mert bizonyos értelemben példája a jó urbánus magatartásnak. Ilyen az, amikor egy jól tervezett »kivételes« ház erősíti a szabályt – zavaros igazodási taktika helyett szellemesen belefolyik évszázadok és régiók szakadatlan urbánus dilemmájába és beszélget. A Tektum építésziroda kolozsvári házát igazi történelmi központnak tekinthetjük, benne a XIII. századból származó középkori városfallal, kortárs berendezéssel, rézhomlokzattal, római kori falnyomokkal, ősi falba befűrészelt új kapaszkodóval, épületvilágítással együtt.”
 


A kolozsvári Tektum-irodaházról írt, „A városfal éke” című cikkünket az OCTOGON magazin 174-es (2022/1-es) lapszámában olvashatjátok, online pedig erre a linkre kattintva.
 



3. MAGtár – Multi Art Gallery Alsóbogáton 
Tervezés: 2010–2013
Kivitelezés/átadás: 2013–2016
Generáltervező: MM Művek Építésziroda
Felelős tervező: M. Miltényi Miklós 
Építész tervezők: Balogh Attila, Iványi Katalin, Virt Emese, Zólyomi Balázs
Üvegtető tervei: Dr. Reith András
Fotók: Bujnovszky Tamás

„Az épület 1850 körül magtárnak épült és ahogy sok hasonló építmény Magyarországon, úgy ez is minden porcikájában megélte a XX. századot. A rendszerváltás után »végtisztességként« megkaphatta végre a megváltó bontási határozatot is, amikor valahogy mégis összetalálkozott olyanokkal, akik még hittek benne. De mi a garancia arra, hogy a lejtmenet ne ismétlődhessen meg újra, ne legyen benne megint laktanya, gépműhely stb.? Mire utal a név: Multi Art Gallery?

A megfejtés valószínűleg az épülethez társított funkcióban rejlik, mely maga a közhasználat, a többcélú helyi igény szolgálata, a »faluházzá« válás, a közösségformálás ígérete. A lehetőség mindenesetre most már adott – a mag a tárban van –, hiszen a ház a lokalitásé, minden autentikus, az építészeti megoldás pedig nemzetközi kontextusba helyezi az épületet. Az anyag, amiből eredetileg épült, a tégla, a kő, a fa már régóta együtt lélegzik a hellyel, amit kiegészítésképpen kapott, az pedig maga a lehetőség, a nyitottság és hogy mindez környezettudatosan, korszerűen betölthesse végre a társított funkciót, a többi majd a közösség erején fog múlni.”
 


Az alsóbogáti Magtárról írt, „Kontrasztok” című cikkünket az OCTOGON magazin 174-es (2022/2-es) lapszámában olvashatjátok, online pedig erre a linkre kattintva.
 


 

„A Térhálózat irodát 1999-ben alapítottuk. Az eleinte kisebb léptékű tervezéseket hamarosan sok évnyi elfoglaltságot jelentő, hosszú kifutású infrastrukturális és egyéb projektek váltották fel. Jelenleg három fővel dolgozunk – Ördög Evelin, Szabó Péter, Korompay Attila –, de másik két irodával vagyunk napi szintű szakmai kollegiális és baráti együttműködésben, egy fedél alatt. Hosszú kifutású munkáinknál azt igyekszünk elérni, hogy a kezdeti tervezői gondolatszikrát fent tudjuk tartani a megvalósulási folyamat több évnyi csatazajában is.”


A Térhálózat ajánlására a sorozat következő részében Hatvani Ádámot és Dékány Tibort / sporaarchitects vezetőit kérdezzük aktuális kedvenceiről.

 


Térhálózat | Web

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

TOP TRIÓ | Budapesti Építőművészeti Műhely

TOP TRIÓ | Budapesti Építőművészeti Műhely

TOP TRIÓ elnevezésű sorozatunkban mindig egy-egy általunk felkért építésziroda fejti ki a véleményét három kedvenc épületéről – építészek építészekről.

TOP TRIÓ | Szabó Levente / Hetedik Műterem

TOP TRIÓ | Szabó Levente / Hetedik Műterem

TOP TRIÓ elnevezésű sorozatunkban mindig egy-egy általunk felkért építésziroda fejti ki a véleményét három kedvenc épületéről – építészek építészekről.

Székház fémhálózatban

Székház fémhálózatban

A Térhálózat és a Sporaarchitects megfogalmazásában.

Hirdetés