Kontrasztok

Magtár Alsóbogáton. Cikkünk az OCTOGON magazin 174-es (2022/2-es) lapszámából.

Bogátot, amely a mai Alsó- és Felsőbogát helyén a középkorban elterült, először Szent László királynak a pannonhalmi bencés apátság részére 1083–1095 között kiállított összeíró levelében említik. Alsóbogát zsákfalu, Kaposvártól húsz kilométerre fekszik északi irányban. A népessége éppen csak eléri a háromszáz főt. Ezzel szemben van két kastélya. Ami nem is annyira meglepő tény, ha tudjuk, hogy csak Somogy megyében körülbelül kétszáz kastély és kúria található. A barokk stílusú Vrancsics–Festetics-kastély – a környékbeliek szóhasználatával a kiskastély – egy műgyűjtő és galériatulajdonos házaspárnak köszönhetően már megújult, legnagyobb különlegességét a későbbi festékrétegek alól előkerült és szépen restaurált Dorfmeister-falfestmények adják.

A Festetics–Inkey-kastély, vagyis a nagykastély 1750 körül épült eredetileg egy kis kúriaként. Nagyjából száz évvel később nyerte el mai formáját, amikor a Festeticsek vadász-, illetve nyári kastéllyá építtették át egyszerű, klasszicista stílusban. A kastély mellett különböző kiegészítő és gazdasági épületeket is létrehoztak, lakóházakat a személyzet számára, magtárat, egyéb melléképületeket. A birtok később az Inkey család tulajdonába került, őket 1947 telén lakoltatták ki a kastélyból. Ezután a szokásos történet következett: működött itt varroda, laktak benne a téesz dolgozói, de a legrohamosabb lepusztulás mégis a rendszerváltás után következett be, miután az új, német tulajdonos egyáltalán nem viselte gondját az épületnek.
 

 A beomlott fedélszerkezet újjáépítése helyett az épület tetejére egy kortárs építészeti elem került

A birtokhoz tartozó, szintén 1850 körül épült magtár a kastélyhoz hasonlóan teljesen tönkrement, düledező állapotba került. A második világháború után erre az épületre is a megpróbáltatás évei vártak, volt raktár, gépműhely és még sok minden más. A lepusztulása ugyancsak a rendszerváltás után gyorsult fel, amikor az aktuális tulajdonos húsz éven át nem foglalkozott az épülettel. Az egy méter vastag téglafalak kifagyásos károkat szenvedtek, a nyílászárókat széthordták. A tetőszerkezet beomlott, a köztes fafödém a beázások miatt szintén tönkrement és gombásodni kezdett.

A kastély és melléképületei történetében a fordulatot az jelentette, amikor néhány évvel ezelőtt új tulajdonos, egy igényes hozzáállású és jó stílusérzékkel bíró magyar mérnök vette kezébe a birtok sorsát, aki a falu helyzetén is igyekszik lendíteni egy kis asztalos- és egy pelletgyártó üzem létrehozásával. A főintéző háza és a kertészlak felújítása már elkészült, ezek hangulatos szálláshelyekként működnek, a községben erre a célra átalakított három másik lakóházzal együtt. A Veterán Garázsnak elkeresztelt volt melléképület kisebb része könyvtárszobaként funkcionál, projektorral, biliárdasztallal, bárpulttal is felszerelve, a nagyobbik rész pedig veteránautóknak, segwayeknek és kerékpároknak ad helyet. Az épületegyüttesnek része egy kis kápolna, romantikus esküvőkre is lehetőséget nyújtva. Mindezek mellett újjáépítették a magtárat is, amellyel a birtok upcyclingjának építészeti terveit készítő M. Miltényi Miklós elnyerte a 2021-es Pro Architectura díjak egyikét.
 

A volt magtár belseje gyakorlatilag egyetlen nagy térként funkcionál

Volt magtárak kulturális, közösségi vagy vendéglátóipari célú rekonstrukciójára láthattunk már több példát, Alsóbogáton azonban eltértek a szokásos helyreállítási megoldásoktól. A beomlott fedélszerkezet újjáépítése helyett az épület tetejére egy kortárs építészeti elem került, egy kis hajlásszögű félnyeregtető, amely acél tartószerkezetre és alumínium fogadószerkezetbe helyezett hőszigetelt biztonsági üvegből készült. Pontosabban nemcsak egy ferde tetőfelületről van szó, hanem a tető és az új vasbetonkoszorú közötti függőleges síkokról is, tehát tulajdonképpen egy üvegezett, ék alakú elem került a házra. A vertikális üvegfelületeken át kívülről is láthatóvá válik az üvegezett tető, azon keresztül pedig az égbolt. Ez a transzparencia könnyeddé, légiessé teszi a szerkezetet a viszonylag erőteljes fém elemek ellenére. A magtár robusztus, zárt tömege a tetején mintegy felnyílik, kinyílik a környezete felé. A régi és az új kontrasztjában így egyben megjelenik a tömör, masszív, vakolatlan téglafal és az átlátszó üveg ellentéte is.

A tető kinyitásának a belső tér felől is komoly jelentősége van, a lőrésszerű ablakok a falban eredetileg is csak a tárolt gabona szellőzését, szárazon tartását szolgálták, megfelelő természetes megvilágítást nem tudnak biztosítani. Az üvegfelületeken át most be tud áradni a fény a magtár belsejébe. Még egy csavar van a történetben: a tető felületének kétharmad részén napcellákat lamináltak az üvegtáblákba, amelyek egyben az árnyékolást is megoldják. Ennek a high-tech megoldásnak persze megint csak rögtön megtalálhatjuk a kontrasztját a nagyméretű, nyílt tüzű kandallóban.

Az évszázados múltnak és a korszerű jelennek ez a keveredése teszi igazán izgalmassá az egyébként egyszerű épületet: a vakolatlan téglafalazat egyszerre szabályos és szabálytalan, festőien gazdag kézműves struktúrája, az ódon faajtók fa és kő keretezései, az ablakok enyhén íves vagy egyenes téglaboltövei jól ellenpontozzák a fém, az üveg, a fotovoltaikus napelemek világát.
 

Az épületre jellemző kontrasztok egyike, ahogy az üvegtető napcelláit a nagyméretű, nyílt tüzű kandalló ellenpontozza

A belső gyakorlatilag – a vizesblokktól eltekintve – egyetlen nagy térként funkcionál, az eredeti közbenső födémet csak részben, galériaszerűen építették vissza, a régi faanyag felhasználásával. Egyébként is minden elbontott anyagot reciklizálnak, így például a tetőszerkezet faanyaga belsőépítészeti elemekként hasznosul. A magtár helyt adott már az eddigiekben esküvői rendezvényeknek, koncerteknek, fesztiválnak, a közeljövőben az a cél, hogy a szálláshelyeket is kiszolgáló étteremként működjön, amihez jelenleg folyik a konyhaüzem tervezése. Ez a határozott, kortárs hangvételű, földszintes épület a magtár mögé kerül majd a kastély irányában, napvitorlával árnyékolt tetőterasszal és zöldtetővel. Anyaghasználatában visszaköszönnek a magtár tégla és vasbeton felületei. A konyhaépület fogja magába integrálni a magtár korszerű fűtési és hűtési rendszeréhez szükséges gépészeti berendezéseket is. A kastély és a magtár közé hosszabb távon még egy wellness-t is terveznek, mindezeket az elemeket zárt folyosó köti össze majd.

Nemcsak a magtárnál kapnak nagy szerepet a kontrasztok (a címként kölcsönvett, Benny Goodman felkérésére íródott Bartók-műhöz hasonlóan, amely a szerző kamarazenéjében egyedüli példa fúvós hangszer alkalmazására), a kastély folyamatban lévő helyreállításánál is felbukkannak kortárs „fricskák”, például a tetőtér bevilágítását hagyományos tetőablakok helyett az egész tetőszerkezet megemelésével oldották meg. Az így kialakult attikaszerű sávban a tetőtéri szobákhoz teraszokat alakítanak ki. A kastély és 17 hektáros parkja műemléki védettség alatt áll, az utóbbiban több mint négyezer fa található, köztük jelentős számú 100 év körüli példánnyal. A cél az, hogy öt-hat éven belül az egész együttes – amelybe még egy halastó is beletartozik – teljesen megújulva várja majd a látogatóit.
 

Tervezés: 2010–2013
Kivitelezés/átadás: 2013–2016
Bruttó szintterület: 570 m2

Generáltervező: MM MŰVEK ÉPÍTÉSZIRODA KFT.

Felelős tervező: M. MILTÉNYI MIKLÓS
Építész tervezők: BALOGH ATTILA, IVÁNYI KATALIN, VIRT EMESE, ZÓLYOMI BALÁZS

Üvegtető tervei: DR. REITH ANDRÁS

Megrendelő: BLASKOVICH TAMÁS | RUBIN-K KFT.

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Átadták a felújított budajenői műemlék Magtárt

Átadták a felújított budajenői műemlék Magtárt

A Csóka Balázs tervezte Magtár a magyarországi németek történetének állít emléket. 

Teljes körű felújítás előtt a vakok és gyengénlátók székháza

Teljes körű felújítás előtt a vakok és gyengénlátók székháza

Az Épkar végezheti a kivitelezési munkákat.

Hirdetés