Sikeresen lezajlott a második alkalommal megrendezett Tájépítészeti Nívódíj 2023 pályázat 2023. november 30-án. 10 kategóriában 10 projekt (tájépítész vagy tájépítész cég kapott díjat. A pályázók 2020-2023 között átadott tájépítészeti alkotásokkal pályázhattak. Az egyedi díjobjektet Gázer Attila és Varga Dániel tervezte, a kivitelezés a VPI és a Rákossy Glass munkáját dicséri.
 

Fotó: Glázer Attila

Az idei verseny tanulságai nyomán a szervezők azon dolgoznak, hogy még szélesebb közönséget érjen el a tájépítész szakma jeles eseménye.

A díjat a 11 tagú zsűri két fordulóban, sok vita, és kompromisszumkeresés után, végül egybehangzóan ítélte oda. 
 

 A zsűri tagjai 2023-ban: 

Herczeg Ágnes tájépítészmérnök, egyetemi docens, az MKA kuratóriumának elnöke
Báthoryné dr. Nagy Ildikó Réka tájépítészmérnök, egyetemi docens
Balogh Samu Budapest Főváros területfejlesztésért felelős kabinetfőnöke
Elek Attila tájépítészmérnök, a Magyar Tájépítészek Szövetségének alelnöke
Fekete Albert tájépítészmérnök, a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet igazgatója
Golda János építészmérnök, az MMA rendes tagja
Kecskés András DLA festőművész, egyetemi adjunktus
Pozsár Péter építész
Szemerey Samu építész, városépítész, a Kortárs Építészeti Központ szakmai vezetője
Takács Edvárd Az Év Tájépítésze 2023
Zubreczki Dávid építészeti szakíró, publicista

 

2023-ban az alábbi projektek részesültek elismerésben: 
 

1. Kisméretű Speciális kertépítészeti projekt: Csuka Veronika (Magnolia Art Kertépítő Kft.)
A zalakarosi fenntartható városi csapadékvíz-kezelő rendszere
A kategória szponzora: VPI
 

 



2. Magán-, és társasházi kertek, lakóparkok kategóriában: Almási Balázs, Szurovecz Roland
Évelőkert a sziklás bércen 
A kategória szponzora: Profi Partner 2003. Kft.

 



3. Játszóterek, sportpályák: Cseh Noémi, Németh Nikolett, Kovács Árpád, Szohr Gábor (Újirány Tájépítész Kft.) 
Gyöngyösi sétány – játszótér megújítása
A kategória szponzora: Eticon Kft.
 

 



4. Iparterületi, iroda környezeti, intézményi kertek: Gyüre Borbála, Lád Gergely, Kántor-Turi Emese (Geum Műterem Kft.) valamint Szentkirályi-Tóth Ferenc 
OTP Bank - M12 irodaház 
A kategória szponzora: Green Tech Concept Kft.

 



5. Turizmus, vendéglátás kertépítészeti projektjei: Korzó Tervezési Stúdió Kft. 
Tata Malom-kert 
A kategória szponzora: Magyar Turisztikai Ügynökség

 



6. Városi parkok, közkertek: Szalkai Adrienne, Herr Hajnalka, Barcsay Gergő, Sápi Emese, Vidák Beatrix, Biró Borbála, Golovanova Bea, Máté András, Kruppa Gábor
Pünkösdfürdő park 
A kategória szponzora: Ganz HYDRO Kft.
 

 



7. Közterek, sétálóutcák, sétányok: Steffler István, Szloszjár György, Bőhm Gábor, Pálffy Dóra (Garten Studio Kft.) 
Bakáts tér és csatlakozó utcák felszíni rendezése
A kategória szponzora: MMcité hu Kft.
 

 



8. Örökségvédelmi projektek, történeti kertek: Steffler István, Szloszjár György, Böhm Gábor, Pálffy Dóra (Garten Studio Kft.) valamint Liziczai Sándor, Pottyondy Flóra (Park Stúdió Kft.)
A Csend Kolostora, a Kamalduli remeteség műemléki rekonstrukciója
A kategória szponzora: Viastein Kft.

 



9. Nagy léptékű, elméleti munkák

Témavezető: Dr. Konkoly-Gyuró Éva (tájépítész) (Tájműhely Kft.), Agrárminisztérium (konzorciumvezető): Kincses Krisztina (tájépítész), Pádárné Dr. Török Éva (tájépítész), Óhegyi Erzsébet (természetvédelmi mérnök), Tar Gyula (geográfus), Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság: Csőszi Mónika (tájépítész), Bánhidai András (tájépítész) , Hamar József (tájépítész), Jáger Katalin (tájépítész), Pap-Szuromi Orsolya (geográfus), Schneller Krisztián (környezetgazdálkodási agrármérnök, térinformatikai szakmérnök), Teleki Mónika (tájépítész), Vaszócsik Vilja (tájépítész), Dósa Henrietta (tájépítész), Göncz Annamária (tájépítész), Jaschitzné Cserni Tímea (geográfus), Kiss Dániel (geográfus), Dr. Lehoczki Róbert (térinformatikai szakértő), Pataki Róbert (térinformatikai szakértő), Dr. Petrik Ottó (térinformatikai szakértő), Sain Mátyás (tájépítész), Sárdi Anna (építész), Tájműhely Kft.: Balázs Pál (környezetmérnök), Tirászi Ágnes (környezetmérnök), Meridián Alapítvány: Dr. Csorba Péter (geográfus), Turi Zoltán (geográfus) (Meridián), További szakértők: Dr. Grónás Viktor (környezetgazdálkodási agrármérnök), Dr. Podmaniczky László (környezetgazdálkodási agrármérnök) , Tóth Péter (környezetgazdálkodási agrármérnök)

Tájkarakter kutatás

A kategória támogatója: Wienerberger Zrt. a Semmelrock gyártója

 



10. Oktatói, tudományos, kutatói munkák: Eplényi Anna, Terbe Rita, Seloua Benkaid Kasbah
Domborzat-Szobrászat című oktatási könyv
A kategória szponzora: Market Építő Zrt.
 

 




A zsűri a fenti kategóriákon túl két különdíjat is odaítélt.

Különdíj 1.

Szakács Barnabás, Kozma Ildikó Júlia, Märtz-Podolák Zsófia, Sógor Gabriella, Sréter Szilvia, (Lépték-Terv Tájépítész Iroda), Huszár András, Ráday Dávid, Tóth Krisztián, Szelecsényi Balázs, Gerges Máté, Odry Szilvia, Kapás Enikő, Pongor László (HELLO WOOD Zrt.)

GyárKert KultúrPark és Közösségek Kertje 

A különdíj szponzora: Everling Kft.

 



Különdíj 2.

Tóth Eszter, Turányi Balázs, Menyhárt Viktor

Dunakeszi szabadstrand 

A különdíj szponzora: Everling Kft.
 

 

Az OCTOGON szerkesztősége gratulál a díjazottaknak!

 

Forrás: sajtóanyag
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tájépítészeti Nívódíj 2023-ban is

Tájépítészeti Nívódíj 2023-ban is

Második alkalommal adják át a díjakat

Fókuszban a játszóterek

Fókuszban a játszóterek

Játszótérépítészeti konferencia a FUGA-ban

Hirdetés