Hirdetés

Akadálymentesítés, rengeteg zöld, Stockholm-módszerű faültetés és süllyesztett karácsonyfatalp is lesz.

Július 20-án a terület átadásával megkezdődik a Bakáts tér felújítása, ami várhatóan 2022. január közepéig tart majd. A 20.000 négyzetmétert érintő beruházás a Bakáts tér mellett a Bakáts utcának a tértől Lónyay utcáig tartó szakaszára, valamint a Tompa utca Nagykörútig tartó részére is kiterjed.  A jelenleg 225 négyzetméternyi zöldterület közel nyolcszorosára nő, összesen 1730 négyzetméternyi fa és zöldnövény lesz a felújított területen. Az átalakítás során a jelenlegi tíz darab bringatároló helyett 98 újat telepítenek a területre, és kényelmesebb helyre kerül a bubi állomás is – olvasható a Ferencvárosi Önkormányzat honlapján


Jóval nagyobb zöldterület
A felújítás kivitelezőjét a Ferencvárosi Önkormányzat nyílt közbeszerzési  eljárással választotta ki. A nyertes a három pályázó közül a legalacsonyabb, bruttó 1,065 milliárd forintos ajánlatot tevő Penta Általános Építőipari Kft. és a Vianova 87 Közmű és Útépítő Zrt. konzorciuma lett. A felújításhoz a Ferencvárosi Önkormányzat a Fővárosi Önkormányzat TÉR-KÖZ pályázatából 250 millió forintot nyert 2016-ban, ezután el is készültek a tervek, de az előző városvezetés nem kezdte el a felújítást. A Ferencvárosi Önkormányzat megbízásából 2020 nyarán a Budapest Dialog – a járványhelyzet miatt interaktív felületen és papír kérdőíveken – felmérte a térrel kapcsolatos lakossági igényeket. Ennek eredményei és a beérkezett ötletek alapján indult el a tervek átdolgozása, amelynek következtében több zöldterület és fa lesz a templom előtti területen.

Stockholm-módszerű faültetés
A Nyugat-Európában már tíz éve elterjedt, de Budapesten még csak egy helyen, kísérleti jelleggel alkalmazott Stockholm-módszerű faültetés biztosítja, hogy a fák gyökerei több helyet, levegőt, vizet és tápanyagot kapnak majd. Így nem csak tovább élhetnek, de nagyobbra is nőhetnek, anélkül, hogy gyökereik felfelé, a burkolatot tönkretéve próbálnának nőni. Az új fák árnyékot, friss levegőt adnak majd, míg a kiültetett virágok sokfélék lesznek. A biodiverzitás változatos, városi virágos park jelleget ad majd a térnek.


 
Ivókút, sakkasztalok, süllyesztett karácsonyfatalp
A kerület főtere közösségi térként is funkcionál majd, a Bakáts tér két oldalán csillapított forgalom lesz, ami lehetővé teszi, hogy újfajta helyek, vállalkozások is nyílhassanak a téren. Ivókút várja majd a kutyákat és a gazdáikat is, de lesznek pihenésre alkalmas padok, sakk és malom asztalok is. A tervezők természetesen gondoltak a mozgás és látássérültekre, így az átépítés után akadálymentes lesz a tér és környéke is.
 Süllyesztett elektromos és víz csatlakozási pontokat is építenek, így a terület alkalmas lesz arra, hogy a Bakáts Feszten kívül más magas színvonalú, ideiglenes színpadot használó rendezvényeket is befogadjon. A tervezők külön figyeltek a kerület karácsonyfájára is, süllyesztett karácsonyfatalp lapul majd a templom előtt, amit decemberben egy mozdulattal ki lehet nyitni.  A Ferencvárosi Önkormányzat a téren egy nyilvános WC építését is tervezi.
   
A tér felújításának terveit a Garten Stúdió Tájépítész Tervező Iroda készítette. A kivitelezést a Penta Általános Építőipari Kft. és a Vianova 87 Közmű és Útépítő Zrt.  konzorciuma végzi.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Közel nyolcszorosára nő a zöldterület a megújuló Bakáts téren

Közel nyolcszorosára nő a zöldterület a megújuló Bakáts téren

Akadálymentesítés, rengeteg zöld, Stockholm-módszerű faültetés és süllyesztett karácsonyfatalp is lesz.

Az IKEA májusban elkezdi kinyitni az európai boltjait

Az IKEA májusban elkezdi kinyitni az európai boltjait

De egyelőre nem tudni, pontosan hol és mikor. Közben a rendelések zavartalanul folynak.

Visszatér az ötszázalékos lakásáfa

Visszatér az ötszázalékos lakásáfa

A rozsdaövezeteken keresztül lehelnek vele új életet a városfejlesztésekbe.

Hirdetés