Aki ennyi pénzért keresi álmai házát Budapesten, annak talán mégsem reménytelen a helyzet, de meg kell alkudnia bizonyos területeken.

Az 50 millió forint szinte semmire sem elég, ha a XIV. és XVI. kerületek kertes ingatlanainak piacán nézünk körül – nyilatkozta Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője a Napi.hu-nak.

Ami leginkább szóba jöhet ezért az árért, az egy házrész, amelyeknek alapterülete 50-60 négyzetmétertől 120-150 négyzetméterig változik. A kisebbek esetében jobb állapotú ingatlant lehet kapni 50 millió forintért, míg a nagyobbaknál felújított állapot esetén 50 millió forint felett jár az ár. Ezeknél az ingatlanoknál a fő problémát leginkább a rendezetlen jogi háttér jelenti.

Nehezebb helyzetben vannak, akik rendezett jogi hátterű kertes házat szeretne vásárolni. Ebbe legkevesebb 60-65 millió forinttal lehet belevágni, ám ezek az ingatlanok felújítandók, vagyis még jó pár milliót rá kell szánni a rendbetételükre. A jó állapotú, újszerű, 80-150 négyzetméteres kertes házak ára viszont 75-80 millió forintnál kezdődik.

Budával kapcsolatban Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai, régiós vezetője elmondta: a XI. kerületben 80 millió forintnál indulnak az árak, ezért az összegért is csak erősen felújítandó, 200-300 négyzetméteres kerttel rendelkező iker- vagy sorházat tudunk vásárolni. Kertes házak vásárlásába errefelé inkább 100 millió forint feletti árakon érdemes belevágni – és ezek az olcsóbb kerületi árak. 

Dél-Pesten jóval szélesebb a választék, egy 110 négyzetméteres, háromszobás, önálló családi házat akár 45 millió forintért is vásárolhatunk, igaz felújítandót, mondja Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Az átlagos állapotú, önálló, 50-100 négyzetméteres családi házak ára 30-50 millió forint között mozog a kerületben, míg a felújított, újszerű, 80 négyzetméteres ingatlanoké 40-50 millió forint között alakul.

A XXII. kerületben akár 50 millió forintnál olcsóbban is kaphatunk házrészt, Érd felé pedig ki lehet fogni szintén nem túl jó állapotú családi házakat is.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

50 millióért családi ház Budapesten? Lehetetlen! Vagy mégsem?

50 millióért családi ház Budapesten? Lehetetlen! Vagy mégsem?

Aki ennyi pénzért keresi álmai házát Budapesten, annak talán mégsem reménytelen a helyzet, de meg kell alkudnia bizonyos területeken.

Bachman Gábor építész-tervezőművész Prima Primissima díjas lett

Bachman Gábor építész-tervezőművész Prima Primissima díjas lett

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat péntek este a Müpában.

Már készül tetőcserép pelenkából

Már készül tetőcserép pelenkából

Az újrahasznosítással kapcsolat sorozatunk legújabb részében megmutatjuk azt is, miképp lehet szigetelni gombával vagy utat építeni műanyagból.

Hirdetés