Semmi hiszti – Kerámiaműhely a földszinten, építésziroda az emeleten

Cikkünk a 203-as, 2025/7-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Major Zoltán DLA, Müllner Péter DLA
• Fotó: Varga Attila, Porcsin Ákos
• Olvasási idő: …

Hirdetés

1. Rész: Látogatás – Négy építész közeledik egy ötödik saját hazához

Autóban 01

Kedd reggel óra előtt látogatjuk meg a házat, az autóban arról beszélünk, hogy miért szinte kizárólag kis léptékben születtek a tervezői hitvallást kifejező alkotások, nagy házaknál hová tűnik az alkotó és/vagy ki is igazából az alkotó, az építész, a beruházó, a politikus, vagy ezek egyszerre, de milyen arányban, milyen felelősséggel, mi születik ebből, a befektető pénzt, a politikus hatalmat, de az építész mit keres ebben, halhatatlanságot, elismertséget, mindegyik rossz iránytű, ha hiteles, őszinte építészet létrehozása a cél, hangzik az ítélet, hagyjuk is, mi más úton haladunk, vagyis közeledünk, a hideg mediterrán tájban feltűnik egy sárga leveleit dobáló diófa, mögötte az építész háza.

Udvaron, házban

Képeken már láttuk, a bemutatást olvastuk, de a látvány és az írás még nem a megismerés, nem építészet, de hol a csengő, nem működik, telefon, itt vagytok, megyek, és az építész feltűnik, a telek végéből hosszú úton ér oda hozzánk, ház, udvar, majd újra ez és még egyszer, nem baj, van idő megfigyelni az alkotót saját környezetében, vajon összeillik-e a kettő, de miben érhető ez tetten, formában, színben, lelkületben, hol kezdjünk, ott, ahol elkezdted, de előtte egy kávét kérünk, akkor mégis inkább a végéről-közepéről induljunk, mert ott a konyha, rendben, udvar, ház, és újra, bent vagyunk, nézzünk vissza a másik házra, cipő, maradhat, fafödém, zajos, nem vészes, felmehetünk, persze, szobák, fürdőszoba, újra lent, újra ki, de most hátra, udvar, ház és vissza, újra és újra, a műteremben vagyunk, nézzünk vissza a másik házra, közben a fa lambériával borított tetőt követő mennyezetéről beszélünk, finnország gondoljuk, szép, mondjuk, indulnunk kell, újra udvar, újra utca, szomszédok, jönnek, nézik, munka lett belőle, dehogy, egyszerűnek bonyolult, bonyolultnak egyszerű, különben is itt mindenki délre vágyik, tenger és alacsony hajlásszög, nem a hazai, menjünk, küldj terveket, rendben, meg az előkép, Méra, autó.

Autóban 02

Kihajtunk az utcából, elhagyjuk a mediterrán tájban fekvő házat, még szinte benne vagyunk, hordozzuk, de pár pillanat és minden csak emlék lesz, képekké válik, helyenként tisztán megjelenő részletekkel, az utcára néző szigorú fal, a túlnyúló, mindig jó helyre csepegő eresz, puha fény a világos lambérián, a tetőablak, ami fátyolosan egy fát mutat, a meglepő helyen világos tornác, a lécek sraffozása, ezek között azonban zavar és bizonytalanság, és a késztetés az értékelésre, egy szóban, egy mondatban, de az legyen határozott és egyedi, ki szólal meg előbb, utóbb, pár közhely, szép, jó, egyszerű, tiszta képlete van, jön a kötekedés, irigység, ez a minimum, semmi különös, unalmas, közben megszületik a szintézis, a várt gondolat: semmi hiszti, elégedettek vagyunk.

2. Rész: Cikkírás – Két építész gondolatokat fogalmaz meg egy harmadik saját házáról

Saját ház

Régi toposz, mindig többletet várunk, itt végre lehet, amit máshol nem, vagy pontosabban lehet, itt minden a miénk, és nincs a zavaró tulajdonos, aki lakni, élni akar, és ehhez házat, nem remekművet, kísérletet, rendszert, bonyodalmat satöbbit szeretne, az építész megrendelő lesz, a megrendelő pedig építész, a ház építtetője, tervezési feladatként hivatkozik saját otthonára, teljes őrület, gondoljuk, igazi építész, írjuk és gondoljuk, mégis, előkép ide vagy oda, itt a használat alakít, nem a különbözni akarás vágya, nem a különleges, hanem a logikus, nem a tanultság bemutatása a cél, hanem annak eszközként való használata, megismerjük benne a tervezőt, úgy tűnik, ő is magára ismert, nincsenek felesleges mozdulatok, megoldások, minden egyszerű és átgondolt, nem állítja kihívás elé sem a kivitelezőt, sem az értelmezőt, ha akad.

A fény formája

A telek hosszú, észak-déli irányú, régi osztásrend, logikája még mindig működik, a művelésre tervezett struktúra új rendet ad, nem kényszerből, hanem adottságból, a fény formál, a szőlő termett, a telepítés könnyen eldőlt, akik élnek, azok délnek mennek, akik dolgoznak, északnak, (parkoló)udvar, (műterem)ház, (átrium)udvar, (lakó)ház, (haszon)udvar, (mellék)ház, rétegek sora, egyszerű, mégis összetett, a házakban rend, az udvarokon lehetőség, amit a használat naponta rajzolhat újra, egyszerre határ és közép, helyük állandó, szerepük változó, a használat összetett, térbeli, időbeli megoszlása komplikált, tiszta koncepcióra vágyó elménknek; kerámiaműhely földszinten, építésziroda emeleten, workshop és gyermek alkotótábor beltéren, fedett térben, udvaron, vendéglátás konyhában, tornácon, nappaliban, veteményes a hátsó kertben, szerszámok és gépek a tárolóban, játék és játékok mindenhol, mindeközben, néha nyugodt élet két gyerekkel, de a megoldások nem bonyolultak, a műhely, a lakóház és a hátsó tárolóépület tetőformája, az udvarok és az épületek egymáshoz viszonyított arányai, a tornác mérete, az épületen belül a helyiségek elosztása mind-mind a fotonokhoz alkalmazkodik; bevilágítás, intimitás, áramszámla.

Hagyomány: táj

Tuja és összetett tetőforma helyett kert és tornác, igazi lázadás, mi ezt itt nem, köszönjük, présház, ugyan már, ez már nem szőlőskert, ez kertváros, nem századforduló, más hangulat, Németh László, az meg ki, tessék illeszkedni, ne legyen gond, jönnek a cselek, a puhítás, a magyarázás, magyarázkodás, reménykedés, düh, kitartás és helyes értékrend, végül pedig a csoda, amikor már csak a telken talált talicskának, lócának és létrának kell helyet és szerepet találni a tornácon.

Hagyomány: mesterek

Azért valahonnan minden ismerős, a forma, az anyag, a képlet, az arányok, a gondolat, már hallottuk, láttuk és felében rajzoltuk is, de nem itt, máshol, mástól, honnan akkor a tanítás, lassan összeáll a mesterek sora és világos a tudástranszfer iránya és origója, amely a tanyavilágba vezet, a tervező mestereinek mestere, felében mesterünk, szép ez, annyira, hogy erősebb a hit ebben, minthogy a tervezőt megkérdezzük erről, ha mást mondana, úgysem lenne igaz.

Váge – Két építész

Hogy kezdjük, el, küldöm, mire gondoltam, eddig jó, de én úgy kezdeném, négy építész közeledik egy ötödik saját hazához, ott voltunk, láttuk, beszélgettünk, fényképeztünk, visszaültünk az autóba, és beszélni kezdtünk a házról, magunkról, a látogatás emlékké, az emlék gondolattá, a gondolat mondatokká, a mondatok értékeléssé válnak, eközben megváltozik a ház, mint ahogy mi is megváltozunk benne, vagy csak mi változunk, a ház közben marad, áll, teszi a dolgát: beenged, megmutatja magát, majd becsukja mögöttünk az ajtót, ez utóbbi, mert tiszta, egyszerű és logikus rendjét nem befolyásolhatják a szavak.

További képek és rajzok a cikk végén található galériában!