Múltidéző porcelán

Ma már szinte csak elvétve találkozhatunk „élőben” azokkal a tárgyakkal, amiket porcelánból alkotott újra Anne Butler.

Anne Butler észak-írországi keramikus művészetének középpontjában az anyag, az organikus és ember alkotta struktúrák, valamint az idő múlása áll. Az Objects of Time elnevezésű sorozat hófehér, pehelykönnyű porcelánszobraiban gazdag részletességgel, a modern technológia segítségével alkotta újra a múlt tárgyait.

 

 

A keramikus által alkalmazott eljárás ugyanannyira izgalmas, mint a már elkészült darabok. Anne a folyékony halványkék Parian porcelánt biztos kézzel csorgatja a vászonra, egy kártyával szétteríti, és egyenes sávokba halmozza. Ezt a folyamatot mindaddig ismétli, míg teljesen be nem borítja a szövetet az oldattal. Erre kerül a fehér porcelánréteg, majd az így elkészült vékony lapokat száradás után a kemencében egymásra rétegzi és kiégeti. A végeredmény látványos, finom szerkezetű, „kerámiaszőttes”.

 

 

Anne és a Parian porcelán szoros viszonyát már a művész egyetemi tanulmányai alatt, a szobrok elkészítésének folyamata, valamint a nyers, a likvid és a kiégetett anyag állapotváltozásainak megfigyelése alapozta meg. Az égetés során végbemenő anyagváltozások, például a vetemedés, nem teszik lehetővé, hogy az elkészült alkotás pontosan olyan legyen, amilyennek Anne Butler elképzelte. Mivel az alkotófolyamatot rengeteg, a Parian porcelánnal történt kísérlet előzte meg, így az alkotó ezt elfogadja, sőt, erre rendszerint számít is.

 

 

Az Analogue (2015) című, hiperrealisztikus, forgótárcsás porcelántelefonja az okostelefonok és azonnali üzenettovábbító alkalmazások ellenében tér vissza otthoni eszközként. Shift-re (2018) keresztelt mechanikus, Parian írógépe és a hozzávaló porcelánlapok halmaza a kopácsolós, kattogós írógépek uralta irodai világba repítenek vissza. Az alkotó klasszikus tárgyainak harmadik darabja, a Remnant (2016) elnevezésű, hagyományos, élethű varrógép, aminek a talpa alatt gyűrött porcelánszövet várja türelmesen a varrási folyamat befejezését.

 

 

 

„Szobraimat az ember-alkotta és organikus szerkezetek, illetve azok bomlása ihlette. Létrejöttük, rétegeik, felfedezésük, szétszedésük, összeomlásuk, feldarabolásuk megmutatják a múlt, a jelen és a jövő összefüggéseit anyagi, kulturális, és egyéni szinteken, valamint olyan szembenálló tulajdonságokat is, mint az erő és esendőség, illetve az állandóság és mulandóság” – jegyzi meg a művésznő. Parian porcelánból készült kerámiáin végigtekintve az ellentétes és egymást kiegészítő elemek megnyugtató egyensúlya, egyesülése tárul a szemünk elé. Méghozzá pontosan abban a formában, ahogy azt Anne Butler szerette volna.

 

 

Anne Butler Ceramics | Web | Facebook | Instagram

 

 

Forrás: Designboom

 

 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tájépítészet öt évszakon át

Tájépítészet öt évszakon át

 Az Öt évszak című film fókusza a gyönyörűen elvont vázlatoktól és szépségről szóló elméletektől egészen Oudolf ötleteinek ökológiai vonatkozásáig terjed.

Interaktív világítás, ami a zajt is csökkenti

Interaktív világítás, ami a zajt is csökkenti

MOME x BE LIGHT! pályázat, 5. rész.

Hirdetés