Hirdetés

A Műemlékvédelmi Nyári Egyetem idei eseményeit vezetik fel.

Kedden este rendkívüli online fórumot rendez az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) Magyar Nemzeti Bizottsága. A rendezvény a Műemlékvédelmi Nyári Egyetem idei eseményeire igyekszik ráhangolni az érdeklődőket – írja a Műemlékem.hu.

Tavaly a járvány miatt nem lehetett megtartani az 50. Nyári Egyetemet. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága még bizakodik, hogy idén nem lesz akadálya a rendezvénynek, s bár a tavalyi hiátus nem pótolható, a folytonosságra olyan konferencia emlékeztethet, ami témafelvetéseivel ráhangolódást nyújthat az ezévi rendezvényre.

A Helyzetértékelés - Helyzetelemzés, gondolatok a műemlékvédelem helyzetéről című online konferenciával a szervezet célja – a Nyári Egyetem gyakorlatának megfelelően – fórumot biztosítani minél több szemléletnek, gondolatnak. Abban bíznak, hogy a műemlékvédelem sajátosságából adódó kérdések, meglátások összessége a négy, egymásra épülő témakör alapján bemutatja korunk világából, és az új kihívásokból adódó és megoldandó feladatokat, és talán a miértekre is fényt derít.

Az esemény másik fontos célja, hogy a gondolatok összessége segítséget nyújtson a műemlékvédelem kérdéseinek rendezéséhez. Az ICOMOS alapvetése, hogy ebben a társadalom minden tagja közvetlenül érintett és érdekelt.

Az előadások rendkívül rövidre szabott, néhány perces ideje arra kötelez, hogy lényegre törő meglátásokat mutassanak be, az alátámasztást és értelmezést segítő minimális illusztrációval.

PROGRAM

Köszöntenek a szervezők

Bodó Péter (TIT Bugát Pál Egyesület), Kovács Erzsébet (ICOMOS MNB)

Felvezető

Nagy Gergely (ICOMOS)

I. Változások folytonossága (avagy a műemlékvédelem törvényszerűségei történeti kontextusban (szemlélet, veszélyeztetettség, feladatkör, érdekeltségi kör)

Máté Zsolt, Daragó László, Géczy Nóra, Márton Ildikó

II. Elmélet-gyakorlat-realitás (avagy helyzetértékelés)

Mezős Tamás, Ringer István, Hild Csorba Bernadett, Baracza Szabolcs

III. A műemlékvédelem új kérdései – módszerei (avagy a műemlékvédelem társadalmi szerepvállalása, feladata a megváltozott gazdasági környezetben)

Rácz Miklós, Hajdú Nagy Gergely, Veöreös András, Fülöp András

IV. Vízió a jövőről - út a jövőhöz (avagy jövőkép a feladatokról, célok, módszerek oktatás, közösség)

Kruppa Gábor, Maróczy Katalin, Nagy Gergely Domokos, Dévényi Tamás

Az esemény 2021 március 30-án, kedden este 8 órától lesz megtekinthető, illetve később bármikor visszanézhető az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság honlapján.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

250 éves lakóépületet újítanak fel

250 éves lakóépületet újítanak fel

Gyula legrégibb lakóépületét, az 1775 körül épült Máriás-házat.

Mátyás király uralkodása alatt épült zsinagógát tárnak fel

Mátyás király uralkodása alatt épült zsinagógát tárnak fel

Kezdődik a budavári nagyzsinagóga feltárása.

Rendeződni látszik a Lánchíd sorsa

Rendeződni látszik a Lánchíd sorsa

Hét fontos pontban is megállapodtak a felek Budapest fejlesztéséről a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén.

Hirdetés