Új otthon egy neobarokk villa tetőterében

Cikkünk a 206-os, 2026/2-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Götz Eszter
• Fotó: Vizit Studio
• Olvasási idő: …

Hirdetés

A lakóház-építészet kapcsán ritkán beszélünk az időtényező jelentőségéről. Azok, akik új otthonra vágynak, természetesen minél előbb szeretnének beköltözni; a tervezés és az építés elhúzódása többletforrást és nagy türelmet igényel, nem beszélve a bizonytalan építőanyag-ellátásról. A ráfordított idő azonban néha busásan megtérül. Így történt a budai XII. kerületben álló, 1937 körül épült, két világháború közötti neobarokk villa tetőterével is.

Hat évbe telt, mire megszületett a mindenki számára legjobb megoldás: egy hosszabb jogi, előkészítési, tervezési és kivitelezési időszak után a megbízó családja végre beköltözhetett az általuk megálmodott otthonba. Eközben a helyi védelemre előjegyzett ház külső megjelenése – a homlokzat és a tető teljes felújításával együtt – alig változott, és amiben mégis, az olyan megoldásnak bizonyult, ami kortárs módon illeszkedik az eredeti kompozícióhoz. A manzárdtetős épület két szintjét elfoglaló lakások fölött úgy jött létre egy újabb szint, hogy az nem lép ki a tető kontúrjaiból és nem szakítja föl azt a belső elrendezést követő, új lyukarchitektúrájával.

A tervezők (a BIS Stúdió munkatársai, Gyökér András és Losonczi Júlia építészek vezetésével) az épület életciklusaira figyelve arra jutottak, hogy a homlokzat és a tetőforma mint befoglaló keret a leghosszabb ideig fennmaradó elemek, ezeknek tehát csak minimálisan lehet változniuk ahhoz, hogy maga a ház ne veszítse el a jellegét. Ehhez képest a belső kialakítás, a gépészet, a válaszfalak, a mobiliák sokkal gyakrabban módosulhatnak. Vagyis a belülről kifelé történő gondolkodást, amely az alaprajzból kiindulva szervezi a teret, egy magasabb rendű, a környezetre figyelő szemlélet váltotta fel. Ami belül történik, az a mindenkori lakók ízlése, a kordivatok és a család mindenkori összetételének függvénye, de ennek nem szabad rávetülnie az összképre. Szerencsére a megbízó is tökéletes partnernek bizonyult ebben, számára is elsődleges szempont volt, hogy a ház, amelyet otthonául választott, megőrizze azt a küllemet, amit idestova 90 éve hordoz.

Zárt tetőben azonban lakást kialakítani csak felnyitásokkal lehetséges. Ezeket a manzárdtetőknél általában döntött síkú ablakokkal oldják meg. Itt azonban a lakás úgy kapott négy égtáj felé nyíló panorámát, hogy az ablakok nem a tető síkjába kerültek, hanem attól visszalépve: üvegfalak zárják a tereket, melyek a tető szoknyájáig kilépő, a belső térből elvett teraszokhoz kapcsolódnak. Ezek helyzetét és szélességét minden irányban a meglévő homlokzati osztások, az épület és a tető arányai határozták meg. Ezáltal a belső tér minden irányban megnyílik a külső látvány felé, ugyanakkor az antracitszürke keretek és a teraszok ugyanilyen színű oldalfala vizuálisan sem ugrik ki a tetőhöz képest: az üvegfelületek visszatükrözik a környezetet, a finom vonalú szürke keretek pedig árnyékhatásként jelennek meg.

A belső falak rendszere független lett ettől a befoglaló kerettől. Mivel a tetőtér belmagassága lehetővé tette, hogy új vendégfödémet helyezzenek el, és az új acél tartószerkezetek a szerelt falakba kerülhettek, a belső tér szabadon maradhatott – itt csak a ház eredeti kéményei jelennek tehát meg, ezeket azonban a lakás fő helyisége, az előszoba-közlekedő-nappali-konyha-ebédlő egybefüggő egysége szépen magába fogadja. A vizesblokk egy körüljárható, nyers színű faburkolata révén bútorként megjelenő magba került, ami sokféle funkciót lát el: a bejárati ajtó felé előszobafal, oldalt egy zuhanyzó-mosdóként, hátul pedig konyhaként szolgál, tetején később egy galéria is kialakítható.

A lakás lelke ez az egybefüggő, nagy tér, amely a négy terasz jóvoltából egész nap természetes fényben fürdik. Ehhez kapcsolódnak egy-egy oldalon a háló, a gyerekszobák, a fürdőszoba és egy kisebb gardrób; ez a kialakítás azonban bármikor felülírható, átalakítható, ha arra lesz szükség. A padló-mennyezeti hűtés-fűtés és a tetőbe épített hőcserélő szellőztetőrendszer, és az üvegfalakat védő árnyékolók biztosítják a lakás mindig megfelelő hőmérsékletét.

A teraszok fölött a tetőcserép-sorokba rejtett L-vasak pedig, melyek eltérítik a teraszok fölül a bezúduló esőt, kiváltják a körbefutó ereszeket. Így minimálisan látható elemmel sikerült elérni, hogy bentről a kilátást semmi zavaró elem ne akadályozza, kívülről pedig ne csorbuljon a ház látványa. Ez a gondoskodó, környezetre tekintettel lévő építészeti gondolkodás szembemegy a mai mainstreammel. Több figyelmet, több invenciót kíván a tervezőtől, több türelmet és a saját elsődleges szempontjain túl szélesebb megértést a megbízótól, de bőven megéri, ahogy az itt is bebizonyosodott.

További képek és rajzok a cikk végén található galériában!