40+ év építészete Barka Gábor fényképész munkásságán keresztül.

Szerettem a munkám címmel nyílik meg 2021. július 9-én, pénteken 17.00  órától a 2021-ben elhunyt Barka Gábor fényképész kiállítása, amely egy kuriózumnak számító fotósorozaton kívül a műemléki fényképezés utóbbi 40 évét is reprezentálja.

Barka Gábor korábban az Országos Műemléki Felügyelőség fotós csapatát erősítette, majd 1987-ben átkerült az OMF Magyar Építészeti Múzeumba. Ott dolgozott a 2011-es tragikusan nagy létszámleépítésig, amikor az addig nyolc főből öt munkatársat, köztük őt is elbocsátottak. A múzeum akkori igazgatójának emlékező sorai szerint

sosem törekedett hatásvadász építészeti fotókra, póztalanul mindig a képi korrektséget tartotta elsődleges célnak. képein még a laikus számára alig-alig érdekes épület, a legotrombábban átépített templom vagy bármilyen más ház is nemességet, méltóságot kapott. 

A jelen kiállítási anyag „gerincének kiindulópontja” Kozelka Tivadarnak egy eddig publikálatlan, 1929-ben 13×18 cm-es negatívokra készült panoráma képsorozata, ami a Mátyás-templom tornyából készült, amikor az felújítás miatt fel volt állványozva. 2009-ben, a templom újbóli felállványozásakor Fehérvári Zoltán építészettörténész Barka Gábor fényképésszel digitális formában megismételte ezt a körpanoráma-felvételt, alapvetően azzal a céllal, hogy a város változásait bemutassák. A digitálisan újrafotózott anyag a technológiák különbsége miatt egyúttal fotótörténetileg is érdekes.

Az akkor tervezett kiállítás végül anyagi okokból elmaradt. Barka Gábor 2021-ben elhunyt, ezért időszerű volt a kiállítási projekt újragondolása, amely kiegészülve más képekkel kitekintést nyújt az utóbbi 40 év műemléki fotózására, Barka Gábor életművének jelentős szeletére. A kiállításon reprezentatív felvételek láthatók Budapest ikonikus helyszíneiről és épületeiről, a Parlament épületétől a Drechsler-palotán át a Párizsi udvarig, a Ferihegyi I. termináltól az Erzsébet téri buszpályaudvaron át az Iparterv székházig.

A kiállítás kurátora: Fehérvári Zoltán művészettörténész

A kiállítást megnyitja Prakfalvi Endre művészettörténész

Megynitó: 2021. július 9. péntek 17:00.

Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ. 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.

NYITVATARTÁS:

hétfő–vasárnap: 13–19h

kedd: zárva

megtekinthető: 2021. 08. 06-ig




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nagy Bálint Rajkéknál

Nagy Bálint Rajkéknál

Rendhagyó emlékkiállítás az Art Department Galériában.

High Level | KristofLab

High Level | KristofLab

KristofLab legújabb kiállítása január 28-ig látogatható a Godot Galériában.

Megnyílt a Resident Art újévi képzőművészeti vására

Megnyílt a Resident Art újévi képzőművészeti vására

Collector’s Selection január 18. és 28. között.

Hirdetés