Színek, ízek, képek szerda esténként a Magyar Nemzeti Galériában. 

A Magyar Nemzeti Galéria legnépszerűbb nyári programsorozata, a Borszerdák idén immár tizedik alkalommal várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat. Az idei Borszerdák témája: színek, ízek, képek, s ennek megfelelően minden héten másik szín – vörös és kék, zöld és arany – áll a programok középpontjában. Idén nyáron különleges kiállítást láthat a Borszerdák közönsége: a júliusi esteken, július 7-én, 14-én és 21-én megtekinthetik a Vágyott szépség című, a londoni Tate múzeum egyedülállóan gazdag preraffaelita gyűjteményének remekműveiből válogatott tárlatot. 

 

A rendezvény izgalmas programot kínál júliusban: szerda esténként, ha nem is mehetünk át a szivárványhíd alatt, de végigjárhatjuk majdnem a teljes spektrumot: az élő zenével és borkóstolóval fűszerezett különleges kiállítások, tárlatvezetések és előadások mind egy-egy szín jegyében zajlanak. Kezdetnek mindjárt itt a VÖRÖS

forrás: szinpaletta.hu

 

2021. július 07-én, 18:00 - 22:00 óra között a vörös színé a főszerep.

Munkácsy Mihály: Társalgás, 1888-89 körül, forrás: Kieselbach

Skarlát, gránát, rózsa – Munkácsy párizsi szalonja és a vörös árnyalatai – címmel Krasznai Réka művészettörténész tart előadást a századvég nevezetes kulturális helyszínéről, ahol a kor válogatott kiválóságai fordultak meg a festő meghívásának engedelmeskedve.

„Ez a gránátvörös velúrba öltöztetett és japán kézimunkákkal díszített szalon az ízlés csodája.”

Bár teljes egészében lehetetlen rekonstruálni a palotabelsőt, a rengeteg képi és szöveges forrásnak köszönhetően mégis képet kaphatunk arról, milyen érzés lehetett belépni a festőfejedelem otthonába.

 

Ha vörös, akkor természetesen Szerelem! Lángoló szerelem – szenvedélyes történetek a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében – címmel Sepsey Zsófia művészettörténésztart  tárlatvezetést. 

De a vörös szín szimbolikája többet is rejt a legkézenfekvőbb asszociációnál, ahogy az a további tárlatvezetéseken kiderül: 

Bíbor, bársony, vörös – 20. századi textúrák, érzések, élmények vörös festékbe mártva – Koós Nikolett múzeumpedagógus tárlatvezetése

Energia és hiány Király Zsuzsanna múzeumpedagógus tárlatvezetése

Százados László kurátori tárlatvezetése a Vagy-vagy. Baranyay András: Önarckép Jane Morisszal című időszaki kiállításban

 

A tárlatvezetéseken – műtárgyvédelmi követelmények miatt – csak korlátozott létszámban, regisztrációt követően lehet részt venni.

A borkínálatot Pannonhalmi Főapátság borászata nyújtja. Az ínyenc borokhoz az ínyenc muzsikát Oláh Kálmán szolgáltatja. A meghívott borászat képviselőjével Kocsis-M. Brigitta Hevesi Endre-, Zsigmond Márta- és Akadémiai Újságírói-díjas műsorvezető beszélget.

HELYSZÍN: Budavári Palota, Magyar Nemzeti Galéria, 1014 Budapest, Szent György tér 2.

IDŐPONT. 2021. július 07. 18:00 - 22:00

A kupola 21.30-ig látogatható.

Jegyek online válthatók itt

A járványügyi szabályokról a galéria honlapján lehet tájékozódni.

Jegyárak:
TELJES ÁRÚ: 3 800 Ft
KEDVEZMÉNYES*: 2 800 Ft

A rendes nyitva tartási idő alatti kedvezmények.nem érvényesek. A Baráti Kör Mecénások mellett 2021-ben a Pártoló tagok is ingyenesen vehetnek részt a Borszerda eseményeken.

(forrás: MNG)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Re:Action | Újra itt a Kortárs Ékszerhét Budapest

Re:Action | Újra itt a Kortárs Ékszerhét Budapest

Inspiráló gondolatok és hordható művészet – szeptember végén újra itt a Kortárs Ékszerhét Budapest

A Határtalan Design kiállítás a Vienna Design Weeken is bemutatkozik 

A Határtalan Design kiállítás a Vienna Design Weeken is bemutatkozik 

Szeptember 22-től a Collegium Hungaricumban 14 ország 76 alkotójának munkái lesznek láthatóak

Fény más megvilágításban

Fény más megvilágításban

Superluminal, a LAM új tárlata

Hirdetés