Átadta a teljes körűen modernizált Szeged Plazát a bevásárlóközpont üzemeltetője és tulajdonosa, az Indotek Group.

A Szeged Plaza az Indotek Group 4 éve tartó fejlesztési programjának keretében újult meg. A „facelift” munkálatokat két ütemben végezték, korábban már sor került a belső terek és a mélygarázs felújítására, amelyet a külső homlokzat rekonstrukciója követett. Az Indotek Group mintegy egymilliárd forintból valósította meg a projektet, amelynek köszönhetően látványos és modern bevásárlóközpont várja a látogatókat.

 

A közel 18 ezer négyzetméteres Szeged Plaza modernizálási munkálatait 2019-ben kezdte meg a tulajdonos, és üzemeltető Indotek Group. A rekonstrukció keretében a belső terek, a külső homlokzat, valamint a 400 férőhelyes mélygarázs is felújításra került. 

„A látogatók szívesebben mennek be egy modern, korszerű bevásárlóközpontba, így a Szeged Plaza modernizálása során is elsődleges célunk volt, hogy mind a belsőt, mind a külsőt tekintve felfrissítsük a bevásárlóközpont megjelenését és ezáltal új lendületet adjunk neki. A már 4 éve végzett plázafejlesztési programunk keretében számos vidéki bevásárlóközpontot korszerűsítettünk, a Szeged Plaza esetében azonban az is cél volt, hogy élményközpontként is megállja a helyét. Az Indotek Group 2015 május óta van jelen Szegeden, a felújított plázát pedig a helyi vásárlói igényekhez is alakítottuk, így reméljük, hogy a látványos és színes külső, valamint a fiatalos belső mindenkinek elnyeri majd a tetszését” – mondta Pintyőke Marcell, az Indotek Group marketingvezetője a modernizált Szeged Plaza átadója kapcsán.

 
A fejlesztés első üteme a belső terekkel kezdődött meg, ahol a plaza új színeket, modern belső burkolatot, korszerű világítást kapott, a közösségi mosdókat felújították, az ételudvart bővítették és a mélygarázs színei is frissültek. A második ütem keretein belül pedig a külső homlokzat változott. A főbejárati és a középső mozi tömb homlokzata acélszerkezetű keretet és egyedi, lendületes színvilágot kapott. A bevásárlóközpont fő homlokzatára további 4 darab LED világítású élőkép került fel, a plaza logója is lecserélésre került, egységes megjelenésű bérlői logók kerültek kialakításra.

 
A két ütemben megvalósított korszerűsítés nyomán több új bérlővel is bővült a bevásárlóközpont, amelynek köszönhetően a Szeged Plaza magas kihasználtsággal működhet tovább. 2019-ben a belső felújítást követően a Vision Express, 2020-ban a Rossmann mintegy 496 négyzetméter alapterületű, valamint a C&F áruház egy 1700 négyzetméter alapterületű új üzlettel gazdagította a bérlők sorát. 2021-ben a DIGI ügyfélszolgálata nyílt meg a plázában, emellett pedig a szolgáltatások sora is bővült, először egy 400 négyzetméteres GYM Class fitneszteremmel, majd egy automata szoláriummal. A mélygarázsban egy Airball pálya is kialakításra került, ezáltal is erősítve a szórakoztatóközpont kínálatát.

Az Indotek Group retail portfóliójába közel 40 bevásárlóközpont és bevásárlópark tartozik, amelyeket plázafejlesztési programjának keretében folyamatosan modernizál és új arculattal lát el. A társaság azzal a céllal végezte el a Szeged Plaza átfogó felújítását, hogy a bevásárlóközpont egy az eddiginél modernebb környezetben és látványosabb megjelenéssel várja a jövőben a látogatókat, illetve ezáltal reagáljon a felmerülő látogatói igényekre és további világmárkákkal bővítse a pláza kínálatát. 

 

Forrás: sajtóanyag 

Még több és nagyobb fotóért katt a képgalériára!

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Romániában bővíti portfólióját az Indotek Group

Romániában bővíti portfólióját az Indotek Group

Bukaresti irodaközponttal erősíti piaci pozícióját Romániában az Indotek Group.

Megújult a Szeged Plaza

Megújult a Szeged Plaza

Átadta a teljes körűen modernizált Szeged Plazát a bevásárlóközpont üzemeltetője és tulajdonosa, az Indotek Group.

Búcsú a Gellérttől

Búcsú a Gellérttől

A Danubius Hotels különleges kampánnyal búcsúzik a szállodától a 6 hetes Gellért Grand Finale keretében.

Hirdetés