Díszlettervezéstől a villaépítészetig.
Málnai Béla az I. világháború előtt társával, Haász Gyulával a korai modern építészet úttörői közé tartozott. A háború értelemszerűen megakasztotta a fejlődést, de az azt követő politikai közegben, az őszirózsás forradalom után ismét erőre kaptak a progresszív törekvések. 1918 decemberében megalakult a Művészek és Tudósok kultúrszövetsége nem kisebb céllal, mint „az ország szellemi életének átalakítása”. A vezetőségben Lajta, Vágó, Pogány Móric, Csók István, Rippl-Rónai, Szinyei-Merse, Vaszary, Ady, Babits és hasonló nagyságok mellett ott volt Málnai is.
  |
A szakmapolitikában mindig is aktív Málnai szerepet vállalt a Tanácsköztársaság idején is az oktatási reformban. 1919. március elején a Műegyetem építésztanárainak tervezete alapján Möller István professzor részletes reformjavaslatot terjesztett elő, amelyet később a Közoktatásügyi Népbiztosság is jóváhagyott. Ennek alapján hat új tanszék szervezését rendelték el, élükre – a korabeli sajtót idézve – „a modern építészet és művészet hazai úttörőit” nevezték ki, többek közt Pogány Móricot, Kozma Lajost, Málnai Bélát, utóbbit a Műegyetem Ipari és Gazdasági Tanszékének élére. Málnai tagja volt az építészeti direktóriumnak is, melyet Vágó József vezetett, akivel azelőtt is szoros szakmai kapcsolatot ápolt. A retorzió nem maradt el: a kommün bukása után Vágó Olaszországba emigrált, Málnai tagságát pedig 1920-ban a Mérnök és Építész Egylet három évre felfüggesztette. Ettől fogva komoly megbízást nem kaphatott, más megélhetés után kellett néznie: színházi díszlettervezőként kamatoztatta képességeit. Kissé profán módon díszlettervezői karrierje már a Tanácsköztársaság alatt elindult, az 1919-es Május 1-re ugyanis egész Budapestet vörösbe öltöztették. Málnainak a Nagykörút jutott, de a 11 körzetre osztott főváros díszítésben a kor számos jeles művésze részt vett, többek közt Maróti Géza, Bálint és Jámbor, Kaesz Gyula. Sajnos nem sok felvétel maradt fent az elképesztő látványról, de a leírásokból kiderül, hogy
a politikai tartalomtól függetlenül a geomterikus, konstruktivista papírmasé díszletek formailag gyökeresen szembe mentek a konzervatív ízléssel.
A Vígszínházban, ahol Málnai 1920 és 1926 között több mint ötven darabban dolgozott, egész más elvárás formálta a díszleteket. A „naturalista” iránynak megfelelően a darabok élethűen kialakított enteriőrökben játszódtak, melyek mintául szolgáltak a jómódú polgári közönség számára a saját otthonukhoz. Az ilyen díszlet reklámnak sem volt utolsó, a nagyhírű Schmidt bútorgyár például rendszeresen kölcsönzött bútorokat a Vígszínház előadásaihoz. Málnai sikeresen illeszkedett ebbe a miliőbe, és a díszletek festői világa sem állhatott távol alkotói attitüdjétől. Így a kényszerpálya népszerűséget, és feltehetően magánmegbízásokat is hozott számára. Ezek közül a legpikánsabb Fedák Sári Hollywood névre hallgató nyaralóhajója volt a Margitszigetnél, de tervezett filmdíszletet is a Garas Márton rendezte Kolumbusz Kristófhoz. Díszleteiről szuperlatívuszokban írtak a lapok. Terveit részben az OSZK Színháztörténeti Tára, részben az OSZMI Szcenikai Gyűjteménye őrzi, utóbbi darabok egy része megtalálható az interneten.
  |
Élénk, harmonikus színvilágú, dekoratív enteriőrjeit elegáns bútorokkal, sok drapériával rendezte be, összehangolt mintákkal, néha az art deco felé hajló extrémitásokkal. A naturalizmus olykor kitérőket is engedett, Relle Pál Béla Málnai című, külföldön megjelent könyvében közli Az Orvos és a Halál című darab elvont, geometrikus díszletét. A Cserebere című darabról pedig ezt írta a Színházi Élet:
Az a káprázatos pompájú naturalizmus, amely a Vigszinház színpadjait eddig jellemezte, nem lett volna stílszerű a paródiához. Málnai Béla olyan díszletet tervezett, amely — bár messze áll a színpadi futurizmus díszlet-túlzásaitól, mégis rokonhatásu az előadás minden tényezőjével és amellett teljes illúziót kelt, olyannyira, hogy amikor a függöny felgördült, már a főpróbán megtapsolták.
Emellett a jelzett időszakban színházak belső átalakítását tervezte, 1922-ben a Fővárosi Operettszínház (Fővárosi Színház) teljes felújítását Vágó Lászlóval, 1929-ben egy lipótvárosi bérpalota utcaszinti helyiségeiben kamaraszínházat, illetve a Vígszínház előcsarnokának átalakítását, 1932-ben pedig a Magyar Színház átalakítását. Belsőépítészeti munkái közé tartozik az elsősorban újságírókat és írókat fogadó Otthon Klub helyiségeinek belső átalakítása. Bútorokat és kiállítási enteriőröket is tervezett, ezeken ugyanaz a finom elegancia köszön vissza, mint díszletein.
  |
Homlokzatain visszatérő motívumokkal találkozunk: félköríves árkádok, gigantikus kővázák, nagyméretű emeleti teraszok oldják az amúgy gazdaságosan zárt tömegeket.
Bár Málnai kezdettől tervezett családi villákat, e megbízásai a húszas évek elején – amikor bérházakat nem tervezhetett – megszaporodtak. Mégsem csak az időrend miatt kerültek ide; árkádos loggiáikkal, derűs hangulatukkal ezek a házak is díszletek, a polgári élet színfalai. A szabadon álló villa esetében – nem úgy, mint a harmincas évek bérházainál – Málnai nem jutott el a Bauhaus formavilágához, jellemző, hogy a Napraforgó utcai telepen sok kortársával ellentétben neki nem áll háza. Villái 1934-ig klasszikusak, a térkapcsolatokra és homlokzatra fordítja figyelmét, de a valódi modernek plasztikus épületszobrai idegenek maradnak számára, lakható és szolidan reprezentatív otthonokat tervezett a középosztály tagjai számára. Megbízói kapcsolati köréből kerültek ki, sok villája még ma is áll, felújítva 100 év után is lakható.
Többször közölte terveit a Magyar Építőművészet, rajzai határozott életérzést közvetítenek, ami nem a Horthy-éra konzervatív és merev, pöffeszkedő historizmusa, inkább afféle árkádiai hangulat.
  |
A finoman historizáló megjelenés nyilván a megbízói igényhez igazodott, de a motívumok sokszor idézetként jelennek meg: leegyszerűsítve, vagy eltúlozva. Legtöbbet idézett villája a Garas utcai, melyet – barokkos túlzásai és gazdagon variált motívumkészlete miatt – Kovács Dániel művészettörténész egyenesen az art decóhoz sorol. A másik véglet az olasz modernizmust, Giorgio Chirico festményeit idéző, letisztultan geometrikus Mende villa, melynek eredetileg szintén historizáló homlokzatát Málnai részben a megrendelő, részben az 1932-es építészeti kongresszuson szerzett saját új benyomásai hatására módosította, a tömeg és az alaprajz megtartása mellett.
Az 1933-ban a Budapesti Cementgyár Rt. megbízásából épült sorház jellegű együttes már nem a korábbi villák életérzését tükrözi, puritánságában kissé „kisvonalú”. Az ezt követő néhány családi háza már lapostetős, pályájának modern korszakára esik. Utolsó magánvillája a Magyar Állami Kőszénbányák vezérigazgatója, Vida Jenő felsőházi tag számára épült, akitől addigra már sok megbízást kapott bérházak tervezésére. Léptékében és a francia barokkot idéző homlokzataival ez a ház kilóg Málnai életművéből, és vélhetően megbízójának ízlését és reprezentációs igényét tükrözi. Relle említett könyvében látható egy fotó az „építész nyaralójáról”, amely feltehetően Málnai saját, Szilfa utcai háza lehetett (azóta lebontották). A hagyományos nyeregtetős épület, tornáccal, zsalus ablakokkal egyedi darab az életműben, és árulkodik az építész saját, egyszerű meghittségre törekvő ideáljáról.
A Málnai Béla pályáját bemutató sorozat első cikkét ezen a linken, míg az általa tervezett budapesti bérházakról írt cikket itt olvashatja.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
