Hirdetés

Az épület olyan, mintha a látogató nem egy múzeumba, hanem magába a tájba sétálna bele.

Hirdetés

A Bee Breeders kiírt nemrégiben egy nemzetközi pályázatot, amelyben arra kérték a résztvevőket, hogy tervezzenek vulkánmúzeumot egy izlandi vulkán mellé, az ország Dimmuborgir régiójában. Olyan multifunkciós tér megtervezése volt a cél, amely a vulkánt meglátogatók találkozási pontja lesz, lesz benne kávézó és irodatér is. A nyertes egy magyar terv lett, amelynél a zsűri azt emelte ki fő erényként, hogy úgy alakít ki valós kapcsolatot a Hverfjall vulkán lenyűgöző tájával, hogy nem próbálja meg mesterségesen utánozni.

A Hverfjall-krátert, az ország egyik jelentős turisztikai célpontját egy erős vulkánkitörés hozta létre mintegy 2500 évvel ezelőtt. A kráter egy kilométeres átmérőjű, salakkúpja pedig 200 méter magas, ezzel az egyik legnagyobb kiterjedésű a világon. A pályázatkiíró szándéka szerint egy olyan épületet kellett megtervezni, amely nemcsak múzeum és közösségi tér, de egyben irodakomplexum is, az itt dolgozók számára tárgyalókat, privát irodákat és nyitott terű irodahelyiségeket is ki kellett alakítani. 

A zsűri mindenekelőtt olyan, a tájra érzékeny épületeket keresett, amelyek anyaga és megjelenése is jól rezonál a környezetre, de nem próbálja erőszakosan leutánozni azt.

Az első díjat az Új-Zélandon élő alkotópáros, Iszák Bálint és Györgyi Csenge kapták, a „The Windows Of Hverfjall” tervükkel.

Az épület olyan, mintha a látogató nem egy múzeumba, hanem magába a tájba sétálna bele, ezt az élményt a részben földbe süllyesztett koncepció teszi még valóságosabbá. 

Csenge és Bálint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanultak építészetet, majd a diploma megszerzése után hazai építészirodáknál helyezkedtek el. Később Új-Zélandra költöztek, mint mondták, azért, hogy még jobban elmélyülhessenek a különböző építészeti megközelítések tanulmányozásában. Jelenleg díjnyertes építészeti irodáknál dolgoznak: Csenge a Guy Tarrant Architects munkatársa, míg Bálint a Fearon Hay Architects berkeiben alkot.

Forrás: Bee Breeders




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Átadták az USA olimpiai és paralimpiai múzeumát

Átadták az USA olimpiai és paralimpiai múzeumát

A Diller Scofidio + Renfro tervezte épület a világ leghozzáférhetőbb múzeuma lett.

Kengo Kuma gránitköve egy múzeumot takar

Kengo Kuma gránitköve egy múzeumot takar

És egy olyan könyvtárt, ami színházzá alakítható.

A skandináv mitológiát idézi az izlandi válogatott új arculata

A skandináv mitológiát idézi az izlandi válogatott új arculata

Elsőre kicsit zavarosnak tűnik, de nézzétek csak a képeket!

Hirdetés