Hirdetés

La carte et le territoire

A bortársaság szaküzlete a Corvin-negyedben.

Hirdetés

Bármennyire puszta alakoskodásnak, felvágásnak, sznobériának, sőt menőzésnek tűnik, hogy írásomban Michel Houellebecq francia író híres regénye, A térkép és a táj eredeti francia címét használom – biztosíthatom a tisztelt olvasót, hogy a látszat ez esetben csal. (Martinkó József írása az OCTOGON friss, 164-es lapszámából.)

Megtetszett ugyanis a finom distinkció a francia „territorie” és a magyar borászati köznyelvben is elterjedt „terroir” (termőhely) jelentésében, amit tovább árnyal, hogy a magyarban is ismert a „territórium” szó legpontosabb szinonimája a „felségterület” (itt jegyzem meg, hogy a „táj” szó viszont paysage [pɛj.zaʒ] a franciában). Distinkció ide, distinkció oda, nekem a „terroire” szó hallatán beugrott Houellebecq regénye, amelynek Jed Martin nevű képzőművész főhőse egyik alkotói korszakában különös, artisztikus torzításban a Michelin-katalógus térképeit fotografálta és állította ki. Ebből az olvasmányemlékből bontakozott ki aztán ennek az írásnak, kritikának a gondolati kerete.

Nem vagyok borszakértő, ezért megengedhetem magamnak azt a valószínűleg ordas nagy közhelyet, miszerint a tudatos, felkészült, művelt borfogyasztás egyfajta „belső utazás térben és időben”. Az időt, vagyis például az évjáratot most hagyjuk. Jobban foglalkoztat a térben, földrajzi értelemben is megtett út. 

Ez jutott az eszembe a Corvin-negyed sétányán megnyílt új Bortársaság-szaküzletben tett rövid látogatásom alkalmával. Ennek az új boltnak a belsőépítészetét szemlélve ismertem fel azt az összefüggést, amely a bor és a megtett út között fönnáll. Mintha a borospalackokkal, a borral – a térképekhez hasonlóan, vagyis átírt, absztrakt formában – belső, elképzelt utazások volnának megvalósíthatók bizonyos konkrét országokba, tájakra, földrajzi területekre. Éppen ezért volt kedvemre való, hogy

az üzletben a tervezők olyan miliőt teremtettek, ami az átmenetiség, az érkezés, a beszállítás, a továbbutazás dinamikáját képes átvitt értelemben megteremteni.

Nem feltétlenül raktárhangulatról beszélek, nem a borászatok, palackozók tárolócsarnokainak megidézéséről, nem kóstoltatóról, présházról, show-roomról, bormúzeumról, hanem mintha útitársul szegődnénk a borokhoz, vagy fordítva, mintha a borok vágynának továbbutazni velünk. Vagyis a borfogyasztás közbeni belső utazás, az ízeken, aromákon, savakon át a származási helyre, a dűlőre, termőhelyre, a terroire-ra tett képzelt utazás mellett ebben az üzletben még szorosabb összefüggés jönne létre a hely és a bor, a hely és a bort vásárló között. 

Soha sem tűnt még fel számomra, hogy a bor megszületésére, elszármazásának mikéntjére valójában nem is a címkén lévő információ nyújt támpontot, hanem a szállítás egyik szürke eminenciása, a doboz. Ezek a kartonok vagy fadobozok stószai, halmai, rakásai elképesztően hatásos összképet mutatnak, izgalmasan és hatékonyan szervezik, rendezik be a teret. Jó, jó, tudom, hogy ritkán vásárol az ember hatosával bort, gyakrabban emeli le az egyes palackokat a polcokról, mindazonáltal az üzlet tervezői ráéreztek a szállítódoboz dimenziójára és valódi szerepére. Ennek köszönhetően ezek a dobozok nem pusztán a kirakati látvány részeivé válnak, hanem jelenlétükre reagálnak a belső tér közepén látható, kerekekkel ellátott, zártszelvényből hegesztett tárolómobíliák is, amelyek dobozokkal megpakolva mintha kisteherautók vonatszerelvény sorává állnának össze. Nyilván ezek a mozgatható pultok a belső tér funkcionális átszervezésében is szerepet játszanak, de így megpakolva az utazás érzetét erősítik.

Hasonló hatású a pult felé befüggesztett neoncsillár szemaforja, ami inkább mégiscsak úgy hat, mintha egy fénylő pálcikarepülő lebegne a térben. Ebben az értelmezésben a szabadon hagyott mennyezeti gépészet is rendező pályaudvarrá alakul, vagy még inkább kikötővé, aminek mólói hosszan benyúlnak a tenger felé. Végül az eladópult szögtörésekbe szervezet, teraszos lépcsőzetességet mutató alakzata is inkább egy menő, kortárs borászati épület kicsinyített mása, mintsem egyszerű kereskedelmi bútor. Jó volt a boltban időzni, miközben ezer és ezer égtáj
felé, Új-Zélandtól a Somlón át a Loire-völgyig utazott a kritikus, hogy aztán egy ízes Bott Frigyes-rizling boldog gazdájaként ballagjon haza.

Bortársaság a Corvin-negyedben
Építész: Hatvani Ádám, Lévai Marcell – Sporaarchitects




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Izgalmas volt az idei év építészeti/design események terén, nektek melyik volt a kedvencetek?

Ezeket a magyar épületeket jelölték a Mies van der Rohe-díjra

Ezeket a magyar épületeket jelölték a Mies van der Rohe-díjra

Idén kilenc magyar épület is pályázik a Mies van der Rohe díjra. 

Üveg, beton és vas hármasa

Üveg, beton és vas hármasa

Karakteres, funkcionális és jövő orientált az EGM Architects tervezte holland irodaház, amely egy hajóépítőállomáson épült fel. 

Hirdetés