Küzdelem a klímaváltozás ellen: elindult a VELUX Cégcsoport új kísérleti lakóépület-felújítási projektje. (x)

A COP21 klímaügyi konferenciához kapcsolódva jelentette be a VELUX Cégcsoport új, épület modernizációval kapcsolatos koncepcióját, és átfogó felújítási projektet indított Belgiumban. A fenntartható építés iránt elkötelezett vállalatcsoport szeretné feltérképezni az épület-felújítások szerepét a globális klímaváltozás megfékezésében. Az eddigi eredmények alapján úgy tűnik, eljött az ideje annak, hogy a probléma kezelésében az építési megoldásokat hívja segítségül a világ.

A VELUX Cégcsoport annak jegyében alkotja meg termékeit és megoldásait, hogy egészséges, fenntartható és élhető élettereket biztosítson minél több ember számára. Ezen célok mentén dolgozta ki új projektjét is, amellyel az épület-felújítási lehetőségeket helyezi a középpontba. A kezdeményezés célja, hogy bizonyítást nyerjen az épületmodernizáció szerepe a globális klímaváltozás elleni küzdelemben, és egyúttal feltérképezze azokat a technológiákat, amelyekkel egészségesebb otthonok teremthetők. A klímabarát épület-felújítás első példájaként a vállalat egy 1920-ban épült brüsszeli szociális bérházkomplexum 385 épületének egyikét újítja fel az ún. RenovActive koncepció mentén, amely az aktívház alapelvekből indul ki: egyensúlyt teremt három alapvető szempont, a komfortérzet, az energia-felhasználás és a környezetvédelem között. A kihívás abban is áll, hogy mindezt ésszerű költségvetésből kell megvalósítani, a fenti három tényező sérülése nélkül.

A RenovActive felújítási koncepciót a Foyer Anderlechtois szociális lakásszövetkezet közreműködésével dolgozták ki a vállalatcsoport szakemberei. A tervek szerint a brüsszeli épület energia-felhasználása 79%-kal csökken a felújítás után, szén-dioxid kibocsátásának mértéke jelentősen visszaszorul; nem beszélve arról, hogy az eddig lakhatásra alkalmatlan épületből egészséges életterek lesznek.

Az egyik legfontosabb tanulság mégis az, hogy bizonyítást nyert, a döntéshozóknak sokkal nagyobb jelentőséget kell tulajdonítania a klímaváltozás megfékezésére tett kísérletek során eddig mellőzött építészeti megoldásoknak. 

A lakosság felújítási kedve a VELUX Cégcsoport szakemberei szerint a legtöbb országban igen alacsony, elsősorban a munkálatok költségvonzata miatt. Ahhoz, hogy ez az attitűd megváltozzon, és az emberek nyitottabbá váljanak az épületek modernizálása iránt, csökkenteni kell az építési költségeket. A projektet éppen ezért a vállalat a lehető legkisebb önköltségből valósítja meg 2016 tavaszáig, amikorra is kiderül, milyen lehetőségeket kínál a modern építészet a felújítások anyagi vonzatának mérséklésére. (x)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Öt tévhit, ami miatt épületeket bonthatnak le

Öt tévhit, ami miatt épületeket bonthatnak le

Mert a meglévő épületek is bőven rejtenek lehetőségeket. 

Egy dán otthon, ahol minden a helyére került

Egy dán otthon, ahol minden a helyére került

A Holte óvárosában lévő modernista épületet egyetlen gesztussal radikálisan átalakították. 

A VELUX tetőtéri ablakai műemlék jellegű épületekre is elérhetők

A VELUX tetőtéri ablakai műemlék jellegű épületekre is elérhetők

A külső borítás, az üvegezés és a robusztus vasalatok is a régi idők ablakait idézik.

Hirdetés