Hirdetés

Kié a tér?

A Trust Your Architect eseményén képet kaptunk róla

A Trust Your Architect a KÉK több éve folyó sorozata, amely vállalása szerint a pályakezdőket igyekszik felkészíteni a szakmagyakorlás kihívásaira. Minden alkalommal ismert kollégák beszélnek égetően fontos problémákról, amelyeket csakis a következő generációnak van esélye megoldás felé terelni. Az őszi szezonnyitó beszélgetésen a városi közterekben rejlő lehetőségek kerültek terítékre. Bardóczi Sándor főtájépítész, Tihanyi Dominika okleveles tájépítész (Újirány Csoport) és Tömör Miklós, a Valyo – Város és a folyó Egyesület alapítója arról beszélgettek: Kié itt a tér?! Fenntarthatósági témánk jegyében foglaltuk össze véleményüket.

Akkor jó egy város, ha egy gyerek képes benne túlélni.
/Jan Gehl/

Arra már nem kapjuk fel a fejünket, hogy a világ népességének milyen megdöbbentő hányada él nagyvárosokban, és az sem újdonság, hogy a tendencia rohamléptekkel fokozódik. Azt viszont meglepő volt hallani, hogy a biodiverzitás megőrzésének letéteményesei ma már a nagyvárosok. És hogy miért kulcskérdés a biodiverzitás? A megkerülhetetlen méhlegelőktől a szintén neuralgikus Városligeten át Budapest karmikus tengelyéig vezet az út, amit a fenntarthatóság iránt nem csak elkötelezett, de a gyakorlatban is tevékeny szereplők bejártak Kuklis Tibor moderátor kérdései nyomán.

Az elhangzottakat most saját önkényes tematikánk mentén, saját megjegyzéseinkkel megspékelve összegezzük.
 


Utcák és terek – hol jó lenni? 

Úgy érezhetjük, a válasz zsigerből eredően triviális: ahol otthonosan tudjuk magunkat érezni. Bardóczi Sándor számára az egyfunkciós tér taszító, fontos, hogy a tér tudjon átalakulni,

jó köztér az, ahol olyasmi következik be, amit az ember nem várna.

Ahol megállsz, és nem átrohansz. Csak emlékeztetőül: szűkebb pátriám, a Széll Kálmán, született Moszkva tér felújítása során kifejezett szempont volt, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legnagyobb tömeg tudjon rajta átáramolni. Igen, tudom, ez egy közlekedési csomópont, a burkolt felületek irányát és méretét a forgalmat leképező grafikonok pontos követése jelölte ki. Mégis, a számszerűsített rend által elveszett az, ami a kaotikus tér bája volt eredetileg: az ácsorgás, bámészkodás diszkrét luxusa, aminek hiánya nekem helyi lakosként kifejezetten fáj azóta is. 

Ha kicsit tudományosabban közelítünk, lehet objektív módon is vizsgálni a terek és a használók viselkedését. Így tett többek között a szakemberek által példaként felhozott William H. Whyte amerikai szociológus, aki közvetlenül az emberek viselkedésének megfigyelése nyomán szerzett információt a városi közterek működéséről, például tetőkről fényképezte a várost. Ennek a módszernek kezdetlegesebb változata jelenik meg a Dalok a konyhából című skandináv opuszban, ahol egy svéd otthonkutató szemlézi 7/24-ben egy norvég férfi mindennapjait – a konyhájában felállított, plafonig érő gólyalábú székből. Ha nem is így, de a köztérhasználat mérhető, és a tanulságok lehetnek többek közt alapjai a mindinkább kívánatos és szerencsére terjedő közösségi tervezésnek.

Ilyen szofisztikált kutatást végzett Tihanyi Dominika Berlinben egy MOME-s projekt, a lustaság-kutatás keretében. A téma fontossága nem igényel bizonyítást, a megvalósítás viszont annál eredetibb. Két héten keresztül úgy járta a várost, hogy találomra megszólított embereket, és oda ment, ahová küldték. A helybeliek által otthonosnak tartott helyeket járta és vizsgálta végig, így szerzett tapasztalatot arról, mitől válik egy tér otthonossá, milyen is a kedvenc lustálkodóhely: ahol emberek közt egyedül lenni jó, az elhagyatott terek, ahol bárki önmaga tud lenni, a kevéssé determinált hely, amelyik teret enged annak, hogy jó legyen ott lenni.

Beton workshop, közösségi grillező, Gellért tér

Összességében azok a helyek jók, amit magának fedez fel az ember. Saját kedvenc példám a Margit körút legforgalmasabb szakasza, amit érthetetlen ám dicséretes elhatározással nyüzsgő városi köztérként kíván újraálmodni a kerület. Ennek érdekében olcsóbban adja bérbe az itt is, mint minden főútvonal mentén üresen álló üzlethelyiségeket – és láss csodát, felháborodott nénik már arról panaszkodnák a kerületi fészbukcsoportban, hogy a fiatalok szedett-vedett színes hordókon csak úgy kiültek a járda közepére. Van nekik ehhez területfoglalási engedélyük?

A Margit-negyed nappalija

Ez már a megvalósítás rögös mezejére kalauzolja a figyelmünket, ami egyáltalán nem olyan egyszerű, még ha csak pár ülőbútorról van is szó. A Valyo Margitsziget spiccén tervezett grillezőjének kialakítása például több éve van folyamatban, és bár az ötlet megvalósítása egyszerűnek tűnt, be kellett látniuk, hogy grillezni a szigetcsúcson nem csak annyiból áll, hogy kiteszünk két széket meg egy grillrácsot. Tömör Miklós egy Valyós kolléga Kukucska Gergő kutatását idézte, aki egyszerű módszerrel, saját lábon és saját szemmel kutakodva a Dunapart legrosszabb helyét kereste és találta meg a Petőfi híd alatti, akkor még közvécéként funkcionáló senki-földjén. A városi pozitív folyamatok lehetőségére jellemző, hogy azóta ez a terület élő és virulens gördeszkapálya, az idő tehát a városi változások jó barátja. 

Gördeszkapark a Petőfi híd alatt, Boráros tér – Forrás: FalArt blog


Zöld város

A zöldterületek fontossága mellett ma már nem kell érvelni. Amíg a klímaváltozás csak újsághír, rá lehet legyinteni, esetleg álhírként besorolni  a háttérhatalmak mesterkedései közé. Amikor azonban a csapból nem folyik víz, az már elég erős érv a változás szükségessége mellett. Tavaly a Rákospatakon kívül minden vízfolyás kiszáradt Budapesten, a Rákospatakot is csak Gödöllő szennyvize táplálta. Az agglomerációban nem volt víz, korlátozásokat kellett bevezetni. Ki lehet kacagni a méhlegelőket – bár inkább a politikai aktivistáknak estek áldozatul – de szélsőséges időjárásra csak biodiverzitással lehet válaszolni.

A Főváros ökológiai kutatóközponttal együttműködve kutatja, hogy ha pár centivel magasabban hagyják kaszáláskor a füvet, igazolhatóan megszaporodnak a fajok, először a növények, majd erre reagálva az állatok.


Mára az a paradox helyzet állt elő, hogy a város az ökológiai menedék, mindenütt másutt permeteznek. Ráadásul a biodiverz felületek előnye, hogy nem igényelnek annyi gondozást. Döbbenetes, hogy az éves ivóvíz felhasználásunk aránytalanul nagy százaléka a locsolásra megy el.  Ezért is szorgalmazzák a szakemberek / önkormányzatok a biodiverz növényzet telepítését. A biodiverz gyepet ugyanis nem kell locsolni. A fővárosi kaszált területnek a médiahisztivel ellentétben csak 5%-a biodiverz, ráadásul ezek vagy meredek, nehezen kaszálható lejtők, vagy többsávos autópályák közötti területek, illetve olyan részek, ahol eleve diverz növényzet élt.

A megrendelők is kezdik belátni és elfogadni, hogy nem csak a tujasor a szép, pláne, hogy a mi klímánkon tavaly a tuják többsége csúfos véget ért – még az én Margit körúti balkonládámban is. A locsolás elhagyása persze nyomós érv, de tény: a megrendelők is kezdik érezni, hogy nem csak a személyes érdek a cél. A természeteshez közelítő növényzet persze követi a természet éves ciklusát és elszárad, lehervad. Bardóczi Sándor elismerte, a legnehezebb a kiszáradt állapotot elfogadtatni a megbízókkal. Ám az angol gyep tavalyi állapotáról a fészbukot bejárt fotók ebben is segítenek. Vannak persze észérvek is, például az önkormányzatok, iskolák körében népszerű manapság, hogy rovarhotelt létesítenek. Az örömhír számukra az, hogy a kiszáradt növényzet maga rovarhotel.


A fővárosi zöldterület mennyiségét öt évente mérik, legutóbb 2020-ban a mostani vezetés hivatalba lépése után. Akkor a főváros területének 51%-a volt zöld, ebben a magánterületek, az állami erdők és a természetvédelmi területek is benne vannak. Nagy számnak tűnik, de ezen belül a közterületi aránya elhanyagolható az akkori mérés szerint 6 négyzetméter / fő átlagosan. A hatodik kerületben például csak egy négyzetméter zöld jut egy főre, ez konkrétan 300 fát jelent, ami nagyon kevés.

Legnagyobb a baj a kertvárosokban, itt a saját kerteket előszeretettel burkolják le a tulajdonosok. Legjobban a rozsdaövezetben, például Rákosrendezőn fejlődik a zöld, azonban félő, hogy ha ezeken a beépítésre szánt területeken valóban megindul az ingatlanfejlesztés, ez a zöldterület eltűnik. Ami haladás, hogy új szabályok szolgálják a parkok és fák védelmét. Közparkban minimum 70% zöldfelület kell, a fák környékén vezetett közművesítéshez ma már favédelmi tervet kell készíteni. 

M3 bevezető szakaszának csatlakozása a Városligethez, illetve a Hungária körúthoz

Óhatatlanul szóba került a Városliget felújítása. A közismert aggályokon túl és az épületek környékének rendbetétele dacára a szakemberek szerint a lehetőség elszalasztása a fájó, amit ennek a területnek a fejlesztése jelenthetett volna. A kormány által a beépítések érdekében alkotott Városliget-törvény szerint mindent szabad, amit máshol törvény tilt – 3% helyett 7% lehet a beépítés, a park egyharmada újult meg csak, a Városligeti-tó például siralmas állapotú. A Városliget Zrt. a parkot nonstop rendezvénytérként használja, és ahogy ez a Gödörben vagy a Szabadság téren is látható, a természetes környezet nem bírja el a funkciók ilyesfajta sűrítését.

A gyakorló tájépítész Dominka szerint, aki csapatával díjat nyert a Népliget pályázaton, ma korszerű gondolatokra van szükség egy közpark tervezése során:

elgondolni, közösségben lenni, tanulni egymástól

Ők a Népligetnél ennek az elvnek a követésével értek el helyezést. Ezzel szemben a Városligetben a kilencvenes években beragadt szemlélet érvényesül: A látványelvűség és szórakoztatás, a kenyér és cirkusz elve. A Városliget jó példa a felülről irányított fejlesztésre, de jobb alulról, sőt a legeredményesebb sutyiban...

Valyo a rakparton

Fontos itt is az idő szerepe, örvendetes, hogy az állami szereplő is láthatóan tanult az ellenérvekből: a Városmajorban legalábbis pályázatkiírás szintjén visszaadták a parknak a beépített területek helyét, bár a projekt forráshiány miatt egyelőre áll.

Közparktörténeti gyorstalpaló a főtájépítész jóvoltából: A Városmajor 1792-ben létesült, a második legrégibb közpark Európában. Az első a Stern Allé Pozsony alatt, a harmadik a Városliget. Feltűnő Közép-Európa vezető pozíciója, ennek oka a történelemben keresendő. A francia forradalom után a főurak a nyakukat félve megnyitották a főúri parkokat a plebs előtt. Nálunk viszont sem ilyen kényszer, sem városi magánpark nem volt; a tervezett közparkokat a felvilágosult abszolutizmus csináltatta. Az 1858-ban megnyitott New York-i Central park tervezője nem ismerte Kelet-Európát, ezért az ő mintája a szintén későbbi, 1845-ben tervezett angliai Birkenhead park volt.



Változást, de hogyan?

A városban többek közt olyan közterekre lenne szükség, amelyek tanulási terek, ahol megbeszélhetők a különféle igények. De leginkább a megbeszélésre van szükség, akárhol zajlik is. Budapesten a néhány éve bevezetett közösségi költségvetés – amikor a költségvetés egy elkülönített hányadát a lakosság által javasolt és megszavazott közcélra fordítják – tanulságai mutatják, hogy nem csak működik, de szükséges is a tárgyalás.

Számtalan szellemes és hasznos ötlet érkezik folyamatosan a Fővároshoz, melyek a megvalósítás próbáját csak döcögve, vagy sehogysem állják ki, és ebben nem csak a tehetetlenül működő, nehézkes rendszer a hibás. A változások idővel érnek célba, a kitartó próbálkozás azonban eredményt hoz, erre a Valyó 15 éves múltja, projektjei jó példát mutatnak, a kísérleti taktikai urbanisztikai megnyitások nagyon működnek. A Covid kétségkívül jó katalizátor volt a köztérhasználatot illetően. 

Szabihíd

De ugyanilyen pozitív példa a változásra a 2000-ben útjára indult Critical Mass, amely akkor radikális forradalmi tett volt, ma viszont már nem kérdés a döntéshozók számára, hogy kell a bicajút. Most már az önkormányzatoknál is olyanok ülnek, akik értik a folyamatokat és hajlandók a kreatívokkal együtt dolgozni, ebben az irányban kell tovább fejlődni. Tíz éve még hülyének nézték a Valyót, ma már 25 szervezettel, köztük az Autóklubbal egyeztetnek a rakpart lezárásáról. A rakparton mérik a használatot, számszerűleg igazolható, hogy a hétvégi lezárások a budapesti autós forgalomra nincsenek hatással. Most éppen ott tartanak, hogy milyen legyen a burkolat...
 

Pesti alsó rakpart – Valyo


Bardóczi Sándor úgy fogalmazott:

a városi köztér egy piac, x négyzetméter kínálattal. Ezt kell közösen használni.

Ma a legnagyobb felületet az autók használják, Meggyesi Tamás urbanisztikai szakembert idézve: Budapest karmikus keresztjét a rakpartok és a Rákóczi út adja. A rakparton már megindult a változás, a Rákóczi út haldoklik, és hiába született terv a forgalomcsillapításra, egy-egy a médiában megszellőztetett politikai szlogen, – mint a mesterséges dugó felemlegetése – a fejlődést évtizedekre visszavetheti. A tanulságot folyton szem előtt kell tartani: a változás a fejekben kezdődik, ahhoz, hogy egy város attitűdjén módosítsunk, először a szemléleten kell változtatni. És nem lehet tankkal támadni, bármennyire is lejáratott a fogalom, nagyon finoman kell a városlakókat és a szakembereket is érzékenyíteni. Ennek a folyamatnak a Trust Your Architects pozitív üzenetekkel megpakolt beszélgetése üdítő etapja volt.

 

KÉK | Web | Facebook | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Pályázat a „Göncz-házaspár” emlékszobrára

Pályázat a „Göncz-házaspár” emlékszobrára

A II. Kerületi Önkormányzat nyílt, országos művészeti tervpályázata.

Köztérmegújítási Nívódíj pályázat indul

Köztérmegújítási Nívódíj pályázat indul

Cél a tényleges társadalmi igényeket kielégítő közterek feltárása.

Hirdetés