A legnagyobb nemzetközi építészeti platformon a debreceni Aquaticum strandfürdő terveivel került versenybe a BORD.

A legnagyobb nemzetközi építészeti platform, az Architizer által meghirdetett A+ Awards két kategóriájában is döntőbe jutott a BORD Építész Stúdió a debreceni Aquaticum strandfürdő terveivel.

A BORD a rekreációs kategóriában (’Gyms and recreation centers’) és a speciális ’PLUS’ díjkategória ’Architecture +Engineering’ kategóriájában is a legjobb 5 alkotás közé került. A döntősök között ezután nyílt online szavazás fogja majd eldönteni a kategóriák nyerteseit. A ’Gyms and Recreation Centers’ kategóriában ezen a linken keresztül, az ’Architecture +Engineering’ kategóriában pedig itt lehet leadni a szavazatokat.
 
Nem ez az első nemzetközi építészeti elismerése az Aquaticum-nak, nemrég nívós fenntarthatósági díjjal ismerték azt el (Green Good Design Award), illetve a nemzetközi szaksajtó is számos cikkben foglalkozott az épülettel, Januárban például a RIBA Journal (az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban megjelenő építészeti magazinja) címlapjára is került. Ennek kapcsán ebben az interjúban beszélgettünk Bordás Péterrel.
 
A BORD már tavaly is döntőbe jutott az Architizer díjpályázatán, akkor a Debreceni Nemzetközi Iskola terveit díjazták az elismeréssel.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Díjat nyert a Sopron Basket öltözőkomplexuma

Díjat nyert a Sopron Basket öltözőkomplexuma

Az A’Design Award - Interior Space and Exhibition Design kategóriában nyert Arany minősítést az IO line and round stúdió tervezte öltöző.

Öt díjat hoztak el a METU hallgatói az OTDK-ról

Öt díjat hoztak el a METU hallgatói az OTDK-ról

Táskakollekció, flakon babáknak, sütőedény, textilképzés és lámpa a díjnyertes alkotások között. 

Átadták az ICOMOS-díjakat

Átadták az ICOMOS-díjakat

Átadták az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság műemlékek felújításáért és gondozásáért odaítélt díjait a műemléki világnaphoz kapcsolódó ünnepi rendezvényen.

Hirdetés