A KÉK városi sétája a Magyar Nemzeti Galéria munkatársaival.

Hirdetés

Folytatódik a Kortárs Építészeti Központ városi séták sorozata: szeptember 17-én a Magyar Nemzeti Galéria munkatársai, Lőrinczi Dániel és Szőnyeg-Szegvári Eszter lesz a két sétavezető, a kétórás túra pedig Kádár János Budapestjének félig elfeledett világát járja be.

„Díszes pillérburkolatok, absztrakt mozaikok, elfeledett domborművek. Gyere el és fedezd fel velünk egy letűnt korszak köztéri műalkotásait Budapest kerületeiben! – írja a KÉK honlapja a sétáról. – A 60-as és 80-as évek között számos köztérre, illetve középületbe szánt szobor, dombormű és egyéb művészeti alkotás született, melyek mögött érdekes és izgalmas történek bújnak meg.

Bepillantást nyújtunk a főváros metró művészetébe, megmutatjuk, hogy válik egy kerámia burkolat hirdetőfelületté és beszélgetünk a „Három T” rendszerről.

A belváros szívében, a szemünk előtt lévő, megszokott, ám névtelen, és az eldugott, kevéssé ismert alkotásokon keresztül mutatjuk be a Kádár-korszak művészetének ellentmondásokkal teli világát.”

A sétára ezen a linken regisztrálhatsz. A KÉK összes városi sétáját itt találod.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

New European Bauhaus pályázat

Fenntartható és innovatív munkákat díjaznak. 

Lépj át a határokon, irány a BAFF!

Március 3-6. között újra offline jelentkezik a Budapesti Építészeti Filmnapok 14. évada a Toldi moziban. Mutatjuk a fesztivál frissen közzétett előzetesét és műsorát, a jegyek már elérhetőek!

Paloták aranykora

Hirdetés