Hirdetés

Interjú Sztranyák Gergellyel, a díjnyertes pécsi vásárcsarnok egyik tervezőjével.

A pécsi vásárcsarnok képei bejárták a szaksajtót, a karakteres árkádokkal megformált, modernista vonásokat is mutató épület különleges színt képvisel a hazai építészeti palettán. Feltörekvők sorozatunkban Sztranyák Gergellyel beszélgettünk.
 

Vásárcsarnok, Pécs, Getto Tamással közösen

Honnan és hogyan kerültél az építészet területére? 

Mindig művészeti pályára készültem, bár gimnáziumba jártam Szombathelyen, a kisképzőt nem vállaltam be. Rajzszakkörre, alkalmazott grafikus szakkörbe jártam, rézkarcokat csináltam; Kamper Lajos és Masszi Ferenc készített fel a felvételire. A BME-re is felvételiztem, de Pécsre szerettem volna menni, mivel ide van családi kötődésem: szüleim, de sváb és szerb nagyszüleim is itt éltek. Hat évet töltöttem az egyetemen, ebből fél évet Münchenben szakmai gyakorlaton és 1 évet a niedersachsen-i Technische Universität Braunschweig egyetemen. 2008-ban végeztem, és tudatosan az oktatás irányába akartam tovább lépni, ezért ott maradtam a doktori iskolában. A családunk generációkra visszamenőleg orvos és pedagógus, én is oktatóvá akartam válni, a tudás átadása jó érzéssel tölt el. Az akkor induló gazdasági világválság is ebbe az irányba presszionált.

2011-re elvégeztem a doktori iskolát, a témám az épületprotézisek problematikája volt. Az első megvalósult projektem is ilyen kiegészítés volt, Varga Rita a Közelítés művészeti egyesülettől szervezett egy Temporary City fesztivált, ahol megvalósulhatott a fesztivál központját képező galériát az utcával közvetlenül összekötő lépcső, melyet raklapokból építettünk. Az előzmény egy Ruhr vidéki doktori iskolás projekt volt, szintén raklapokból épült, oszlopokkal alátámasztott terasz. Állandó dilemma, hogy mi a jó tervezési metódus: előre kitalálni, mi lesz, vagy átadni magam a helyzetnek, és folyni vele, mint a patak. Nálam kialakult egy erős képzőművészeti vonal.

Vallom, hogy mindent úgy kell használni, ahogy önként adja magát.

Az említett pécsi galérialépcső úgy volt összerakva a raklapokból, mint ahogy azt a rakodómunkás is egymásra pakolná. A szerkezet ornamentikává vált, Pécs sétáló utcájának új perspektívát adott. 

 

Épületprotézis Pécs, 2010.

Hogy folytatódott a karriered?

Barátoknak készült bővítések következtek: egy istálló és kádárkocka egy testvérpárnak – ez is valójában protézis volt. Az első családi házam még Vas megyében, Sárváron készült. Ezt még valamelyik tanárom írta alá. A válság éveit éltük, itthon nem nagyon volt munka. A feleségem is építész. Gondolkodtunk, hogy kimegyünk Grazba vagy Bécsbe, Budapestre nem akartam költözni, mivel az első lányunk már úton volt és élhetőbb, autómentesebb várost szerettünk volna választani. Végül felvettek az egyetemre oktatóként, így tárgytalanná vált a városkeresés.

Az épületszerkezettan irányába mentem, mert úgy gondolom, értenem kell a szerkezet logikáját, úgy tudom jobban művelni a szakmát. Saját egyetemünkről is kilógok ezzel a szemlélettel, mert az óráimon ötvözöm a tervezéselméletet és a szerkezeti ismereteket. Perényi László tanár úr mellett tanítottam, most főállásban a Pécsi Tudományegyetem Épületszerkezettani Tanszék docense vagyok, ez tölti ki a munkaidőm több mint felét. Előadásokat tartok komplex tervezésből magyarul és angolul, példákon keresztül tanuljuk az építészetet, ahol összeért a szerkezettervezés logikája az építészeti mondanivalóval.

Minden tervezési stratégia archetípusokból eredeztethető. Ha ezt megértjük, értelmezhetővé válik egy feladat, olvashatóvá, alkalmazhatóvá az építészet nyelve.

Enélkül a hallgatók el vannak veszve a formák sokasága között. Ahogy Kenneth Frampton írja: a tektonika, más szóval a tartószerkezet rétegződése, a hely és a program hármasa együtt alakítja a formát. 

 

Miket hozol példának, kik a példaképeid

Bevallom, főleg svájci példákkal tanítok: Andrea Deplazes a Constructing Architecture című könyvében nagyon jól rendszerbe helyezte ezt a szemléletet. A zürichi ETH Építészet és Szerkezet tanszékén, ahol ő professzor, ezzel a módszerrel oktatnak: építészetelméleti írások szerkezeti súlyponttal rendszerezik az összefüggéseket a forma és az épület anatómiája között. Ezen a nyomon további alkotókhoz jutottam el: egyikük Miroslav Šik, akinél aztán leragadtam. Ő cseh születésű, Svájcban élő építész, aki Aldo Rossi tanítványa volt, Deplazes pedig Šik tanítványa. Šik a svájci minimalizmus idején a premodern szóvivője volt. Nem azt a fajta posztmodernt művelte, amit mi a fogalom mögé szoktunk gondolni. Másképp értelmezte a történeti formák használatát, érdekes speciális karaktert képviselt a tanszékén, pezsgés volt körülötte. Deplazes a mai napig ezt csinálja: belekeveri a házakba azt a pluszt, amitől a társadalom számára a modern elfogadhatóvá válik.

A példáknál maradva meg kell még említeni Peter Märkli svájci építész finom árnyalatokban bővelkedő munkáit is. Ő saját bevallása szerint példaképe – Rudolf Olgiati – által tervezett házon, Flims-ben kezdte megérteni, hogyan működik az építészet nyelve, hogy létezik ilyen nyelv: ahogy a betűkből értelmes szavak állnak össze, úgy az épített elemeknek is van jelentése, amit meg lehet érteni. Merem remélni, hogy ha az említett példákat tárom a hallgatók elé, átmegy, amit tanítani szeretnék nekik. 

 

 

Sokszor hivatkozol a premodernre, mint példaképre, mi ennek a lényege?

Mára már elég nyilvánvaló, hogy a klasszikus modernizmus nyelvével a társadalom nem tud maradéktalanul azonosulni. A redukált, tartalommentes homlokzatok, a sok betonfelület a közízléstől mindig távol állt, vagy átfordult egy rossz arányú, furán burkolt, drága anyagokkal operáló, igénytelen építészetbe, ami a luxus látszatát kelti és ez az építészet tragédiája. A klasszikus építészeti stílusok során kialakult és évszázadokon át működő közös nyelv háttérbe szorult, vagy művészeti program keretében került alkalmazásra, ami távolról sem őszinte, inkább karikatúra jellegű lett.

Ma, amikor kiemelt téma a megőrzés, az újrahasznosítás, amikor fontos, hogy a házak hosszú távon maradjanak a helyükön, az építészetnek az a feladata, hogy megszerettesse újra a kortárs építészeti nyelvet.

Ehhez jó eszköz és példa a premodern szemlélete, amely a modern elveket klasszikus formákkal vegyítette, nem vetette el a tradicionális nyelv egyes elemeit. Persze nem másolva azt, hanem újraértelmezve, adaptálva korunk problémáira. A németek ennek kiváló hazai képviselőjét, a háború utáni német építészet legnagyobbjai között számon tartott Sep Ruf (Joseph Ruf 1908-1982) munkásságát egyenesen tradicionális modernizmusnak nevezték. Ő is a példáim közé tartozik, a születésének 100. évfordulójára rendezett kiállítás katalógusaként kiadott könyvben látható munkái jól mutatják, ahogy a 40-50-60-as években a helyi jelleget a modernnel keverte. Forbát Alfréd is ezt csinálta Pécsett. Ma ezt lehet jól csinálni, nincsenek dogmatikus irányok, bizonyos értelemben hígul az építészet, egyfajta manierizmus korát éljük, lehet kísérletezni. Legutóbbi, sokat publikált munkánk, a Getto Tamással közösen tervezett pécsi vásárcsarnok voltaképpen szerkesztése szerint egy kőkemény Bauhaus-ház, keverve az árkádos tradícióval. Úgy gondolom, hogy ez az, ami hosszabb távon működik, a közönség jobban befogadja, következésképp megőrzi és nem bontja el rövidtávon. A vásárcsarnokra a laikusok is nagyon jól reagáltak, szeretik.

 

Vásárcsranok Pécs, Getto Tamással közösenVásárcsranok Pécs, Getto Tamással közösen

 

Mi a probléma a modernnel?

Ismeretlen a társadalom számára, az emberek az évezredes formanyelvet, arányrendszert ismerik. Aktualizálni valamit izgalmasabb, mint teljesen újat mondani. Az elmúlt száz év az utóbbiról szólt, és ma már látszik, hogy részben kudarc volt – Le Corbusier Unité d’Habitation-ja mauzóleumként működik.

Túl sok volt az új, és bár régit nem csinálhatunk újra, tanulni kell az elmúlt száz évből.

A svédeknél soha nem volt akkora szakadás modern és az azt megelőző építészet között, mint nálunk, gondoljunk például Gunnar Asplund munkásságára. Az ÉME mesteriskolával Stockholmban és Göteborgban voltunk, így volt szerencsém megtapasztalni mindezt. Talán a szocreál járt a legközelebb ehhez, remek élhető városrészek is születtek, de az ideológia nálunk rátelepszik a kor építészeti teljesítményeire.

Most jöhetne egy új aranykor, az az eklekticizmus, amiről már beszéltem, ami Budapest belvárosát valaha létrehozta, de úgy, hogy az a jelen kor kérdéseire válaszol, na meg a jövőbélire.

Vásárcsarnok Pécs, Getto Tamással közösen

Beszéljünk konkrétan a saját, most épülő házatokról, hogy épül, milyen jelentést hordoz az „építész háza”?

Fontos és nehéz kérdés, mit építünk meg magunknak. Pécsett a Makár nevű terület kisléptékű vidék, jellemző a házakra az egy irányban oromfalas, másik irányban kontyolt tető. A telket egy osztrák tulajdonostól vettük, rajta állt egy kis ház, amit ő nyaralónak használt, felújítva ebben működik most az iroda. Fontos döntés, hogy megtartottuk az épületet és így egy jelentős mennyiségű programot, ha úgy tetszik megépítendő négyzetmétert ki tudtunk venni az új házból. A kis térben minden racionálisan van kialakítva, az irodánk egyben bemutató terem is, példa arra, hogy lehet ilyen helyzetben a megőrzés mellett dönteni.

A telek szokatlan alakú, két utca is határolja, egy íves utcavonallal fordul a panoráma felé. A lakóházat ennek figyelembevételével helyeztük el, a két ház együtt él a telken, kiegészítő viszonyuk van egymással. A lakóház mérete is akkora, ami épp szükséges, a földszinten 65 négyzetméter, amit egy nagy 40 négyzetméteres terasz egészít ki, nyáron teljes értékű lakótérként. A gyerekek a tetőtérben laknak majd, saját kis birodalmuk lesz. Ha később visszajönnek még, az ő gyerekeiknek is lesz helye ott. Amikor elköltöznek, – ugyebár ez a gyerekek dolga – nem fog az üres szobájuk frusztrálóan hatni ránk, mert egy leválasztható külön szinten éltek, ahova bármikor visszatérhetnek. A fedett teraszt később igény szerint nyári konyhaként vagy műhelyként lehet befejezni, rugalmasan tud alkalmazkodni a használathoz.

A házon minden az, ami: láthatóan leolvasható a formák nyelve, nincs fölösleg, csak tömörség.

A zsalukőből épített alap leválik a termikus burokról, és a terasz tetőt tartó vaskos oszlopban folytatódik. A termikus burok szabályos négyzet, szimmetriát és aszimmetriát keverő alaprajzzal, középen nagy ablakkal a panoráma felé a két fő irányba. 
 

Saját családi ház és iroda. Terv: SZTR

Saját családi ház és iroda. Terv: SZTRSaját családi ház, alaprajz. Terv: SZTR

 

Amikor a saját megbízód vagy, könnyű dolgod van. Mennyire működik a „gondolatátvitel” egy idegen esetében?

Azt gondolom, hogy ha egy megbízóval meg lehet értetni az építészeti elképzelés logikáját, és az abból következő szerkezetet, akkor lehet jó építészetet csinálni, akkor az innovatív elképzelések is átmennek. Van egy családi házam, Forbát Alfréd-díjat nyertem vele, itt a megbízó mediterrán házat akart, hozott is rá mintákat. A tervezés során megértette, hogy akkor fogja azt érezni, amit a mediterrán számára jelent, ha nem a külső mediterrán, hanem a terek kapcsolata. Végül egy lapostetős, látszólag keményvonalas klasszikus modern épület született, átriummal, sikátorokkal, lépcsőszintekkel, tetőterasszal: a mediterrán épületekre jellemző térszervezéssel. Ezt a fajta, történeti alapképletekre épülő alaprajzszervezést például Miroslav Šiktől tanultam.
 

Villaépület, Pécs. Terv: SZTR

Villaépület, Pécs. Terv: SZTRVillaépület, Pécs. Terv: SZTR

 

Hogy jött létre a saját irodád?

2012 óta tanítok az egyetemen, 2014-ben elvégeztem egy támogatott képzést fiatal vállalkozóknak, és addigra már átálltam fejben vállalkozóvá. Már Münchenben kiderült, hogy nem vagyok alkalmazott-típus. Ott egy reprezentatív irodában dolgoztam, ahol több, premodern alapokhoz kötődő felújítási, átalakítási projekt futott, többek közt Heinrich Tessenow Festspielhaus-a. A ma már Drezda külvárosává vált Hellerau a bútorgyártás központja volt – ma is működik a luxusbútorokat gyártó Deutsche Werkstätte Hellerau. Az alapító tulajdonos az életreform mozgalom híveként teljes kertvárost építtetett a gyár dolgozóinak, és erre neves premodern építészeket hívott meg, a főépítész a gyár formatervezője volt. Szemben más klasszikus modern lakótelepekkel, ez nem lett az enyészeté, nem esett át totális átalakításokon, ami azt bizonyítja, hogy a társadalom elfogadta magáénak, szereti, gondosan megőrzi ezt a fajta építészetet, és ez intő jel kell legyen számunkra. Münchenben már éreztem, hogy valami nem stimmel a modernnel, nem tud minden feladatra adekvát választ adni. Középület esetében a szélesebb társadalmi elfogadottság érdekében tovább kell menni. Nem véletlen, hogy Andrea Palladio, vagy éppen David Chipperfield építészete érdekel mostanában.

 

Saját iroda, SZTR StúdióSaját iroda, SZTR Stúdió

 

Hogy működik a tervezői praxisod?

Feleségemmel, Sztranyák Veronikával közösen visszük az irodát, csak egy állandó alkalmazottunk van, és jellemzően egy külsős, aki projekt alapon dolgozik nekünk. Ha nagyobb léptékű feladat talál meg, hálózatosan működünk, különböző habitusú társakkal dolgozunk együtt, például Zilahi Péterrel, aki szintén az egyetemen tanít, egy doktoranduszommal, Borbély Fruzsinával, vagy éppen az s73-mal, Mohácsi Sándor tájépítésszel. Ott inkább én dolgozom nekik. A lipcsei könyvhét pavilonját, amit meghívásos pályázaton nyertünk el, négyen csináltuk, a kivitelezést is vállaltuk, szép kis történet lett belőle. A 7x4 méteres sarokterületen létrehoztunk egy labirintust, elvonuló helyet a látványos vásáron, aminek a falán a nyomtatott szöveg átmegy láthatatlanba. Ezzel becsábítottuk az embereket.

 

 

A feleségem évfolyamtársam volt, jól tudunk együtt dolgozni, sokat tesz hozzá a praktikus működéshez. Nem mondom, hogy nem hevesek a vitáink, szemben az alkalmazottammal, akivel végtelen türelmes vagyok, ez a műfaj sajátossága. Ő nálunk, az egyetemen végzett, tanítványom volt, igazi kiegészítése az irodának. 

 

Lipcsei könyvvásár pavilonja. Terv: Sztranyák Zsófia, Salát Zalán Péter, Zilahi Péter, Sztranyák Gergely  ​Lipcsei könyvvásár pavilonja, modell. terv: Sztranyák Zsófia, Salát Zalán Péter, Zilahi Péter, Sztranyák Gergely  ​

 

Pécsett érezhetően erős és a fősodortól némileg eltérő építészeti közeg működik. Mit jelent számodra a pécsiség?

Én Pécsett megcsináltam a saját kis mesteriskolámat, bekopogtattam mindenkihez egy pályázattal. Patartics Zoránnal a siófoki 320 fok művelődési központ pályázaton kiemelt megvételt nyertünk, Pelényi Margittal a szombathelyi Weöres Sándor színház pályázatán megvételt. Mohácsi Sándorral készült az újpalotai közösségi ház, amit kiemelt megvétellel díjaztak – az s73-mal nagyon jó az együttműködésünk, rendkívül árnyalt, analitikus gondolkodásúak. A pécsi vásárcsarnokot Getto Tamással csináltuk, már korábban egymásra hangolódtunk Denverben, ahol két hónapig együtt laktunk. Ezután volt a pályázat, 50%-os szerzőtársak vagyunk, egymásra rétegződő volt a gondolkodásunk. 

 

Pécs, Vásárcsarnok. Terv: Getto Tamás, Sztranyák Gergely

A munkáidat nézve feltűnő a fehér szín dominanciája, ez elvből fakad? Milyen metódussal tervezel?

A fehér preferenciája nem tudatos, bár imádtam Alvaro Sizát hallgató koromban, a parasztházakat is szeretem. Inkább arról van szó, hogy a fehér mindenhol működik, ha nincs valami nyomós okom eltérni tőle, akkor ennél maradok, de biztos lesz olyan helyzet, ahol szín kell majd. Ami a tervezést illeti, vallom, hogy intenzív munkát követően a tervet pihentetni kell, otthagyni, később visszatérni – akkor minden probléma látványossá válik, mert friss szemmel tudunk rátekinteni. Ezt a módszert a hallgatóknak is nagyon ajánlom, a saját házunkon is alkalmaztam. Fél év után, az alapgödör ásásakor vettem elő a tervet, egyből meglett a jó megoldás a terasz kialakítására, amin előzőleg sokat görcsöltem. Pelényi Margitot szoktam idézni: „kell egy sz*r házat csinálni”, amiből megtanuljuk a programot, a hatásokat. Utána kell ellenterveket készíteni, ami vagy visszaigazolja az alaptézist, vagy pont felülírja.

A rossz terv által válok alkalmassá arra, hogy jobbat mondjak.

Ezt a metódust a hallgatóknál is erőltetem: ha látom, hogy blokkolva vannak, akkor is húzniuk kell a vonalat, bele kell tenniük a munkát még akkor is, ha úgy tűnik nincs értelme. Mindenből tudunk tanulni. Utána félreteszik, újra ránéznek és tovább fognak tudni lépni, már jobb, árnyaltabb irányba. Az oktatás és a tervezés egyenrangú az életemben.

 

Villaépület, Pécs. Terv: SZTRVillaépület, Pécs. Terv: SZTR

 

Mik a terveid, vannak preferenciáid a munkák terén? 

Nincs előre tervezés, maguktól alakulnak a dolgok. Amikor arra gondoltam, hogy jó lenne egy házat csinálni, akkor jött a lehetőség. Amikor középületet szerettem volna, jött a fonyódi piac, később a pécsi vásárcsarnok. Úgy tűnik, a gondolatnak van teremtő ereje. Az iroda terén a nagy lépés az állandó alkalmazott volt, és az új iroda épület a Makáron. Ez a hármas felállás a legfrissebb, egyelőre mindent győzünk; ha kevés, beemelünk valakit, aki kiegészíti a kis irodát. Pécsen nem tudok elképzelni nagy irodát, megnyomorítja a lelket az állandó pénzügyi kényszer, vagy erősen a minőség ellen hat. Akiket követendőnek tartok – Tamás és Margit is – kis irodával működnek. Nem ijedünk meg semmilyen léptéktől, családi vállalkozás-szerűen épülünk ki, de ez nem zár ki semmiből. Maffiózóknak lehetőség szerint nem dolgozunk, nem akarok olyan állapotot teremteni, hogy kényszer legyen a munka. Ha úgy alakul, négyen-öten is elférünk a műteremben. Az a célom, hogy az irodám válságban is fenntartható legyen, erkölcsileg is ezt érzem vállalhatónak. Szerencsére szeretem a kis léptékű munkákat is, bizonyos léptékben a kivitelezést is. Nem omlok össze, ha nem tudok minden héten egy pécsi vásárcsarnok léptékű épületet menedzselni, bár nagyon szerettem… és hát a családommal is szeretek időt tölteni.

 


 

SZTR Stúdió | Web | Facebook | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„A rossz terv által válok alkalmassá arra, hogy jobbat mondjak”

„A rossz terv által válok alkalmassá arra, hogy jobbat mondjak”

Interjú Sztranyák Gergellyel, a díjnyertes pécsi vásárcsarnok egyik tervezőjével.

Agyagba döngölt szerelem

Agyagba döngölt szerelem

Kortárs vályogépítészet a Naturarch iroda olvasatában.

„Értékrendemet a kulturális sokszínűség határozza meg”

„Értékrendemet a kulturális sokszínűség határozza meg”

Sztranyák Zsófia tervezőgrafikussal beszélgetünk.

Nincs találat!

Hirdetés