Archív cikkünk a 106-os, 2013/4-es lapszámunkból közöljük.
„Sarkosan” fogalmaz a Budapest Music Center nemrégiben átadott épülete Budapest egyik legdinamikusabb an fejlődő körzetében, a Szabadság híd pesti hídfője közelében. Míg szomszédságában egyelőre rabságban sínylődik a közraktárak műemléki tömbjéből kifelé igyekvő Bálna (C.E.T. – szerk.), a klasszikus bérház fehér tömegének sarkát felhasító fekete dinamika egy új, és Budapestre mindinkább jellemző építészeti szemlélet diadalát hirdeti.
A kortárs zenei centrum egy málladozó bérház romjai közül törekszik a napvilág, a nyüzsgő város felé. Homlokzatainak, tömegének építészeti megfogalmazása egyértelműen kifejezi viszonyát a köré növő városhoz. A hamvaiból feltámadó főnixmadár, a jégtörők, vagy a sárkányokkal ékes viking hajók hullámokat szántó éles orra, a régiből megállíthatatlanul előtörő új szimbóluma a példásan helyreállított fehér falak közül határozottan előbújó kortárs fekete épület-szobor. Azt már csak a beavatottak tudják, hogy egyszersmind a kreativitás és a gondos gazda diadalát is hirdeti a korlátozottan rendelkezésre álló anyagi lehetőségek felett.
A Budapest Music Center, mint intézmény eredetileg is a környéken működött.(Lónyay utca 41. Eredetileg ez a NA-NE Galéria, amit Bachman Gábor tervezett 1990-ben. Átalakítva 1996-ban. Bachman Gábor 2001-ben bemutatott egy tervet és egy makettet Contemporary Music Center Budapest 2000-2004 címen. – a szerk.) A Mátyás és Imre utca sarkán álló egyszerű, kétszintes, inkább klasszicizáló, mint eklektikus épület az önkormányzat tulajdonában omladozott, bevégezvén pályáfutását, amelyet 1891-ben egy déligyümölcs-kereskedő saját házaként kezdett, majd a háború alatt istállóként, végül a szocializmus éveiben bérlakásokra szabdalva folytatott. A 2,5 milliárdos magánberuházásában megvalósuló épület tervezése már 2007-ben elkezdődött, végül 2012 januárjában sikerült az anyagi fedezetet megteremteni a teljes befejezéshez. A beruházást a kormány is támogatta 500 millió forinttal, így 2013 márciusában megnyithatta kapuját az eredetileg lebontásra ítélt épület.
A projekt jó értelemben véve családi ügy – a zenei központ alapító-igazgatója, Gőz László a saját beruházásában épülő intézmény elkészültét egy családi háznak kijáró gondossággal és odafigyeléssel kísérte, a tervek elkészítésében építész lánya volt az egyik főszereplő. Az elhúzódó építési idő és a személyes figyelem egyaránt javára vált a háznak, és ez tette lehetővé, hogy az idő közben szűkülő anyagi lehetőségek ellenére apró részleteit és nagyvonalú koncepcióját illetően is minőségi végeredmény jöhessen létre.
A minden egyes zugot kihasználó felújítás több alapvető funkciót foglal magában, az intézmény összetett tevékenységi körének megfelelően. A zenei rendezvényeket szolgáló koncerttermeken és jazz-klubon kívül el kellett helyezni a százezer tételt számláló zenei könyvtárat, valamint Eötvös Péter, világhírű kortárs zeneszerzőnk által létrehozott Nemzetközi Eötvös Intézet és Alapítvány irodáit és kutatóhelyiségeit. A fennmaradó helyen osztoznak az egyéb irodák, vendégszobák, stúdiók, öltözők és más kiegészítő helyiségek. A jazz-klubhoz 1000 fős konyha csatlakozik, amely nagyobb rendezvények kiszolgálására is alkalmas. Az alaprajzi koncepció magja a belső udvarból kialakított koncertterem, melyet a saroképület egyik utcai traktusán a jazz-klub, a másik utca felől a terem előcsarnoka határol. Ebből az értelemszerű döntésből két fokozott figyelmet igénylő építészeti feladat adódott. Egyrészt meg kellett felelni a speciális akusztikai igényeknek – az épületben egyszerre három helyiségben szólhat koncert anélkül, hogy ezek egymást zavarnák. Másrészt az udvar beépítése, illetve a traktusok középfőfalának eltávolítása a régi és új épületrészek együttélésére hangolt építészeti megközelítést tett indokolttá.
A fenti, akár súlyos korlátként is felfogható két tényező kreatív és konzekvens értelmezése nyomán született meg a ház karakteres minősége, amely a hazai kortárs építészetben egyre inkább kirajzolódó szemlélet friss és pozitív példája. Az épület nem lévén védett műemlék, a történeti hagyaték itt inkább csak keretül szolgál, illetve az építkezés során a szó szoros értelmében is azzá vált, hiszen az eredeti épületből csak a körítőfalak maradtak épen. A koncerttermet befogadó udvar bontott téglával befalazott nyílásainak, letisztított falainak látványa adta az ötletet az akusztikai burkolat alkalmazása helyett a nyers falak megmutatásához a belső térben – ez a diffúz és nagy tömegű fal akusztikai szempontból is jó döntésnek bizonyult. A nagyterem belsőépítészete esszenciáját adja az egész épületen végigvonuló belsőépítészeti koncepciónak. A megőrzött téglafalakat mindenütt keretbe foglalja a fekete, fehér és natúr tölgy színű felületekből kialakított burkolat. A felületek enyhén tört vonalvezetését részben akusztikai, részben alaprajzi okok indokolják – a teremben nincs egy derékszög sem.
Ez a finoman ferde síkokkal alakított térhatárolás aztán még a lépcsőkorlátok vonalvezetésében, a beépített bútorzat megformálásában, és az ajtókeretek kialakításában is visszaköszön, csakúgy, mint a nagyterem teknő-szerűen kialakított mellvéd-burkolatán, amely szintén nem öncélú: ferde síkja mögött a gépészetet is rejti. A belső terek jellegzetes csíkos felületeit az egyedi, azonnal felismerhető és fotókon is egyértelműen azonosítható karakter iránti igény szülte – ugyancsak e célból került az épületbe a New York-i Carnegie Hall mintájára megalkotott, Losonczi Áron egyedi szabadalmával, üvegbeton hátfallal kialakított, BMC-logóval ellátott „fotófal” is. A csíkozás a klasszikus koncertek befogadására szolgáló nagyterem hátfala esetében szabályos, míg a jazz-klubban a műfajt idézően oldott, laza. Statikai különlegesség a jazzklub függesztett konzolos galéria-födéme. A közönségforgalmi terekben megtalált arculat vonul végig konzekvensen a többi térben is, mindenütt előbukkannak a letisztított téglafalak a ferde síkok közül.
A koncepció kívülről is látványos eleme maga sarok, amely akár a Duna-partról is feltűnik – az ide kerülő helyiségek az épületbelsőben is hangsúlyt kaptak. Itt kapott helyet Gőz László saját irodája, néhány jellegzetes relikviával, például az eredetileg egy kiállítás számára egyedileg gyártott hangfalakkal, vagy az eredeti utcatáblákkal. A felső szinten, a tető alatt egy barlangszerűen kialakított előadóterem foglal helyet, melyet a tölgyfa-burkolat egységes használata tesz karakteressé. A különböző felületi struktúrák és az egységes anyaghasználat a ferde síkokkal határolt, amorf térnek harmonikus, kellemes térérzetet kölcsönöz. A könyvtár bútorzata némileg szimbolikus: egy soha meg nem nyitott könyvtárba készült eredetileg, és sokévi raktár-lét után költözött az új zenei központba. A könyvtár esetében szó szerint a gombhoz készült a kabát: a bútorzat méretéhez igazították a falakat.
Az egész házon végigvonul a fekete-fehértölgy színhármas, és az általuk kijelölt, meleg betétekkel oldott kontrasztos karakter. Az alapot mindehhez az antracit színű csiszolt beton padlóburkolat teremti meg. A hátsó ajtón néhány abszolút kortárs ötlet is belopakodik: ilyenek a nagyterem kijáratát jelző óriás világító nyilak, vagy a jazz-klub bárpultjának festett, expandált acéllemez burkolata.
Az elmúlt évtizedek téglaépítészetében testet öltő, a történeti városszövettel ily módon kontaktust kereső trendje után úgy tűnik, a hazai építészet új fejezetet nyitott. Mifelénk nem csak a közízlés, az építészek számára is idegen a történelmi közegben megjelenő harsányan kortárs beavatkozás, a mai hozzátétel jellemzően mindig a történeti épületrészek szerves folytatásaként, finom átirataként lehet csak jelen. Eleinte rejtőzködő szemérmességgel – a Párisi Nagy Áruház tetőn megbújó rozsdás vaslemez felépítménye, vagy a volt Bölcsészkar, jelenleg Piarista Központ falai közt megbújó színes beton-szarkofágjának esetében. A Rác fürdőben már a kortárs és történeti épületrészek egymást nem csak eszmeileg, hanem fizikai mivoltukban, térben is áthatják, a megújuló Várbazár is kidugja majd Corten-lemez csápjait a föld alól. A BMC sarkán felhasított klasszikus épülete ennek a sorozatnak újabb állomása, melyet az egyértelműen kortárs és egyértelműen műemléki részletek jó arányú, és új, 21. századi minőséget és megjelenést eredményező összehangolása jellemez.
Tervezés: 2012
Kivitelezés: 2012
Bruttó szintterület: 3858 m2
Vezető tervező: Taraczky Dániel – Art1st Design Studio
Építész tervezők: Gőz Dorottya, Chehadé Abdel-Rahim – Art1st Design Studio
További képek és rajzok a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
