Restaurálási munkálatok miatt 2022 március végéig nem lesz látogatható.

Restaurálási és építészeti helyreállítási munkálatok miatt hétfőtől egészen 2022 március 31-éig nem látogatható a Jáki Szent György-templom - közölte a Szombathelyi Egyházmegye sajtószolgálata.

A román kori jáki apátsági templom restaurálásra, átfogó építészeti felújítása kétmilliárd forintos kormányzati támogatással indult meg. Egy olyan látogatóközpontot is létrehoznak, amely a Ják-nemzetséget, a település történelmét és az egykori apátsági kolostor életét mutatja be. A támogatásoknak köszönhetően folytatódhattak Jákon a 2000-es években megszakadt régészeti feltárások, amelyek nem csupán a templom és az egykori kolostor környezetére terjedtek ki, hanem a templombelsőre is. 

Az ásatások eredményeként az épületegyüttes eddig kevéssé ismert korszakairól, például a török hódoltság idejéről és az akkori szerzetesi életről is derültek ki adatok.

Befejeződtek azok a tervezési munkák, amelyek a templom és a kápolna építészeti felújításához, illetve az úgynevezett apáti házhoz csatolandó új kiállítótér létrehozásához szükségesek.

Ez az új kiállítótér fogadja majd be a templom nyugati kapujának és szentélyének eredeti szobrait, az épületen ugyanis nem lehetséges tovább megőrizni a romlásnak indult faragványokat, ezeket évek óta másolatokkal helyettesítik.

Az év elején megkezdődött a Szent György templom déli, majd északi mellékhajójának restaurátori feltárása, ezt követi a falfelületek és tagozatok tisztítása, majd a sérülések szükséges mértékű javítása, a festett felületek konzerválása, restaurálása. Felújítják az épületegyütteshez tartozó Szent Jakab-kápolna tetőszerkezetét, oltárát és faliképeit is.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mátyás király uralkodása alatt épült zsinagógát tárnak fel

Mátyás király uralkodása alatt épült zsinagógát tárnak fel

Kezdődik a budavári nagyzsinagóga feltárása.

Egy időre elbúcsúzhatunk a Jáki templomtól

Egy időre elbúcsúzhatunk a Jáki templomtól

Restaurálási munkálatok miatt 2022 március végéig nem lesz látogatható.

Az EQUITONE sokszínű világa - 2. rész (X)

Az EQUITONE sokszínű világa - 2. rész (X)

Határtalan fantázia és játékosság.

Hirdetés