A legkiemelkedőbb diplomaterveket díjazták az október 18-án megrendezett átadó ünnepségen a Hello Wood építésziroda kiállítótermében.

A Hello Wood, a Magyar Építőművészek Szövetsége és az OCTOGON magazin együttműködésében létrehozott Hello Wood Diplomadíj a fenntartható építészeti gyakorlatokat központba helyező vagy társadalmi üzenetet hordozó, kiemelkedő diplomamunkák elismerését és megismertetését tűzte ki célul.


Az estét szakmai kerekasztal-beszélgetés nyitotta meg, amelyen az építészet és az építészoktatás jövőjét járta körül a hallgatók bevonásával Fucskó Fanni, a Hello Wood munkatársa, Pethő László, a Geon vezető tervezője, Dévényi Tamás, a Budapesti Építőművészeti Műhely vezető tervezője, Krizsán András, a MÉSZ elnöke és Huszár András, a Hello Wood ügyvezetője és vezető építésze. A beszélgetés részvevői egyetértettek, hogy az új programok, az automatizálás és a mesterséges intelligencia jelentős változást hoznak a tervezési folyamatokba, ugyanakkor Krizsán András elmondta, hogy kreativitásunk pótolhatatlanná tesz minket. A jövő építőanyaga Dévényi Tamás szerint a „semmi”,

a jövőt a semmi építészete jelenti majd, amely a már meglévő épületek átalakításával, hasznosításával foglalkozik.


A pályázatok elsőzsűrizését követően a legjobb tíz diplomaterv közül szakmai döntőbizottság választotta ki az első három helyezést és a különdíjat elnyerő pályamunkákat. A szakmai zsűri tagjai voltak Lánszki Regő, építészeti államtitkár; Krizsán András; Martinkó József, az OCTOGON magazin főszerkesztője; Huszár András; és Fülöp Tamás, a Hello Wood csoportvezető építésze. 

A fődíjat Kovács Áron nyerte el, aki „Menedék a Zsil-völgyében” diplomamunkájában a romániai Szurdok-szorosban található, funkciót vesztett vasúti épületegyüttes és a mögötte húzódó támfal hasznosítására alkalmas menedékház és bivakok tervét dolgozta ki. Az első helyezéssel 150 ezer forintos jutalomban részesült, emellett a második és harmadik helyezettel együtt részt vehet a Hello Wood által szervezett 2023-as Builder Summit összművészeti fesztiválon. 
 


A Hello Wood Diplomadíjon második helyezést ért el Varjú Kata „Roma Integrációs Ház és Tanoda Gilvánfán” diplomatervével.
 


Harmadik helyezett lett Kovács Bátor Levente „Nádkép-restaurációs és -védelmi központ”-ja.


Az OCTOGON magazin különdíját Molnár-Sztana Boglárka „HÉJ! - Hajléktalanság kérdéseire adható lehetséges Építészeti Javaslatok” című pályaműve nyerte el. A díj mellé egy online megjelenés is jár, így hamarosan egy interjút is olvashattok majd Boglárkával. 
 


A MÉSZ felajánlásával a nyertes diplomatervek továbbjutottak a régiós építészeti egyetemek nemzetközi diplomadíj versenyére. 
 

 Martinkó József, az OCTOGON főszerkesztője átadja a magazin különdíját A Hello Wood Diplomadíj 2022 díjazottjai


A visszajelzések alapján nem kétséges, hogy az első Hello Wood Diplomadíjnak jövőre is vinne kell tovább a lángot, hogy fórumot teremtsen az építészeti diskurzusnak. 


Hello Wood | Web | Facebook | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Izgalmas volt az idei év építészeti/design események terén, nektek melyik volt a kedvencetek?

20 éves az Octogon

20 éves az Octogon

A Pulitzer-emlékdíjjal kitüntetett, évi nyolc alkalommal megjelenő OCTOGON architecture&design magazin 2018-ban ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját.

Felhő és fogaskerék: megújult Kína legnagyobb elektromosbusz-gyártó központja

Felhő és fogaskerék: megújult Kína legnagyobb elektromosbusz-gyártó központja

A cél az épület térbeli hatékonyságának, esztétikájának és fenntarthatóságának javítása a többfunkciós környezetben.

Hirdetés