A Műcsarnok kiállítása a legjelentősebb 20. századi szlovén építész, Jože Plečnik munkásságát mutatja be. 

A kiállítás a legjelentősebb 20. századi szlovén építész, Jože Plečnik munkásságát mutatja be. Plečnik emblematikus alakja meghatározta Szlovénia fővárosának, Ljubljanának a modern építészetét.

Egyetemes jelentőségű tevékenysége eltérő kulturális hatások, építészeti hagyományok összekapcsolásán alapul. A kiállítás az alkotó szakmai életútjának kronológiáját köti össze az életmű topográfiai feldolgozásával. Plečnik tanulóéveit Bécsben, Otto Wagner mesteriskolájában töltötte az 1890-es évek második felében.

Az I. Világháború végéig Bécsben dolgozott, majd 1911-től tíz éven át a prágai Iparművészeti iskola tanára volt, illetve 1920-ban az újonnan alakult Csehszlovák állam szimbolikus akropoliszának (Hradzsin) rendezésére, majd az államelnöki rezidencia kialakítására kapott megbízást. Épületei stílusára egyéni neoklasszicizmus és mívesség jellemző. Városrendezési munkássága mellett iparművészeti tevékenysége is jelentős. Az 1920-as évektől haláláig a Ljubljanai Egyetemen oktatott. Ljubljanai lakóháza ma múzeum.

Munkásságának nemzetközi újraértékelése az 1980-as években kezdődött, épületeit a posztmodern építészet előképének tekintik. A plečniki életmű, Közép-Európa városaiban emelt épületeinek sora egy közös regionális építészeti nyelv kiinduló pontja lehet. A kiállítás ebbe a sokszínű, több helyszínt/várost érintő építőművészeti tevékenységbe és alkotói gondolkodásmódba enged betekintést. A kiállításon Plečnik az építész, várostervező és plasztikus formák alakítója, mint az eljövendő évszázad univerzális városa ideájának megfogalmazója jelenik meg.

Ez a tevékenysége mindenekelőtt Ljubljana komplex városépítészeti fejlesztésében nyilvánult meg, amely a szlovén főváros képét napjainkig meghatározza, többek között a központi városi temető, a Žale kialakításával. A tárlat az építész alkotásainak felvonultatásával, valamint működése helyszíneinek felvillantásával Plečnik személyes alkotói portréját is igyekszik megrajzolni. A kiállításhoz kísérő kiadvány készül a kurátor, Hadik András építészettörténész szövegével, valamint nemzetközi konferenciát és kerekasztal-beszélgetést szervezünk az életmű bemutatására.

MEGNYITÓ: 2015. AUGUSZTUS 11., kedd 17 óra   
A kiállítás látogatható: 2015. augusztus 12 - 2015. szeptember 27.    
Helyszín: Műcsarnok; IX.,és X. termek
Kurátor: Hadik András
Kiállításdesign: Felantix, Készman József    

forrás: Műcsarnok

     




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Művészek a kamera fókuszában

Művészek a kamera fókuszában

A Műcsarnok kiállítása a Római Magyar Akadémián.

Húszezer látogatót vonzott a II. Építészeti Nemzeti Szalon

Húszezer látogatót vonzott a II. Építészeti Nemzeti Szalon

A Műcsarnokban kiállított projektekre vagy épületekre 1500-an szavaztak.

Megnyílt a Fény Architektúra kiállítás

Megnyílt a Fény Architektúra kiállítás

Két alapvető építészeti elv is megjelenik egy 3D-s gömbmátrixban.

Hirdetés