Közös tér

2022. április 9., szombat 13 órától látogatható a II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban, amelynek installációját a Hetedik Műterem tervezte.

2022 az Üveg Nemzetközi Éve – és szerencsés egybeesésnek köszönhetően a Szalonok sorában idén, immár második ízben, az Ipar- és Tervezőművészeti Szalon következik.

 

Bohus Zoltán: Térspirál. Bohus-Lugossy hagyatéki tulajdon, fotó: Bohus Zoltán

A kortárs magyar iparművészet és design friss eredményeit összefoglaló első szalont öt éve, 2017-ben rendezte meg a Műcsarnok, 208 alkotó munkáinak bemutatásával. A mostani, második ilyen témájú szalonon több mint 300 főre bővítették a kiállítók számát.
 

Strohner Márton munkája, fotó: Knetik Dóra

A Közös tér című kiállítás Arisztotelész Kategóriák című művét hívta segítségül, hogy elmélyült sétára invitáljon a tárgyak között. Az utóbbi öt évben megvalósult művek befogadásához a kiállítás két utat is felkínál. Az egyik a konkrétan megformált anyagtól az anyag nélküli szubsztanciákig, a tervezett gondolatokig vezet, míg a másik a szigorúan vett funkcionalitástól az autonóm művészet területéig. Ezeket követve a kerámia legősibb, az emberi kultúra születésének titokzatos pillanatával egyidős művészetétől eljuthatunk a virtuális térben létrehozott kommunikációs terekig. Bár az egyes alkotói területek elkülöníthetők, térbeli kapcsolataikkal mégis egy összefüggő folyamatot mutatnak be. A különböző területek és a két gondolati ív izgalmas metszéspontokat hoznak létre, a találkozási pontokon pedig új minőségek születnek, újfajta összefüggések rajzolódnak ki.

Ahogy a Szalonok esetében már megszokhattuk, a kiállítás kurátori válogatás alapján lehetőséget nyújt az adott szakma alkotóinak nagyszabású bemutatkozására a Műcsarnok impozáns termeiben.

A jeles alkalom miatt a Szalonon különleges hangsúly helyeződik az üvegművességre, mind a történeti vonatkozásokra és jellegzetességekre, mind a kortárs műalkotások bemutatására – a kiállítás megvalósításában a Műcsarnok szakmai együttműködő partnere a Bohus-Lugossy Alapítvány a Kortárs Üvegművészetért – az ENSZ 2022 az Üveg Nemzetközi Éve Hivatalos Partnere. Programsorozatuk kiemelt művészeti kiállításai és programjai a II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon keretein belül kerülnek megrendezésre. 

 

Paperup, fotó: Rácmolnár MilánKecseti Gabriella: Gyász. fotó: Kecseti Zsolt


Négy alkotói generáció képviselteti magát, a szakmák doyenjeitől a pályájuk elején álló tehetségekig. A Műcsarnok által felkért kurátor, Szilágyi B. András munkáját a „2022 Az Üveg Nemzetközi Éve” programsorozathoz kapcsolódva Balogh Eleonóra társkurátor, főszaktanácsadókként pedig Ducki Krzysztof, Fusz György, Harmati Hedvig, Kálmán László, Liszka Tamás, Szenes István és Tóth Fruzsina segítették.

A kiállítás installációját Biri Balázs, Szabó Levente DLA és Rátgéber László (Hetedik Műterem) tervezte.
 

A tárlat április 9., szombat 13 órától szeptember 4-ig tart nyitva. Az első napon 500 Ft-os nyitónapi kedvezményes jeggyel látogatható! 
Első publikus program: 2022. április 10. 15 óra – Szilágyi B. András nyitó kurátori tárlatvezetése .

 

 

Forrás: Műcsarnok 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Művészek a kamera fókuszában

Művészek a kamera fókuszában

A Műcsarnok kiállítása a Római Magyar Akadémián.

Húszezer látogatót vonzott a II. Építészeti Nemzeti Szalon

Húszezer látogatót vonzott a II. Építészeti Nemzeti Szalon

A Műcsarnokban kiállított projektekre vagy épületekre 1500-an szavaztak.

Megnyílt a Fény Architektúra kiállítás

Megnyílt a Fény Architektúra kiállítás

Két alapvető építészeti elv is megjelenik egy 3D-s gömbmátrixban.

Hirdetés