Az egyes kategóriák győzteseit októberben hirdetik ki, és indul a közönségszavazás is.

Hirdetés

Közzétették a Dezeen Awards 2020 shorlistes projektjeit: az "Interior" kategóriában a Gutowski Robert tervezte pátyi templom, a "Design" szekcióban pedig Horváth Zsuzsanna Illan lámpája is bekerült a legjobbak közé. Az építészeti portál a díj történetében először a közönséget is bevonja a díj odaítélésébe, jövő héttől bárki szavazhat kedvenc alkotására vagy stúdiójára. A közönségszavazás mellett a szakmai zsűri októberben fogja kiválasztani az egyes kategóriák győzteseit.

Szent II. János Pál pápa templom

A pátyi templomot Gutowski Robert építész saját lakhelyére tervezte, ez a személyes, közeli, bensőséges viszony érződik a léptéken, a téralakításban és a belső terek átgondolt hangoltságában. A templom megérkezéskor kibontakozó sziluettje az ölelés körkörösségében tárulkozik elénk.

A központi épülettömb mintegy kinyújtott kézként kulcsolódik össze a megemelt belső udvart körülvevő körítőfalban, amely egyszerre védelmezi és tartja egyben a közösséget.

Fotó: Bujnovszky TamásFotó: Bujnovszky Tamás

Védelmező gesztusa egyszerre lokális és egyetemes szinten is kifejezi a közösségteremtés igényét és lehetőségét, amelyre a templom mint épület lehetőséget teremt. 

A bravúros megoldásokkal vezetett természetes fény keresztül-kasul bejárja a szentélyt és a hajót, vagyis a középkori templomépítészeti hagyományt követően a fény teremti, rajzolja körül a szakrális teret, a fal csak másodlagos kiegészítő objektum.

A merészen virtuóz belső megoldások közül a feljárók rejtett, magánáhítatra szánt, meghitt kápolnát is magába foglaló struktúrája említendő. A félköríves elrendezés miatt a templom minden napszakban, szinte óráról órára követi az idő múlását, mintha egy hatalmas napóra számlapján vándorolna körbe a napsugár.

Illan lámpa

Horváth Zsuzsanna több más kiállítás után 2018 tavaszán a Salone Satellite-en is bemutatta az Illan függesztett lámpa prototípusát. Az új tehetségekre mindig nyitott Luceplan azonnal felfigyelt a fiatal designer „rendkívül költői, direkt megközelítésére”. A híres olasz designcégnek a DNS-ében van az anyagokkal kapcsolatos kutatás és innováció, az Illan lámpa pedig tökéletesen megfelel ennek a koncepciónak. A Luceplan mostanra szerződéses partnere lett a magyar tervezőnek.

Fotó: Ville VappulaFotó: Horváth Zsuzsanna

A lámpa ötlete úgy született meg, hogy lézervágást modelleztek különböző anyagokkal.

A papírlapok és farétegek új jellemzőket kapnak a vágás során, majd a felfüggesztés maga a gravitációs erő lesz. Áttetszőség, rugalmasság és finom hullámmozgás – ezek adják az Illan lámpa sajátos karakterét. Az egyszerű, koncentrikus vágási forma háromdimenziós, szoborszerű tárggyá alakítja a fát, amely a legkisebb légmozgásra is reagál, miközben a fény és az árnyékok hullámzása relaxációként hat. Szintén ezt a hatást erősíti a lámpatestbe szerelt LED meleg fénye. Művészet és formatervezés határán játszik a lámpa, a minőség, a jó megjelenés és egyfajta mágia háromszögében, mindegyikből becsempészve egy kicsit a hétköznapokba.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Petit Bois Füred hotel is nemzetközi elismerésben részesült

A Petit Bois Füred hotel is nemzetközi elismerésben részesült

The World Luxury Hotel Awards díjat nyert a a balatonfüredi hotel.

A világ legjobb szállodái közé választották a Melea - The Health Concept Hotelt

A világ legjobb szállodái közé választották a Melea - The Health Concept Hotelt

Best Luxury Holistic Retreat, Best Luxury Spa & Healing Retreat és Best Luxury Wellness Hotel in Eastern Europe kategóriákban is díjnyertes lett a World Luxury Hotel Awards-on.

Ők az idei Piranesi-díj magyar jelöltjei

Ők az idei Piranesi-díj magyar jelöltjei

Nyilvánosságra kerültek a Piráni Építészeti Napok keretében átadásra kerülő Piranesi-díj idei magyar jelöltjei. A hazai projektek kiválasztását ezúttal is Gunther Zsolt, a 3h építésziroda vezető tervezője irányította. Az alábbiakban az ő személyes beszámolója olvasható a jelölési folyamatról és a kiválasztott épületekről.

Hirdetés