Az ír O’Donnell + Tuomey építész iroda vezetőtervezője a CEU budapesti kampuszának megtervezéséért kapta az elismerést. 

Az Architects’ Journal és az Architectural Review által alapított Nők az építészetben (Women in Architecture) díjat idén Sheila O’Donnell kapta, méghozzá a CEU Nádor utcai kampuszának koncepciójáért. A zsűri indoklásában kiemelte O’Donnell szenvedélyét és elkötelezettségét, amely eredményeként tervből valósággá vált a CEU új kampusza, de arra is kitértek, hogy hitvallása, az építészetben betöltött szerepe az építészhallgatók - kiváltképp a fiatal nők - példaképévé emeli. 

CEU budapesti kampusza - építész: ODonnell+Tuomey - fotó: Tuba Zoltán

Sheila O’Donnell, John Tuomey és a Teampannon koncepciója egy előadótermekkel, könyvtárral, irodákkal és kávézókkal teli új épületet adott egy már meglévő struktúrához, melyet a tervezőknek szükségszerűen át kellett alakítaniuk, a mai igényekre szabniuk. A tervezők célja a belső rend megteremtése volt, hiszen az újjáépítés előtt kesze-kusza kampusz fogadta a hallgatókat, tanárokat, vendégeket, akiknek sokszor az utcára is ki kellett menni, ahhoz, hogy egyik épületből átjussanak a másikig. Erre adott megoldást az átjárhatóság. Az építészek tiszta, világos láncba fűzték a belsőudvarokat (az építészek a pesti bérházak belsőudvarainak hangulatát igyekeztek megidézni), ezzel egységbe foglalták a régit és az újat. Az üvegtetőkkel fedett belsőudvarok köré szerveződő közösségi és oktatási helyiségek változatos belső világot eredményeznek, összhangban a budapesti urbánus kultúrával és a CEU szellemi világképével. 

A CEU Nádor utcai kampuszának építkezése komoly műszaki kompetenciát igényelt, hiszen az ultramodern épület a legforgalmasabb belvárosi környezetben, az UNESCO világörökség területén található. A Market csapatának öt szomszédos, korábban leválasztott, történelmi épület radikális átalakulásáért, valamint két új komplexum egybefüggő építéséért kellett felelnie. A CEU kampus-újjáépítési projektjének egyik fő célja az volt, hogy egyetlen tágas, egybefüggő kampuszt alakítsanak ki a már meglévő két épület újragondolásával. A városi közeg sokkal összetettebb beépítési lehetőséget kínált, mely új utak és terek megnyitását tette lehetővé a tömbbelsőben, de a nyitott terek is komplex alternatívát követeltek meg. A kivitelezésnél fontos szempont volt a környezettudatosság filozófiája, ennek köszönhetően kiemelt szerephez jutott a tetőn kialakított növényzet, amely hozzátartozik az épületek hőnyereségének csökkentéséhez és emelik a projekt környezeti fenntarthatóságának fokát. A fedett belsőudvarok kialakítása, illetve a megoldása hozzájárul az alacsony szénkibocsátáshoz és a hosszú távú energiatudatossághoz.

CEU budapesti kampusza - építész: ODonnell+Tuomey - fotó: Végel Dániel

A budapesti belvárosi forgatagban megvalósított, tökéletes BREEAM minősítést elnyerő campus-újjáépítési projekt a Market Építő Zrt. kivitelezésében valósult meg. 

Sheila O’Donnell mellett Eva Prats, a Flores & Prats alapítója, Ellen van Loon, az OMA egyik vezető tervezője, Carme Pigem, az RCR Arquitectes alapítója "versengett" az elismerésért. 
Mind a négy jelölt olyan épületeket hozott létre, melyek az egyedi funkción túl többletjelentést hordoznak és valamiféle plusszal járulnak hozzá a városi szövethez. 
 

O’Donnell az Octogon 2015/6-os lapszámában részletesen beszélt arról, hogy „a CEU sok szempontból szokatlan”, illetve a fiatal építészek helyzetéről.  

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Újabb nemzetközi elismerést kapott Gutowskiék pátyi temploma

Újabb nemzetközi elismerést kapott Gutowskiék pátyi temploma

A Dezeen Awards 2020-on dicséretben részesült.

Újabb jelentős szakmai díjat nyert a WING

Újabb jelentős szakmai díjat nyert a WING

Idén ismét elhódította a Portfolio Property Awards elismerést. 

Elhalasztják az idei MÉD gálát

Elhalasztják az idei MÉD gálát

A közönségszavazást meghosszabbítják, a díjakat csak 2021-ben adják majd át.

Hirdetés