Veszprém valaha volt Ének-Zenei Általános Iskola épülete 30 évig zárva volt. Most, felújítása előtt egy kiállítás kapcsán újra bejárhatóvá válik a város közönsége számára.

Veszprém valaha volt Ének-Zenei Általános Iskola épülete 30 évig zárva volt. Most, felújítása előtt egy kiállítás kapcsán újra bejárhatóvá válik a város közönsége számára. Az épület formája a régi marad, terei a volt diákok és azok számára, akik sosem voltak az épületben újra bejárhatóvá, köztérré válik.

Az épület belső bőre azonban teljesen átalakul, a sárga pergő iskola falak helyett színes formák, minták, díszítések töltik majd meg a tereket. 12 európai és amerikai feltörekvő építész és építészcsapat munkáját festi fel az épület falira a budapesti tűzfalakról már ismert Neopaint csapata.



A századforduló művészetét nagymértékben formálta két fogalom: motívum és ornamentika. Ekkor készült el a veszprémi Iparostanoda (később Ének-Zenei Általános Iskola) épülete, valamint a vele átellenben található Medgyaszay István által tervezett veszprémi Petőfi Színház. Jelenleg mind két épület felújítás előtt áll és így a felújítás előtt lehetőség nyílik arra, hogy reflektáljunk a Medgyaszay és pályatársai számára fontos problémakörre és megvizsgáljuk, mit jelenthet ma az ornamens és a díszítés fiatal kortárs építészek számára.
Az elmúlt években újfajta érdeklődés tapasztalható az ornamentika témája iránt. Ez a folyamat egyéni alkotásokban és egymástól egyelőre elszigetelt párbeszédekben érhető tetten a nemzetközi építészeti porondon. A hagyományos jelentéstől eltérően a díszítés már nem másodlagos, vagy kiegészítő funkcióval bír, hanem mint építészeti minőség értelmeződik. Kortárs feltörekvő építészek és építészeti alkotócsoportok sora próbálja kialakítani viszonyát a mindig elfelejtett, de mindig újra előkerülő ornamentikához.
A kiállításon látható munkák ezen fiatal csoportok különféle megközelítéseiből vizsgálják az ornamentika, a díszítés mai szerepét és határait, használva a volt Iparostanoda épületének szabadon álló díszítetlen falait. Szám szerint 12 darabot.

Kiállító művészek: Architecture Uncomfortable Workshop, Enorme Studio, False Mirror Office, Gyulai Levente, Adam Nathaniel Furman, Andrew Kovacs, MNPL Workshop, Giacomo Pala, Paradigma Ariadné, Space Popular, TREES, Very Good Office

Szervezők: Paradigma Ariadné, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kurátorok: Csóka Heléna, Smiló Dávid, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs
Szakmai konzulens: Kovács Dániel 
Grafika: Kazsik Marcell 
Kivitelezés: Neopaint A kiállítás teljes koncepciója

A századforduló művészetét nagy mértékben formálta két fogalom: motívum és ornamentika. Ebben a korszakban épült Schoditsch Lajos tervei alapján az Iparostanoda (később Ének-Zenei Általános Iskola) épülete, valamint a vele átellenben található Medgyaszay István által tervezett Petőfi Színház épülete is, amely mára Veszprém egyik jelképévé vált. A felújítás előtt álló épületek története a jövőben még szorosabban összeforr majd, hiszen az Iparostanoda épülete a Színház irodaházaként működik tovább. Így a felújítás előtt lehetőség nyílik arra, hogy reflektáljunk a Medgyaszay és pályatársai számára fontos problémakörre és megvizsgáljuk, mit jelent ma az ornamens és a díszítés fiatal kortárs építészek számára.
A modern építészet történetében az ornamentika vissza-visszatérő igazodási pontot jelent. Használata folyamatosan vitákat generált, definíciója és értelmezése időszakonként és lokálisan is folyamatosan változott. És bár a kifejezés különféle művészeti területeken, a képzőművészetben, iparművészetben, zenében is meghatározó jelentéssel bír, kiemelt szerepet az építészet történetében kapott. 

A régmúlt korok történeti elemeit újraértelmező historizálás időszakát követően, a 19. század utolsó évtizedére az építészeti alkotómunka hangsúlya az egyediség, az egyéniség, a megkülönböztető identitás kutatása felé tolódott. Az épületdíszítő ornamentika ezzel párhuzamosan kitört a mintakönyvek hagyományos terepéről, és az önkifejezés eszközévé vált. A szecesszió építőművészetében az ornamens egy komplex összművészeti alkotásként, Gesamtkunstwerkként értelmezhető épület elválaszthatatlan része. A különféle szecessziós iskolák ennek megfelelően kezelték a problémakört. Magyarország Lechner Ödön és követői a nemzeti identitás kifejezésének lehetőségét fedezték fel az épületornamentikában. Bécsben Otto Wagner és tanítványai, közöttük Medgyaszay István, a díszítést a szerkezettel és a funkcióval egyenrangú kérdésként tekintettek.

A szecesszióval szemben a 20. század tízes éveiben megerősödő modern mozgalom azonban másképp vélekedett. A mozgalom bécsi éllovasa és Wagner riválisa, Adolf Loos híres, 1910-es „Ornament und Verbrechen” című előadásában a díszítést egyenesen bűnnek titulálja. Loos radikálisnak tűnő kijelentése sokféle (egyetértő vagy ellenszegülő) reakciót indukált az ezt követő évtizedekben, a funkcionalista modernizmus térhódításával azonban az ornamens egyre inkább kiszorult a progresszív építészeti gondolkodásból. Bár a „nemzetközi modernizmus” korántsem jelenti azt, hogy megszűntek volna a regionális, lokális sajátosságok, a díszítő funkciót az építészeti ornamentika helyett mindinkább társművészeti alkotások (az épületre applikált festmények, mozaikok, szobrok) vették át – ezzel kívül helyezve a kérdést az építészek felelősségkörén.

Az ornamens használata az építészeti alkotás és kreativitás legitim eszközeként a posztmodern építészet megjelentésével erősödik fel újra. A szerkezeti esztétikán és funkcionális tartalmon túli jelentés kutatása, az épület mint tervezett tárgy szimbolikájának új irányai az ornamens számára is új lehetőségeket tartogattak: olyan társadalmi, kulturális, politikai jelentésrétegeket, amelyek az alkotó személyes ízlésén túllépve, az építész és az építészet szerepével kapcsolatos tágabb kérdésekre reflektáltak.

Az elmúlt években ismét erősödő érdeklődés tapasztalható az ornamentika témája iránt. Ez a folyamat egyéni alkotásokban és egymástól egyelőre elszigetelt diskurzusokban érhető tetten a nemzetközi építészeti porondon. Ez az érdeklődés egyrészt egyértelműen összefügg a posztmodern építészet és megközelítés reneszánszával, másrészt viszont nyilvánvaló, hogy a digitális tervezőeszközök és a kortárs építőipar egészen újszerű lehetőségeket kínálnak a témában.  A hagyományos jelentéstől eltérően  díszítés nem másodlagos, kiegészítő elemként jelenik meg, hanem újra a tervezett egész szerves részeként, az egyedi építészeti minőséget meghatározó többletként értelmezhető. 

Feltörekvő építészek és építészeti alkotócsoportok sora próbálja kialakítani viszonyát a mindig elfelejtett, de mindig újra előkerülő ornamentikához. A kiállítás nemzetközi áttekintést kínál ennek a gondolkodásnak az eredményeiből, fiatal csoportok különféle megközelítéseiből vizsgálják az ornamentika, a díszítés mai szerepét és határait, használva a volt Iparostanoda épületének szabadon álló, díszítetlen falait. Szám szerint 12 darabot.

Paradigma Ariadné

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretne előfizetni magazinunkra, itt teheti meg.

Kapcsolódó

Destabilizáció és új pólusok

Destabilizáció és új pólusok

A Paradigma Ariadné építészei Csóka Attila, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid beszélgettek a közös munka kapcsán Frenák Pállal díszletről, építészetről, színházról.

Indul a Paradigma Ariadné gyakornoki programja

Indul a Paradigma Ariadné gyakornoki programja

A Theseus projekt a Paradigma Ariadné gyakornoki programja.

Paradigma Ariadné: Gellérthegyünk

Paradigma Ariadné: Gellérthegyünk

A Gellérthegy oldalába lépcsők kerülnek. Lépcsők, amik nem vezetnek valahonnan valahová, hanem amelyek események terei.

Hirdetés