Zalába tart az IKEA

A dél-balatoniak után újabb Átvételi Pontot nyit a svéd bútorcég.

A Dél-balatoni térség után az IKEA most a Zala megyei vásárlóinak kedvez, hiszen legújabb Átvételi Pontját Zalaegerszegen nyitja meg. Az érdeklődők június 9-től tudják majd ide kérni rendelésük kézbesítését, az első termékek pedig június 15-től lesznek átvehetők. Annak érdekében, hogy az IKEA termékei az ország minél több régiójában elérhetők legyenek, további Átvételi Pontok kialakítását tervezik Közép-, Délnyugat- és Kelet-Magyarországon.

Az Átvételi Pontok jelentősen megkönnyítik a rendelések átvételét, hiszen a vásárlóknak nem kell elutazniuk Budapestig. Nem beszélve arról, hogy a házhoz szállítás kényelmes és megfizethető alternatíváját nyújtó szolgáltatás ára a megrendelt csomagok összsúlya szerint alakul, és az összes átvevőpont esetében azonos. Ez azt jelenti, hogy 30-90 kg-os rendelésig 3 990 forintba, 200 kg-os kiszállítás felett pedig 9 990 forintba kerül. Így az átvételi pont igénybevételekor a vásárlók jelentősen kevesebbet fizetnek, mint a lakásba történő kiszállítás esetén. A többi átvételi ponthoz hasonlóan a zalaegerszegit is a soroksári IKEA áruház látja el. 

„Tavaly nyáron nyitottuk meg elsőként a győri, majd a veszprémi és hajdúdorogi Átvételi pontokat, annak érdekében, hogy még elérhetőbbek és még megfizethetőbbek legyünk vásárlóink számára. Idén áprilisban a szegedi átvételi pont nyitotta a sort, amelyet májusban a balatonboglári és Siófoki Mobil átvételi pontok követtek” – mondta Szabó Tamás, fuliflment projektvezető. A Mobil átvételi pontok rugalmas megoldást nyújthatnak a Balaton déli partján azok számára, akik szeretnék összekötni a különböző vásárlási módokat, mert a TESCO hipermarketek parkolójában vehetik át rendeléseiket, így akár a napi-, heti bevásárlást is egy helyszínen megtehetik.

„Nagyon örülünk, hogy Átvételi és Mobil Átvételi Pontjaink egyre népszerűbbek a magyar vásárlók körében, és bízunk benne, hogy a zalaegerszegi nyitással most kedvezni tudunk a Nyugat-dunántúli régiónak is. Ezzel kicsit ismét közelebb kerültünk célunkhoz, hogy még megközelíthetőbbé és elérhetőbbé váljunk az emberek többsége számára” – mondta Lubomír Zakopcan, a soroksári IKEA áruházvezetője.

Azoknak, akik az IKEA weboldalán vásárolnak és a „Kattints és Vedd át” szolgáltatást választják, június 9-től kezdődően kérhetik a termékeiket Zalaegerszegre, és június 15-től kezdődően az alábbi helyszínen és időpontokban vehetik át csomagjaikat:
o    cím: 8900 Zalaegerszeg-Ságod, Ságodi út 128, hrsz: 0768/9
o    Nyitvatartás: keddtől péntekig: 11:00-18:00

Az IKEA Átvételi és Mobil Átviteli Pontjainak üzemeltetését a Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft. végzi. „Nagyon örülünk, hogy egy újabb átvételi ponttal bővül az IKEA hálózata, ezzel egy még erősebb alapra helyezve együttműködésünket, illetve nyugat-magyarországi jelenlétünket – mondta Csiszár Zsolt, a Gebrüder Weiss Kft. Értékesítési és Marketing Részlegvezetője. – A zalaegerszegi nyitás része vállalatunk eddigi legátfogóbb fejlesztési programjának, amely június elején megkezdi működését a 2,5 ezer négyzetméter területű telephelyen. Ezzel hat egyenrangú, önálló menedzsmenttel és döntési jogkörrel felruházott régióra osztjuk magyarországi hálózatunkat és megteremtjük az egy kézben lévő országos lefedettséget.

A zalaegerszegi döntésben fontos szerepet játszott a városban létesülő új vasúti-közúti logisztikai konténerterminál, hiszen Zalaegerszeg várhatóan nagy jelentőségű csomóponttá fejlődik a jövőben a dél- és délkelet-európai, a trieszti, koperi és rijekai tengeri kikötők, valamint az európai piacok között húzódó közlekedési tengelyen. Így az adriai korridor kiemelt kereskedelmi útvonallá válik, és ebben Zalaegerszegnek kulcsszerepe lesz.”




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Izgalmas funkciótársítások Kerékgyártó András új tárgykollekciójában

Izgalmas funkciótársítások Kerékgyártó András új tárgykollekciójában

Megjelent Kerékgyártó András új kollekciója, az (Extra)ordinary.

Hirdetés