Beszélgetés Polgárdi Ákos tervezőgrafikussal.
„Meggyőződésem, hogy mindenki, aki tervezéssel foglalkozik, egy ponton építész szeretett volna lenni” – mondja Polgárdi Ákos tervezőgrafikus, majd nevetve gyorsan hozzáteszi, hogy „na jó, lehet, hogy ez túlzás”. Ákos évek óta dolgozik építészeti kötődésű projekteken, legyen szó építészirodák arculatáról, épületek szignalizációs rendszeréről vagy építészeti témájú könyvekről. A tervezőgrafikus teszi ezt olykor egyedül, máskor pedig a SUBMACHINE nevű grafikai kollektívával közösen. Interjúnkban is a SUBMACHINE kerül először szóba.
A SUBMACHINE alapvetően egy Rubik Ági és általam létrehozott kollektíva, melyben alkalmi jelleggel Naske Laci is részt vesz. Változó, hogy mikor melyikünk milyen mértékben vonódik be, ez az adott munka sajátosságaitól és az egyéni kapacitásunktól függ. Lacihoz elsősorban a betűtervezés és a kalligráfia áll közel, mi pedig Ágival hasonló, klasszikus tervezőgrafikai kompetenciákkal bírunk és a terhelhetőségünk is nagyjából megegyezik. Vele több mint tíz éve lettünk barátok a KREA grafikus képzésen, azóta folyamatosan vannak együttműködéseink.
Elképzelhető, hogy ezt a tartós együttműködést az is erősíti, hogy Ágival bölcsész háttérrel rendelkeztek?
Valóban mindketten hangsúlyosan koncepcionális tervezői hozzáállással bírunk és a kultúra iránti érdeklődésünk is erős, amire biztos nagy hatással voltak a bölcsészkaron töltött évek.
Az építészeti kötődésű projektek esetében ez igazán nagy előnyt jelenthet.
Ez számos dologhoz remek kapcsolódási interfész, az építészeti munkák mellett a múzeumi kötődésű projektekhez vagy a könyvtervezéshez is. Ezek a projektek okozzák számunkra a legnagyobb örömöt, még ha nem is a legversenyképesebb szektorai a piacnak.
Az egyik első munkád, amely az építészekkel folytatott együttműködések irányába terelt, az ELTE BTK Trefort-kerti emlékműve, mely az egyetem azon egykori oktatóinak, hallgatóinak, dolgozóinak állít emléket, akik a második világháborúban vesztették életüket. Az installáció az intézmény két téglaépületének fugáiban fedezhető fel: egy 200 méter hosszú, egy centiméter magas bronzrúd húzódik a téglák között, melyen az áldozatok nevei és adatai olvashatók.
Ez valóban meghatározó munka volt számomra. A terv az MM Csoporté, engem a tipográfia megtervezésére kértek fel, amikor a koncepció már kész volt; a kezdetben egyszerűnek tűnő tördelési feladat végül egyedi betűkészlet tervezésévé fejlődött. Bár az emlékművek és installációk műfaja határterület, mégis lehetőségem nyílt belelátni az építészeti tervezés sajátosságaiba, és nem mellesleg nagyon jó emberekkel ismerkedhettem meg, ami szintén vonzóvá tette ezt a területet.
Azóta számos egyéb építészeti projektben vettél részt, más munkákon is volt lehetőséged megtapasztalni, hogy miként dolgoznak, gondolkodnak az építészek. Miért vált kedvessé számodra ez a terület?
Meggyőződésem, hogy mindenki, aki tervezéssel foglalkozik – legyen formatervező, grafikus vagy mondjuk textiltervező –, egy ponton építész szeretett volna lenni. Na jó, lehet, hogy ez túlzás, azt viszont elmondhatjuk, hogy az építészeti munka eredménye egy olyan speciális tárgy, ami megkülönbözteti az építészeket a többi tervezőszakma képviselőitől; ők ugyanis a publikus térbe terveznek tartós és egyszeri dolgokat. Ez egy igazán izgalmas aspektusa a munkájuknak.
Tehát a maradandóság vonz benne?
Természetesen egy arculat megtervezése, egy adott gondolat különböző felületeken történő megjelenítése vagy egy website tervezése is lehet élvezetes munka. Mégis az említett Trefort-kerti projekt vagy a Kálvin téren található installáció (a Reformáció 500 Szabó Levente és Polgárdi Ákos tervezői munkája által létrejött, 95 burkolatelemből álló köztéri installáció, melyen reformátoroktól származó idézetek olvashatók az elmúlt 500 év magyar irodalomtörténetének szemelvényeivel párba állítva – a szerk.), de akár egy könyv megtervezése is többet jelent számomra. A publikus térben való megjelenés és a kiterjesztett időbeliség más dimenzióba emeli ezeket a munkákat.
A koncepcióalkotás terén milyen sajátosságai vannak az építészekkel folytatott együttműködéseknek?
Ezen munkákban többnyire szakági tervezőkként veszünk részt, nem egy klasszikus megbízó-ügyfél felállásról van szó. Egy olyan kollaboratív folyamat zajlik, melyben grafikusként a generáltervező fejében létrejövő holisztikus víziót egészítjük ki a saját tudásunkkal. Egy olyan nagy folyamat részeseivé válunk, amely alapjaiban túlmutat a grafikai léptéken. Izgalmas vetülete a dolognak, hogy mondjuk egy szignalizációs rendszer tervezése során a grafikával semmit nem kell eladnunk. Objektívebb, praktikusabb szempontokat kell szem előtt tartanunk, így például azt, hogy egy épület használói könnyedén tudjanak tájékozódni és egyértelmű legyen számukra, hogy merre találják a kijáratot, az éttermet vagy éppen a wc-t.
Ezek bár valóban funkcionális dolgok, vizuális megjelenésük mégis sokszor tesz szerethetővé egy teret vagy épületet.
Ez valóban így van. Hadd említsem példaként a Telekom új székházát, aminek mi terveztük az irányítórendszerét. Egy hatalmas alapterületű épületről van szó, túlnyomórészt egylégterű helyiségekkel, ahol nincsenek fix munkaállomások. Mindez azt eredményezi, hogy kevés a tájékozódást segítő fogódzó, pedig a hely sajátosságai nagyon is indokolják ezek meglétét. Rubik Ágival közösen terveztük meg az épület klasszikus irányítórendszerét, de a szignalizációhoz lazábban kötődő, az együttélést segítő üzeneteket és illusztrációkat is elhelyeztünk a falakon Gilicze Gergő illusztrátor barátunk segítségével. A megbízónak azonban továbbra is volt egy kis hiányérzete, ezért felkértünk hazai illusztrátorokat, hogy minden szintre tervezzenek két-két óriási falgrafikát, ezzel is segítve a szintek megkülönböztethetőségét és a tájékozódást. Asztalos Ádám, Buzás Aliz, Neszményi Réka, Horváth Attila, Gilicze Gergő, Csepella Olivér, Szabó Levente, Csordás Levente és Moravszki Kata grafikái kerültek a falakra.
  |
Úgy tudom, most is részt vesztek nagyléptékű építészeti projektekben.
Két nagyléptékű észak-magyarországi projekt mellett több mint egy éve a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum számára tervezünk egyedi betűtípus-családot és szignalizációs rendszert az új épületegyütteshez. Utóbbit Ágival közösen csináljunk, az előbbiben pedig Naske Lacival és Frank Bélával dolgozunk együtt. A betűtervezésben tágan értelmezett revivalnak hívják azt a folyamatot, amit csinálunk: több, korábban már létező betűtípust adaptálunk új formátumra és fogalmazunk újra mai formanyelven. Ebben jelen van egy erőteljes historikus háttér, mindezzel együtt azonban egy igazán kortárs dolgot hozunk létre.
A múzeum korábbi grafikai megjelenéséhez nyúltok?
Első körben a szignalizációval bíztak meg bennünket, de amikor hozzáláttunk a munkához, azzal szembesültünk, hogy az arculatban használt tipográfia nem alkalmas az irányítórendszer megalkotására, ezért felvetettük, hogy mi lenne, ha terveznénk a múzeumnak egy arculati betűcsaládot. Mivel múzeumról van szó, a gyűjtemény anyaga volt a forrásunk, amiből egy 1908-ban nyomtatott vasúti menetrend betűit vettünk alapul. Ezt olyan nyomdai betűkből szedték, amelyek ólomból vagy fából készültek annak idején. Az elmúlt egy évet tehát ezeknek a betűknek a digitalizálásával és kortársiasításával töltöttük.
Ha már említed a régi vagy hagyományos módszereket: manuális eszközökhöz is nyúltok a munkátok során vagy teljes mértékben digitális területen mozogtok?
Ha könyvet tervezünk és a munka abba a fázisba kerül, hogy megkapjuk a nyomdai íveket, akkor ha van időm, bekötöm magamnak, hogy mielőbb lássam, milyen lesz a kész könyvtest. De az is előfordul, hogy ha kiállítás-grafikát tervezünk és elérkezik az installálás időszaka, akkor beszállunk a kétkezi feladatokba is. Nagyon jó időnként felállni a gép mellől és könnyű fizikai munkát végezni.
Visszatérve az építészethez: a beszélgetés elején említetted, hogy érdekes számodra belelátni az építészek praxisába. Van olyan aspektusa a munkájuknak, amit át tudtál emelni a saját szakmai működésedbe?
Projektmenedzsment szempontból sokat tanulok az építészektől, az ő munkájukban nagy hagyománya van ugyanis a tervezés ütemezésének. Nem elsősorban a kreatív, koncepcionális dolgokra gondolok, hanem a formai keretezésre, miszerint a tervezés fázisokra van osztva és jól körül van határolva, hogy mely fázisban milyen szintig kell eljutni. Ez a módszer jól strukturálja a kreatív energiákat és nagyban segíti a tervezést. Mióta így dolgozom, nem foglalkozom egyszerre mindennel, sokkal célzottabban tudom kezelni a feladataimat. Ami viszont mindezeknél fontosabb, hogy jó építészekkel együttműködve a mi tevékenységünk is tágabb kontextust kap, és ez segít felismerni azt a – számomra legalábbis – alapvető igazságot, hogy a tervezőgrafikus munkájának közege – az építészéhez hasonlóan – nem a papír, a monitor vagy akár a fizikai tér, hanem a kultúra maga.
SUBMACHINE | Web | Facebook | Instagram
Még több kép a galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
