Kiválasztották a shortlist-es alkotásokat a Fény Mestere – Master of Light 2016. világítástechnikai pályázaton.

2015 júniusában a Lisys-Project Kft. megalapította A Fény Mestere – Master of Light világítástechnikai díjat. A Nívódíjjal az alapító a szakma figyelmét kívánja olyan világítástervezők, építészek, belsőépítészek, tárgytervezők, képzőművészek, iparművészek, elektromos tervezők és más kapcsolódó területeken alkotó szakemberek munkásságára felhívni, valamint a legkiemelkedőbbnek a nívódíj átadásával elismerni, akik világítástervezési folyamatokban felmutatott tudásukkal és munkájukkal hozzájárultak a magyarországi világításkultúra fejlődéséhez és ezzel a világítástervezés ügyét előmozdítják. 



A beérkezett pályázatok szakmai színvonala a zsűri véleménye szerint bizonyítja, hogy vannak innovatív, előremutató ötletek, melyek emelik a hazai világításkultúra színvonalát. A short listre kiválasztott pályaművek a zsűritagok álláspontja szerint épp eredetiségük miatt emelkedtek ki a többi közül. 

A bírák az alábbi 3 pályaműre szűkítették azok körét, akik közül kikerül majd A Fény Mestere – Master of Light 2016 díj győztese:              
Bokor Gyöngyi: LED by LED                  
Healium Decoration Kkt.: Dodeka                  
Kudlacsek Janka: Örvény-lámpa                        

Gratulálunk nekik és köszönjük magas szakmai színvonalú munkájukat!

Az eredményhirdetésre 2017. február 22-én kerül sor, egy kötetlen hangulatú esten, ahol lehetőség nyílik találkozni olyan építészekkel, belsőépítészekkel, dizájnerekkel, tárgytervezőkkel, feltalálókkal, akik munkájukkal hozzájárulnak a hazai világítási kultúra emeléséhez.

A döntést, hogy ki nyerte meg az idei nívódíjat a zsűritagok a short listre kiválasztott pályázók prezentációinak értékelését követően, az esten hozzák meg. A fődíj mellett több szakmai díj is átadásra kerül, így a Junior Master of Light 2016 hallgató díj, a Magyar Belsőépítész Egyesület által támogatott Design Különdíj, a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozata által támogatott Fénytechnikai tervezés Különdíj és a GE Hungary Kft. által támogatott ECO Különdíj is.

A díjátadónak az egykori Óbudai Harisnyagyár épületének legfelső emeletén található 400 m²-es, 4 méter belmagasságú terem ad otthont, melynek hatalmas ablakai, látszó téglafalai és ipari oszlopzata egyedülálló loft-hangulatot áraszt. A teret a díjátadóra tervezett egyedi fény-installáció teszi ez alkalomra még emlékezetesebbé. A nem mindennapi fingerfood party-n a kötetlen beszélgetésekhez Juhász Attila és jazz zenekara adja a háttér-hangulatot.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kihirdették a hazai irodadesign díj győzteseit

Kihirdették a hazai irodadesign díj győzteseit

A Real Estate Awards nyertes projektjeinél az okosmegoldások, az emberközpontúság és a fenntartható, környezettudatos fejlesztések kerültek előtérbe.

Magyar designer kapta a tipográfia Oscar-díját

Magyar designer kapta a tipográfia Oscar-díját

A Lipcsei Könyvvásár magyar pavilonjának arculatával és az egy. magazinnak tervezett animált logóval nyert Farkas Anna.

15 magyar nevezés a Building of the Year 2020 díjra

15 magyar nevezés a Building of the Year 2020 díjra

Az ArchDaily rangos versenyének legtöbb kategóriájában van magyar jelölt. 

Hirdetés