A januári esemény középpontjában a beton fog állni, ahol minden kiderül, amit a betonról tudni érdemes.

A Manage [it] Yourself a MOME design- és művészetmenedzsment hallgatói által szervezett tematikus rendezvénysorozat. A januári esemény középpontjában a BETON fog állni, ahol minden kiderül, amit a betonról tudni érdemes.

Mitől ilyen nagy hype a beton? Hogyan készül? Mi mindenre jó? Kik azok a designerek, akik ezzel foglalkoznak? – minden, amit tudni akartunk a betonról, de sosem mertük megkérdezni. A Manage [it] Yourself januári eseményén végre választ kaphatunk ezekere a kérdésekre. Akik válaszolni fognak: az AB Concrete Designtól Boldog Anita, alapító és designer, Huszár Judit designmenedzser és az S’39 BETON workshopjától meghívott vendégek. Az est moderátora ezúttal Tornyánszky Éva lesz a Kultúrgorillától.

Az esemény egyik fő témájaként a vendégek a saját márka és vállalkozás lehetőségeit fogják körbejárni. Lesz szó még arról is, hogy egy design cégnek kell-e menedzser és mik a feladatai, illetve, hogy jobb-e csapatban, vagy egyedül dolgozni. Az est szervezői leginkább arra kíváncsiak, milyen tanulságokkal jár belevágni egy saját vállalkozás létrehozásába, és hogyan lehet ma érvényesülni a hazai és nemzetközi piacon. A vendégek beszélgetni fognak a város és a beton kapcsolatáról, illetve arról is, hogy hogyan készülnek belőle az ékszerek. A beszélgetés után networkinggel és kötetlen beszélgetéssel fog folytatódni az este.

A Manage [it] Yourself egy tematikus rendezvénysorozat a MOME design- és művészetmenedzsment mesterképzési szak szervezésében. A név a művészeti szféra egy aktuális folyamatára mutat rá; az eddig többnyire önmenedzselést végző hazai designerek kezdik felismerni, hogy szakemberre van szükségük a szakmai minőség és a jól szervezett, finanszírozható működés biztosítására. Az együttműködés mibenlétét szeretnénk feltérképezni, kíváncsiak vagyunk, hogy milyen feladatokban igénylik/igényelnék menedzser segítségét a meghívott előadók.
Minden alkalommal új tematikával jelentkezünk, amely módot ad, hogy bemutassuk a menedzsment lehetőségeit a design különböző területein, és egy adott művészeti ágazat több eltérő gyakorlatot folytató képviselőjét hívjuk meg.

Helyszín: ELLÁTÓház, Dob utca 19,
Időpont: Január 28. Csütörtök, 19:00
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/470142579838153/

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Műtárgy-kalauz stopposoknak XXIII.

Műtárgy-kalauz stopposoknak XXIII.

Benczúr Emese Let It Shine című installációja

Dagadó vitorlák, vagy összeomló kártyavár? 

Dagadó vitorlák, vagy összeomló kártyavár? 

A MOME Balatorium alternatív oktatási helyszíne (X)

Anyagtörténetek | Architectural Matters

Anyagtörténetek | Architectural Matters

Belgiumból érkezik a MOME előadássorozatának következő vendége

Hirdetés