És most azt is elárulta, milyen tervei vannak, mire készül még.

Horváth Zsuzsanna Illan névre keresztelt lámpáját a nagymúltú olasz lámpagyár, a Luceplan karolta fel, és a napokban megnyerte a frankfurti Light + Building Best of díját. De mi jöhet ez után?

Horváth Zsuzsanna már 2017-ben elkészítette az Illan prototípusát majd 2018 áprilisában, a Milánói Dizájn Hét keretein belül megrendezett SaloneSatellite-en, a kiállítás feltörekvő fiatal designereknek fenntartott területén találkozott a Luceplannal. Itt szeretett bele az Illan tervébe a cég vezetője, Patrizia Vicenzi, illetve Fabio Russo, aki a kutatás-fejlesztésért felel a cégnél.

 Horváth Zsuzsanna, az Illan tervezője

Az Illan egy igazán egyedi, karakteres formájú, meleg fényű lámpa. Legkiemelkedőbb tulajdonságának a megnyugtató mozgását tartja a tervező, ami felkelti a figyelmet és leköti szemlélőjét egy pillanatra a mindennapi élet sűrűjében, jelezve, hogy nem árt néha megállni és élvezni a pillanatot, mielőtt elillan. A lámpa bemutatása óta elindult hódító útjára.

Az Illan a Frankfurti Light + Building Best of díját már bezsebelte, és további díjakra nevezték még idén, például az angol Dezeen Awardsra, illetve a Magyar Formatervezési Díjra. Ezeknek eredménye októberben kerül nyilvánosságra.

A tervező jelenleg saját ötletektől és inspirációktól vezérelve dolgozik, ami talán a könnyebb út bizonyos szempontból, de részt vesz pályázatokon is, melyek konkrét gyártótól jönnek konkrét terméket keresve: „Most éppen főleg fém termékeken dolgozom, ami engem is meglepett, mivel a fa és papír a kedvenc anyagaim, viszont ez lehetőséget ad arra, hogy új technológiákat ismerjek meg. Formák terén még mindig a minimalista geometrikus stílusban mozgok szívesen, lehetőleg egy kis nőies/organikus vonással. Technológiákat illetően a lézervágás dominál a prototípusok készítésénél. Ezzel most elárultam, hogy ismét lapra szerelhető, laposra csomagolható dolgokkal foglalkozom, de természetesen a végső termék esetében ez nem mindig a legcélravezetőbb technika, így a CNC és kémiai maratás (etching) is foglalkoztat”.

Az Illan lámpa - Fotó: Ville Vappula

És hogy kik inspirálják őt? Kiemeli Michael Anastassiades nevét, aki jelenleg nagyon elismert designer, de említi Joris Laarmant is, aki a magyar tervező szerint egészen elképesztően fantasztikus dolgokat csinál a jelenleg rendelkezésre álló, illetve a külön ezért kifejlesztett 3D nyomtatási technikák terén. Művészeti inspirációt pedig leginkább Olafur Eliasson és Jeppe Hein munkáiból merít.

„Természetesen szuper tehetséges Aaltos évfolyamtársaim munkásságát is figyelemmel kísérem” – hangsúlyozza Zsuzsanna, és kiemeli a Studio Finna és Laura Väre munkáit. „Jövőre a már megtervezett termékeim prototípusainak előállításán dolgozom. Ezekből némelyik könnyebben, némelyik nehezebben kivitelezhető. Remélhetőleg a COVID nem áll utunkba és be tudom őket mutatni jövőre a Milánói Dizájn Héten. Jó lenne ismét olyan szerencsésnek lenni, mint 2018-ban és újra olyan gyártóra lelni ott, mint a Luceplan.”

Horváth Zsuzsannával márciusban az Octogon is készített interjút, melyben a skandináv designról, a tervezői attitűdjéről és az egyéb projektjeiről is beszélt.  




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Gutowski Robert tervezte pátyi templom és Horváth Zsuzsanna Illan lámpája is felkerült a Dezeen Awards 2020 shortlistjére

A Gutowski Robert tervezte pátyi templom és Horváth Zsuzsanna Illan lámpája is felkerült a Dezeen Awards 2020 shortlistjére

Az egyes kategóriák győzteseit októberben hirdetik ki, és indul a közönségszavazás is.

Van, aki csak küld egy képet az Instájáról - magyar formatervező lámpája hódít a designvilágban

Van, aki csak küld egy képet az Instájáról - magyar formatervező lámpája hódít a designvilágban

Neves designcég kötött szerződést Horváth Zsuzsannával az általa tervezett Illan lámpára. Interjú.

A békéért, szeretettel

A békéért, szeretettel

A DOT for You kampánya egy jó ügyért.

Hirdetés